Kőrösi Csoma Sándort eredetileg nem a buddhizmus érdekelte, végképp nem Buddha, hanem a magyarok keleti eredete, a magyarok őshazáját kereste Ázsiában és véletlenül – már ha vannak véletlenek – megtalálta a megszabaduláshoz vezető ösvényt, amire rá is lépett. – Weiner Sennyey Tibor Magyar Buddha előadássorozatának első részének esszé változatát olvashatjátok a DRÓTon.
Mit gondolt Hamvas Béla a természettudományokról? Mit kritizált ebben Németh László? Miért tartotta fasisztának Hamvast Lukács György? És mit mondott Szentkuthy Miklós Hamvas Béla és Kemény Katalin közös könyvéről?
Miről van szó ebben a mesében? Arról van szó, hogy a Kékszakállú volt az apám. Lesz, aki majd ezen elsőre jót derül, lesz, aki nem egészen érti, s lesz olyan, aki mindebből már sejteni fogja mindennek súlyát, de a lényeg még csak nem is ez, hanem ahogy erre rájöttem. A megértés és együttérzés meséje ez, ezért a legelején kell kezdenem.
Milyen kertész volt? Mit gondolt a földművelésről és arról, hogy a kertésznek hogyan kell hozzáállni a kertjéhez? Igaz, hogy belépett a kommunista pártba és kiváltotta a földmunkás igazolványt? Weiner Sennyey Tibor esszéjéből mindez kiderül a DRÓTon.
Mi volt az, amit leírt az Álarc és koszorúban és felolvasott akkori legjobb barátjának Dalmáciában, Korčula-szigetén 1934 nyarán? Mi volt az, amitől annyira tartott Kemény Katalin, hogy utoljára szerette volna, hogy megjelenjen, s amit Dúl Antal úgy jellemez, hogy „nagyon vitatható, kétes írás”. És végül is mi lett mindebből?
Aztán kilépek a házból a kertbe, a telet tavasz váltja fel, és én még mindig itt vagyok. Otthon. Valóban ez lenne az otthonom? Mitől lesz otthon az otthon? És hogy viszonyul egymáshoz az otthon és a haza? Hazám-e otthonom? Otthonom-e hazám? Nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra feltesszük ezeket a kényelmetlen kérdéseket. Csak így tarthatjuk éberen magunkat, csak így menthetjük meg magunkat attól, hogy a korrupció posványába merüljünk.
Végig túráztunk Hamvas lábanyomán a Bakony-esszében leírt útvonalon, közben pedig különleges kalandokban volt részünk. Minden kiderül 15 perces kisfilmünkből. Ha tetszett: add tovább vagy járd végig te is.
Aminek valójában a tanúi vagyunk az egyfajta normaváltás. A kérdés az, hogy mire milyen normát váltunk? Ezentúl kibeszélünk a közösségi oldalakon mindent, de közben ugyanúgy hallgatunk arról és nem teszünk semmit, ha valaki valakivel szemünk láttára erőszakoskodik? Megbuktatunk mindenkit, aki erkölcsileg vállalhatatlan tetteket követett el, még akkor is, ha szakmailag elismert, de közben elfogadjuk, hogy az ország vezetői korruptak és nem értenek ahhoz, amit csinálnak?
Ha van olyan, hogy „modern”, hogy „európai”, hogy „szürrealizmus”, ezen szavak tiszta és jó, helyes és mély értelmében, akkor az leginkább az, amit Henri Michaux képviselt. A 2017-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg magyarul Ecuador című útinaplója, amelyet igazi lassú olvasmányként forgattam, és számomra az elmúlt év egyik legnagyobb könyvélménye volt.
Az igazi tétje azonban az öt nagy géniusznak és száz kicsinek, hogy az ember mennyit és hogyan tud belőle magában realizálni, hogyan tudja magában megoldani ezt a rettenetes nehéz ügyet, hogy egyszerre része az emberiségnek és tartozik valamely néphez, adott esetben a magyarhoz.