Mentsük meg a Kettőspontot! Vegyünk bérletet :)
A Kettőspont Színház fontos üzenettel fordult a színházba járó közönséghez. Itt olvashatjátok az üzenetet és Formanek Csaba videóüzenetét is itt nézhetitek meg a DRÓTon.
Wagner Nándor üzenete
A Filozófiai Kert Wagner Nándor szándéka szerint üzenet a jövő nemzedékeinek az emberi élet titkáról. Egy olyan szabadtéri szentély, amely megszólít, és élni segít. A reményről szól egy zavaros világban. A műalkotás titka mindig mindenki számára személyes módon nyilatkozik meg.
Azt szeretném, ha senki nem menne el a titkokat rejtő kert mellett úgy, hogy nem találja hozzá a bejáratot. Az itt következő gondolatok ehhez a kapuhoz szeretnének elvezetni, hogy azokon tovább lépve kapcsolódhassunk a Végtelen bonyolult erőihez, amelyek a végtelenül egyszerűhöz elvezetnek.
Lombos Antal írása Wagner Nándor szoborcsoportjáról a DRÓTon.
Búcsú Bors Lacától (1971-2024) a jazzdobos legendától
A tragikusan elhunyt Bors Lacától, a győri jazz-élet kiemelkedő tehetségű dobosától a DRÓTon most Bozsaky Dávid írásával búcsúzunk.
Hamvas és a zene, avagy esszé a harmadik fülről
„Nem elég jó műveket készíteni. Többre van szükségünk. Hiteles életet kell élni. Fogalmat szerezhetünk arról, hogy a mű abszolút módon kötelez. A mű bármilyen tökéletes legyen, autentikus egzisztencia nélkül svindli. Ez a modern művészet egyetlen kérdése.” – írja Hamvas Béla. Ha barátaimnak el szeretnék valami nagyon fontosat mondani művészetről, zenéről, s szeretném, hogy velem együtt hallani kezdjék Hamvas Béla sajátos hangját, akkor mindenképpen arról beszélnék, hogy milyen volt Hamvas kapcsolata a zenével. Esszéi alapján készítenék egy válogatást, amit egy gyönyörű estén és ragyogó hajnalon végighallgathatnánk, s talán odaadnám nekik ezt az esszém, ami azt próbálta összegyűjteni, hogy mit mondott számos különböző írásában Hamvas Béla szeretett és kritizált zeneköltőiről, mint például Beethovenről, Schumannról, Lisztről és Bartókról. Különösen pedig milyen alapfogalmakat vezetett be a zene kapcsán, amelyek a modern művészet egészére nézve is meghatározóak lehetnének.
A DRÓTon most zenei betétekkel együtt olvashatjátok és „hallgathatjátok” meg ezt az esszét, aminek az első változata a Napút folyóirat 200-dik ünnepi lapszámában jelent meg 2018-ban, majd pedig 2019-ben, 2020-ban és 2022-ben a szerző ‘Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve’ című könyvének három kiadásában.
Önkéntes halál
Korunkban a halál tabu. Nem szeretünk beszélni róla. De mi a helyzet az eutanáziával? Miért lett hirtelen oly fontos, hogy erről vitatkozzunk?
Weöres Sándor és 1956, avagy apolitikus-e a költő?
„Itt lakájokat tenyésztettetek /
özönével tíz év alatt, /
érdem volt a jellemtelenség: /
hogy győzzük most a jó utat?
(…)
E tíz év a javunkra válik, /
ha kijártuk az iskolát: /
zsarnokot többé ne növesszünk, /
akármilyen ígérgetéssel /
húzza nyakunkra az igát.”
– mondja az egyik legfontosabb ismeretlen versében Weöres Sándor, míg Hamvas Béla hozzáteszi, hogy
„Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat.”
– és mindez 2024 október huszonharmadikán különösen fontos lehetne, ha nem felejtettük volna el.
Sziveri János versei kortárs előadásban Budapesten
„Bekalandoztam a Délvidéket, ám nemcsak tájait, hanem a szellem – szellemtelenség? – vidékeit is. Az ottani kultúra kellős közepéből zuhantam a margóra. Irodalmat szerveztem, éltem a bohémek életét, nyomorogtam, majd jött a súlyos betegség, a mérhetetlen testi szenvedés…” (Sziveri János)
– Elmecirkusz címmel mutatja be Sziveri János művei alapján készült előadását a két színész: Szorcsik Kriszta és Zoltán Áron. Részletek a DRÓTon.
Tudatos létezés – Szabó Eszter versei
„(…) az árok mellett beszállunk, még visszanézek;
az a sok apró fény: mély-víztükrű lélek,
a kapu sötét, a fűzfa fénylik,
s kendőfödte, csoszogó nénik.
beléjük karolva ballag a gyász,
egyre kisebb, ahogy megyünk tovább.” –
Szabó Eszter négy verse a DRÓTon.
Magyarok, spanyolok és belgák
Mert mire is gondolok? Vegyünk egy ilyen egyszerű helyzetet: esik az eső. Mit tesz ilyenkor egy magyar ember? Mély levegőt vesz, hangosan vagy magában mérgesen káromkodik, nem megy sehova, a barátainak azt mondja, hogy unalmában a Háború és békét olvassa, de valójában a borzalmas körülményekre való tekintettel, amely helyzetből nyilvánvalóan nincs kiút, elhatározza, halálba fogja inni magát, mert annak legalább van értelme, hiszen most már sosem fog többet kisütni a nap, mert ez itt kérem Kelet-Európa.
És mit tesz egy spanyol? Mély levegőt vesz. Káromkodik. De nem mérgesen, hiszen ő legfeljebb a politikán tudja felbosszantani magát. A baj inkább az, hogy esőben fuccs a bikaviadalnak. Ugyanis ilyenkor még a bikák sem futnak, az állatkínzás lenne. Tulajdonképpen a káromkodásnak sincs semmi jelentősége, mert ha sütne a nap, akkor is ezt tenné. A káromkodás nem világnézet, mint Kelet-Európában, hanem merő nyelvi kényszer a közlésre. A spanyolok szeretnek közölni. Akkor is, ha van mit mondaniuk, és akkor is, ha nincs. Majd felhívja a barátait, hogy amint kisüt a nap megisznak valamit. Mert, a nap sütni fog. Annak olyan a természete, mert ez itt kérem Hispánia.
És mit tesz az esőben egy belga? Elmegy biciklizni. Miért? Mert sosem fog sütni a nap, hiszen sosem sütött. Annak ilyen a természete, és ez nem politikai kérdés.
„Nem tud hazudni” – Wirth Imre a P. S. E. U. D. O. kiállításról
Ha nincs Magyary Ági, talán sohasem állok kötélnek, és itt rögtön bele is bonyolódom a nyelvbe, abba az illúzióba, hogy vagyok, vagyunk, holott lehet, hogy csak a nyelv játszik velünk valót, folyvást elcsábítva a létezés áttetszősége által, a nyelv mint mutatványos, történetbolond, el-beszél minket mintha lennénk, olvas valaki a nyelven keresztül, olvassa az élet nevű nyelvi képződményt, fogalmat, olvassuk a hangokat, amiket most kiadok, mintha lenne ok-okozat, lenne linearitás, az idő egymásutánja, intencio recta, egyenes beszéd, hiszen miért is ne állnék kötélnek, egyáltalán mit jelent ez? Eredetileg arra a csikóra vagy szilaj lóra mondták, hogy „nem áll kötélnek”, amelyiket nem tudták kiszedni a ménesből kötéllel, mert bizalmatlanságból nem állt úgy, hogy a kötelet a nyakába vethessék vagy a kötőféket a fejére tehessék. A szólás feltehetően innen ered, bár a XIX. század elején embereket is fogtak kötéllel a szegények közül, ha nem állt önként katonának.