Az az igazság, hogy egy hónapon át 50km-en belülről szerezni mindent, amit megeszel nem olyan könnyű, ha erre nem vagy felkészülve. Sajnos.
Ami száz évvel ezelőtt teljesen normális volt, ma kivételessé vált. Függővé váltunk a végtelenül hosszú és környezetszennyező ellátóláncoktól, ahelyett, hogy a helyi termelőket, a helyi gazdaságot támogatnánk és – legalább részben – független gazdaságunk, életünk lenne a törékeny világtól.
„A bűncselekmények között kétségtelenül a legsúlyosabb az élelmiszer hamisítás. Ebben bizonyos tekintetben együtt van az árulás, a káromlás, a mérgezés, a csalás, a hazugság, mindez alattomosan és rejtve; gyűlöletes nyereségvágyból visszaél azzal, hogyha az ember megéhezik, ennie kell.” – írja Hamvas Béla és kétségtelenül igaza van. Én meg amilyen vidáman és könnyeden álltam neki ennek az 50km-kihívásnak, mármint, hogy csak olyan élelmeket veszünk magunkhoz, amelyek kb. 50 km távolságon belül vannak, olyan komoly nehézségekbe ütköztem a „klíma hónap” középső felében, pláne, hogy közben utaznom is kellett.
Az ókorban nem unatkoztak az emberek. Nem volt rá alkalmuk. Mert mindig volt mit csinálni. Kórházak sem voltak. Az orvosok házhoz jártak, persze csak a gazdagok házába. A többieknek maradtak a kuruzslók. Azok az orvosok sem tudtak sokkal többet, mint a maiak, hiszen akkoriban is meghaltak a betegek, mint ma.
A mérték és a minőség hiányzik az életünkből és ez csak tükröződik az alkoholhoz való viszonyunkban.
Azt vállaltam, hogy egy hónapig igyekszem odafigyelni erre, s tíznaponta leírom tapasztalataimat. Továbbá két ötletem is van, amivel csatlakoznék ehhez az akcióhoz, az egyik az első Országos Spájzszépségverseny és a másik: a Méhbarát Kertek kampány. Mindezekről kicsit később, előbb lássuk az elmúlt tíz nap tapasztalatait.
„Itt lakájokat tenyésztettetek /
özönével tíz év alatt, /
érdem volt a jellemtelenség: /
hogy győzzük most a jó utat?
(…)
E tíz év a javunkra válik, /
ha kijártuk az iskolát: /
zsarnokot többé ne növesszünk, /
akármilyen ígérgetéssel /
húzza nyakunkra az igát.”
– mondja az egyik legfontosabb ismeretlen versében Weöres Sándor, míg Hamvas Béla hozzáteszi, hogy
„Eleinte azt hittem, hogy a mai nevek csak azért maradnak fenn, hogy azokat még ezer év múlva is leköpjék. De túl jól ismerem a magyarokat. Azonnal elkezdtek mentségeket koholni, elkezdtek sugdolózni, hogy mennyire szenvednek, miközben vastag összegeket gyúrtak zsebükbe a libapecsenyén hízott vértanúk. Fogadok, hogy a történelembe, mint mártírokat jegyzik fel őket, e koszos és ripők söpredéket, dicsőítik egymást, és bevezetik egymást a történelembe, óvatosan Berzsenyi és Csokonai, Petőfi, Bartók, Csontváry, Arany és Kemény közé, ahelyett, hogy rémpéldaként mutogatnák őket a panoptikumban: íme, akiknek drágább volt a selyem nyakkendő, mint ezerkilencszázötvenhat.”
– és mindez 2023 október huszonharmadikán különösen fontos lehetne, ha nem felejtettük volna el.
„Meditációs objektumok – kortárs művészeti kiállítás Hamvas Béla tiszteletére” címmel nyílt tárlat 31 kortárs művész részvételével Nagyváradon 2023 szeptember 23-án. A Magyar Művészeti Akadémia a főpásztori rezidencia második emeleti kiállítótermeiben rendezte meg Hamvas Béla emlékkiállítását, a filozófus-író születésének 125. évfordulója alkalmából. A kiállítás kurátora, Ujvárossy László Munkácsy-díjas grafikusművész felhívására 31 képzőművész, 20 magyarországi és 11 erdélyi magyar alkotó készítette el Hamvas Béla-reflexióját. A kiállítás megnyitószövegét és katalógusának előszavát Weiner Sennyey Tibor írta, amit a DRÓTon most olvashattok. A teljes esszé a Kortárs folyóiratban lesz majd olvasható. A nagyváradi püspöki palota második emeleti kiállítóterében a kiállítás nyitvatartási napokon megtekinthető 2023 december 10-ig. Kiállító művészek: Aknay János, Barabás Márton, Bodoni Zsolt, Bocskay Vince, Bukta Imre, Elekes Károly, Ferencz S. Apor, Ferenczi Zsolt, Gaál József, Jakobovits Márta, Jovián György, Kárpáti Tamás, Kerekes Gyöngyi, Kuti Dénes, Lajta Gábor, Lakatos Gabriellla, Márkus Péter, Miklós Árpád, Móser Zoltán, Nagy Árpád Pika, Orosz Csaba, Palkó Tibor, Pataki Tibor, Stefanovits Péter, Szabó Anna-Mária, Szilágy V. Zoltán, Szurcsik József, Ujvárossy László, Vargha Mihály, Verebes György, Viczeffy László és Weiner Sennyey Tibor.
Mi volt a közös André Kertészben, Andy Warholban, Tarkovszkijban és Ulayban? Hát persze, hogy a Polaroid! Első tapasztalataim az új Polaroid I-2 fényképezőgéppel.
Újra és újra felélednek különböző híresztelések, hogy Petőfi Sándor nem is 1849-ben, hanem 1856-ban halt meg Barguzinban. A történet ismert, számtalanszor írtak róla, erősítették és cáfolták meg, derítették ki, hogy a barguzini csontok alapján Petőfi nő volt és hasonlók. De vajon miért olyan fontos nekünk, hogy Petőfi tovább éljen? Ki nekünk ma Petőfi Sándor? Weiner Sennyey Tibor előadása a szentendrei Nyitott Templomok Fesztiválján hangzott el és a DRÓTon most megnézhetitek.
Eredetileg 1290. július 10-én, éjszaka, Körösszeg várának árnyékában egy sátorban játszódna ez a dráma, de lehetséges, hogy mégis inkább napjainkban egy cirkuszi előadáson, gengszterek között a kaszinóban, vagy akár egy házibuli keretein belül történik mindez. Weiner Sennyey Tibor a Méhes György drámaíró pályázaton második díjat nyert, mindeddig be nem mutatott drámáját a DRÓTon az államalapítás ünnepe alkalmából tesszük közzé. Olvassatok kortárs költőtől magyar királydrámát!