A Republikon Intézet és az Athenaeum Kiadó közös konferenciájának „Az újságírók szerepe és lehetőségei az illiberális rendszerekben” elnevezésű szekcióülésén jártunk. A kerekasztal beszélgetést nagy érdeklődés kísérte.
Két Mészáros László indul Felcsút polgármesterségéért, az egyikükkel sikerült interjút készítenünk, bár időnként megpróbált bezavarni a TEK.
Ez az egész politika játszma, a maga fekete-fehérségével és a nyilvánvalóan nem működő dolgokkal, amiket úgy megszoktunk, hogy észre sem veszünk – mindez nem normális és nem jó.
A kormányfő szerdai nagy bejelentéséről mindenki azt hitte, hogy arról fog szólni, hogy eltűnnek a Soros-plakátok, vége az illiberális útnak, esetleg személyesen kíván részt venni a Felcsúti Űrállomás átadóján. De nem. A családi ezüstről volt szó. Már megint. Magyarország visszaszerezte az utolsó hét darabot is. A kincsről még a DRÓT indulásakor, három éve, 2014-ben írt összefoglaló cikket Schaffer Dániel. Most ismétlünk, mert megint aktuális.
Trianon, holokauszt, szovjet kommunista hatalomátvétel, 1956, kádárizmus, rendszerváltás, Európa, NER, Alaptörvény. A történeti traumák eredményeképpen a közgondolkodásban éles megosztottság tapasztalható: a politikai elfogultságok és rajongások megosztják a társadalmat, és a nemzetet is.
Kár hogy száraz november van éppen, mert most kellene mindenkinek nagyot innia, lehetőleg napokon-heteken át, folyton rátöltve, permanens bódulatban, lehúzott redőnyök mögött hortyogni. Tényleg, legjobb lett volna fel sem ébredni. – Hanzély Mártonunk után Adam Frey is betrumpult és sajátos modorában megnyilvánult a tegnapi amerikai elnökválasztásról.
Megírtam, hogy utálni fogtok és utáltatok. Megírtam, hogy gyűlölni fogtok és gyűlöltetek. Most pedig megkérdezem, hogy mindezek után majd ölni is fogtok? Remélem, hogy nem.
Hat éve hogy útjára indult gyorsjáratú naszádunk, a Rendszer, aminek már az elnevezése is tökéletes hazugság.
Boldogtalanságra szoktat ez a rendszer. Nem hisszük el, hogy boldogok lehetünk. Ott a boldogság: valaki szeret, valakit szeretek és akkor megszólal az a különös hang. Az nem lehet. Így nem. Úgy nem. Azért nem. Ezért nem.
Színház után későn érünk az állomásra. Ritkán engedhetjük meg magunknak, de legalább néha, ha zuhog, ha nyolc fok van és este tíz, akkor talán lehet, hogy taxiba üljünk. A taxis, nagy bajuszú ember, hosszasan gondolkozik, hogy két rongyért felvigyen-e a hegyre, és miközben tűnődik, hagyja, hogy álljunk az esőben. Már ekkor elöntött valami sötét sejtelem, de érdekelt mi lesz. Elindultunk, és két perc sem telt bele, már zúdult is a panasz áradat: „Régen minden jobb volt, főleg az utak. Meg a kereset. És a foci. Főleg a foci.”