Az utolsó napon kaptam észbe, hogy most vagy soha, és mondhatom, nem bántam meg.Nem sokkal több mint 20 celsius fok, sötét, rengeteg halkan morajló ember, az örökkévalóság atmoszférája és egy magyar festőlegenda életnagyságú képei. Ez fogadott minket a Szépművészeti Múzeum Csontváry 170 egyedülálló kiállításán. 60 éve nem volt ehhez fogható alkalom, amelynek során ezeket a gigantikus festményeket egy térben láthatta volna a közönség.
„A világ szívére tapasztom fülem. / Kell odabent lenni Valakinek. / Behunyt szemmel várok…” – Hétvári Andrea ‘Lebomlás’ című versét olvashatjátok a DRÓTon
Ahogy a jógit hallgattam mesteréről, azon töprengtem, kik vagyunk mi, hogy kitüntessük címekkel egymást? Hogy megmondjuk, melyikünk hányadik fokán áll belső létrájának? Hogy ki a legérdemesebb bármire is? Ha egyáltalán létezik ilyen, hogy legérdemesebb. – Hétvári Andrea írása a DRÓTon.
Hiába élünk a 21. században, a világ más – sokszor nem is olyan távoli részein – a nők jogai még mindig kevésbé számítanak.
„Értékrendek, rendszerek felbomlása folyik, és sok mindentől függ, mi mivé fejlődik…” – Két hete jelent meg a DRÓTon Hétvári Andrea Kellenek-e az óvodásoknak „melegmesék”? című írása, ami számtalan hozzászólást eredményezett. Az egyik olvasónk – Szakáli Anna – egy levelet küldött a témában megszólítva szerzőnket. Az olvasói levelet és a szerző válaszát teljes terjedelmében közöljük lapunkon.
A Meseország mindenkié rendhagyó mesekönyv megjelenése két táborra osztotta az országot, ahogy azt megszokhattuk már a politikai tagozódás itt is kijelöli az oldaliságokat és az álláspontok nagyjából egyértelműek. Érdemes azonban egy kicsit mélyebben megvizsgálni a miérteket, és nem megrekedni a kettészakad híd valamelyik oldalán. Engedjük hát fel tágabb perspektívákat látó drónunkat a magasba, és vegyük szemügyre madártávlatból a jelenséget és a problémát.
Igazán rossz vogon verset írni nagyon nehéz, jót lehetetlen. Végéhez közeledik a Vogon Versek Versenye, szerte a galaxisból több milliárdan megpróbálkoztak a lehetetlennel és beküldték förmedvényeiket. Mi végül csak nyolcat tartottunk elég rossznak. Íme a kortárs vogon líra legocsmányabb, legrosszabb versei! Amelyek közül most ki kell választanunk, hogy melyik a legeslegborzasztóbb. Az undormányok után szavazhattok ti is, hogy ne csak mi szenvedjünk ezektől a rettenetes és borzalmas lírai pörsenésektől. Savazzatok és szavazzatok augusztus 18 éjfélig, hogy melyiket olvassa fel főszerkesztőnk 2017. augusztus 19-én a felcsúti űrállomás átadójának ünnepén. A szavazás a versek után elérhető.
Talán mások számára is nyilvánvaló a férfi energia túlsúlya a kortárs irodalmi életben. Az irodalmi lapok túlnyomó többségben férfi szerzők műveit közlik, a szerkesztői székekben kilencven százalékban férfiak ülnek. Ha úgy tetszik, egyensúlyeltolódás figyelhető meg a jang irányába. Éppen ezért nagyon nagy szükség van akár a prózában, akár a magyar kortárs lírában a női, anyai látószögre és energiákra. A jang energiát kiegyensúlyozó oldalra is.
Nemcsak a hogy tűnt el, de a vesszőnek is nyoma veszett, amit olyan sokáig sulykoltak belénk: „Gyerekek, a hogy elé mindig vesszőt rakunk.” Eltűnt a hogy, és lenyeltük a vesszőt is. A farkas szőröstől bőröstől megette a nagymamát és Piroskát, aki vagy ami ebben az esetben egyetlen szócska: a hogy. Élhetünk-e olyannyira felgyorsult világban, hogy a hogyra ne legyen szükségünk?
Indítsd a hetet verssel! Hétvári Andrea legutóbbi verseskötetéből a Kert retorikájából olvashattok három gyönyörű szonettet a DRÓTon.