HallhatóIrodalomLátható

A halhatatlan Petőfi – Weiner Sennyey Tibor előadása

Újra és újra felélednek különböző híresztelések, hogy Petőfi Sándor nem is 1849-ben, hanem 1856-ban halt meg Barguzinban. A történet ismert, számtalanszor írtak róla, erősítették és cáfolták meg, derítették ki, hogy a barguzini csontok alapján Petőfi nő volt és hasonlók. De vajon miért olyan fontos nekünk, hogy Petőfi tovább éljen? Ki nekünk ma Petőfi Sándor? Weiner Sennyey Tibor előadása a szentendrei Nyitott Templomok Fesztiválján hangzott el és a DRÓTon most megnézhetitek.

Tovább
LáthatóMűvészetSzínház Katonák

Erdőből zárt színházi térbe? – A háborúról csináltak előadást az Amargant Színházi Műhely színészei

Az Amargant Színházi Műhely a tavalyi év Szent György tematikát feldolgozó, Sárkány című előadása után idén egy újabb erdei színházi előadással jelentkezett a Farkasgyepű szélén elhelyezkedő bakonyi erdőben. Ezt az előadást a nyári sikerek nyomán most ősszel és télen is játszani fogják, egyfajta vándorprodukcióként.Az erdei színházi keretek után az előadást először a solymári Fészek Orpheumban álmodják bele zárt terű színházi keretek közé.

Tovább
LáthatóMűvészet

Bikaviadal a galériában

2023 június 21-én – Harc a fenevaddal címmel nyílt kamara-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, amely Lantos Adriána művészettörténész elhivatott munkája, a Spanyol Nagykövetség és a budapesti Cervantes Intézet támogatásával jött létre. Ahogy azt a meghívó szövegében lehetett olvasni a kabinetkiállítás alcíme: a bika a spanyol és a mediterrán kultúrában. A kiállítás november 12-ig látható.

Tovább
LáthatóMűvészet Csontváry Kosztka Tivadar: A Nagy Tarpatak völgye a Tátrában

Gyalogút a felhők felett – Csontváry 170

Az utolsó napon kaptam észbe, hogy most vagy soha, és mondhatom, nem bántam meg.Nem sokkal több mint 20 celsius fok, sötét, rengeteg halkan morajló ember, az örökkévalóság atmoszférája és egy magyar festőlegenda életnagyságú képei. Ez fogadott minket a Szépművészeti Múzeum Csontváry 170 egyedülálló kiállításán. 60 éve nem volt ehhez fogható alkalom, amelynek során ezeket a gigantikus festményeket egy térben láthatta volna a közönség.

Tovább
ÉletFilmHallhatóKözösségLáthatóMűvészet

Mit ír az ember, ha magyar?

Kerekasztal-beszélgetés arról, hogy milyen, mit jelent ma Magyarországon írónak, költőnek lenni? Mit tehet az ember alkotóként? Milyen főbb problémák vannak és, hogy van-e remény?

Résztvevők: Boldog Zoltán, író, tanár, Hétvári Andrea, költő, író, meseíró, Gerzsenyi Gabriella, író, jogász
Weiner Sennyey Tibor, költő, író, méhész. Moderátor: Formanek Csaba, színész, rendező. Közreműködik: Pusztai Luca Lili, színész.

Tovább
HallhatóIrodalomLáthatóMűvészet

„Vigyáz a műfaj művelőire a jóisten, ebből én úgyse tudok nyaralót venni.” – Szálinger Balázs

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő legutóbbi versgyűjteményét unortodox módon, saját kiadásában adta ki. Így született meg a Koncentráció című kötet, amely akkor széles körben megmozgatta a művész olvasótáborát. De vajon megbánta-e döntését egy év távlatában? Szálinger Balázs költőt mutatja be, véletlenszerűen felépülő versműsor keretében, a VerShaker legújabb videója. Mitől nyer létjogosultságot egy irodalmi beszélgetés? Mi is pontosan a „Mélyelgő”? Istentelenek-e az „Isten nevében farkas emberek”? Hogyan válik istenábrázolássá egy térkép?

Tovább