Jön Harold!
Ingvar Kamprad a legnagyobb, legismertebb (és legamerikaibb szellemű) svéd vállalkozó, az IKEA alapítója, az ember, aki mára nemcsak Svédországot, de a fél világot bebútorozta. Közel ötven országban nyitott bútoráruházat s mintha nem fogna rajta se válság, se piaci ingadozás, euró-tízmilliárdokban mérhető bevétele évről évre növekedik.
Csodálatra méltó marketinggel ad el a világ minden táján tökéletesen ugyanolyan Fruktbar dohányzóasztalokat és Hovetrekke szobabicikliket, rájátszva a Harcosok Klubja óta „ikeás fészekrakó ösztön”-ként is ismert alapvető igényre: nekem is legyen egy olyan. Termékeinek minősége vitatható, eladási módszerei azonban vitán felül a legprofibbak.
(Én mindig szívesen tekintettem úgy az IKEA bemutatótereire, mint felnőtteknek szánt játszóházra, benne barangolva szoktam is dúdolgatni magamban, hogy „eine kleine IKEA rekamié”.)
Egy több ezer négyzetméter alapterületű IKEA-áruházzal hogyan is vehetné fel a versenyt egy kisvárosi bútorbolt
a maga tartós, életen át tartó használatra tervezett bútoraival? Hiába működik évtizedek óta, egy ilyen óriással szemben nem lehet esélye. Ezt kénytelen belátni Harold is Bjørn Sundquist, amikor a szomszédjába települ egy újabb IKEA-áruház, és nem tud mást tenni – legalábbis egy darabig -, mint megadóan szemlélni, ahogy a családi vállalkozása szinte egyik hónapról a másikra csődbe megy.
Harold és felesége Marny Lena-Pia Bernhardsson békés, kispolgári életet éltek a norvég városkában, felnevelték egyetlen fiukat, Jant Vidar Magnussen, aki Oslóban lakik, újságíróként dolgozik – legalábbis egy darabig – és közösen vezették a bútorüzletüket. Aztán Marny-n elhatalmasodott az időskori demencia. Harold azonban nem hagyta magára ebben a környezete számára szinte elviselhetetlen helyzetben sem (amikor már szinte senkit nem ismer fel, állandó tévképzetek között él), szeretettel, sőt szerelemmel vette körül, gondozta.
A teljes csőd azonban nemcsak az üzletet, az életüket is felborítja, megsemmisíti.
Nem csoda, ha Haroldnál végül elszakad a cérna.
Előkapja a sufniból az öreg Saabot – azt nem vitték el a végrehajtók – és nekivág az útnak Svédország felé, hogy megkeresse és túszul ejtse Ingvar Kampradot Björn Granath. A bútorkirály egyébként nem először témája a kortárs alkotásnak, 2012-ben Malmöben mutatták be az életét feldolgozó Ingvar! című musicalt, a Jön Harold!-ban azonban nem rajta van a fókusz, habár nélküle sok jó poénról lemaradnánk.
Ha ez egy hollywoodi közönségfilm lenne (szerencsére nem az), ezen a ponton esztelen road-movie-ba csöppennénk, az úti kalandok mind sablonosan sziporkázó történetek, a Harolddal kapcsolatba kerülő szereplők pedig címlapról lelépett, valószínűtlenül fitt, csinos figurák lennének és a végén minden megoldódna, nagy, piros masnival átkötve.
A norvég rendező (a forgatókönyvet is jegyző Gunnar Vikene azonban mást mutat.
Valami sokkal emberibbet
és itt nemcsak a szerencsétlenkedő túszejtési akcióra gondolok. Hétköznapi figurákat, nyomorúságot és igazi röhögést (néha sírva), senki nem túl szép, nem túl csúnya és minden mellékkarakter életéből külön filmet lehetne forgatni, pedig csak villanásokra kerülnek a szemünk elé.
A Harold útjába keveredő Ebba Fanny Ketter olyan dacos kamasz, hogy szinte fáj (aki látott közelről kamaszt, tudja, miről beszélek), ugyanakkor rendkívül bájos, minden mesterkéltség nélkül hozza a sok mindenen keresztül ment fiatal lány karakterét, aki néha keményen odaszól vagy éppen kineveti az öregeket. Mert hogy (nem árulok el titkot, a trailreből is kiderül), Ingvar horogra akad, ebből aztán valóban sok mulatság származik.
Besorolása szerint a Jön Harold! vígjáték ugyan, de az európai fajtából, szándéka nemcsak könnyed szórakoztatás, inkább mesél és gondolkodtat. Nem a vígjátékokban kötelező ellenpontként elhelyezett Nagyon Megható Pillanatokra játszik, egyszerűen a történet és a szereplők valódisága adja a néha igencsak kemény fordulópontokat. A legtorokszorítóbb pillanatok egyike például egy talajtorna-gyakorlat a havon, ami első hallásra nem tűnhet drámainak – végül is, nem is az, mégis, néző legyen a talpán (fenekén), akit nem hat meg legalább egy kicsit.
A Jön Harold! képi világa lenyűgöző Simon Pramsten operatőrnek köszönhetően), a hideg-meleg képkockák úgy váltakoznak, ahogy a hangulataink a film 87 perce alatt.
Aki ezen a nyáron szerente egy igazán hűsítő mozit agymosás nélkül, ne hagyja ki az életéből Haroldot!
A filmet 2015. június 25-től vetítik a magyar mozik.
