Magyar költő, író, műfordító, szerkesztő és utazó. Több verses-, esszé-, novelláskötet, kisregény és dráma szerzője. Békássy Ferenc írásainak egybegyűjtője és életrajzának írója. Az újraindított online DRÓT főszerkesztője 2014 óta. Legutóbbi két esszékötete Hamvas Béláról és Weöres Sándorról szól. Az olvasás és írás mellett főleg kerékpározik és sétál, kertészkedik és méhészkedik. Szentendrén él.

Hamvas Béla géniuszai

„Ami itt történik, az az emberi szolidaritás megsértése, vagyis szeretetlenség, ami a legvégzetesebb őrület, mert ebbe nemcsak az pusztul bele, aki ellen irányul, hanem annál biztosabban az, aki táplálja, hiszen az emberi kapcsolatok megszakítása ez, és ebbe mindenkinek tönkre kell mennie.” – írja Hamvas Béla Magyarországról Az öt géniusz című művében, amelyről Weiner Sennyey Tibor tartott előadást Hosszúhetényben a Körházban. Az előadás most a DRÓTon látható.

Gecse Balázs Gergő emléke tovább él Kő Boldizsár játszóterén

Van remény és a mese él és Balázs szemében ott vándorol valahol a világban… 2018-ban tragikus körülmények között hunyt el Franciaországban a 32 éves Gecse Balázs, aki 18 éves kora óta, maga építette ökrösszekerével járta Európa útjait. Kő Boldizsár és Meseterek csapata által épített legújabb játszótéren, Kaposvárott, a Fő utcai Bábszíntér mellett augusztusban egy emlékszekeret állítanak neki.

Kő Boldizsár nyilatkozatát olvashatjátok a DRÓTon és képeket láthattok a készülő emlék-játékról.

Petőfi ismeretlen versei

Az alábbi írás 2018. március 17-én jelent meg a Magyar Nemzetben. Egy hónappal később a lap megszűnt, aztán a lap – a Magyar Időket magába olvasztva – újraindult. Azóta az írás eltűnt az archívumból. A DRÓTon most az ünnep alkalmából – egy évvel később – újra olvashatjátok.

Adjátok tovább, ha tetszett. Ja, és éljen a sajtószabadság!

Hamvas és a zene, avagy esszé a harmadik fülről

Ha barátaimnak el szeretnék valami nagyon fontosat mondani művészetről, zenéről, s szeretném, hogy velem együtt hallani kezdjék Hamvas Béla sajátos hangját, akkor mindenképpen arról beszélnék, hogy milyen volt Hamvas kapcsolata a zenével. Esszéi alapján készítenék egy válogatást, amit egy gyönyörű estén és ragyogó hajnalon végighallgathatnánk, s talán odaadnám nekik ezt az esszém, ami azt próbálta összegyűjteni, hogy mit mondott számos különböző írásában Hamvas Béla szeretett és kritizált zeneköltőiről, mint például Beethovenről, Schumannról, Lisztről és Bartókról. Különösen pedig milyen alapfogalmakat vezetett be a zene kapcsán, amelyek a modern művészet egészére nézve is meghatározóak lehetnének.

– Az alábbi esszé a Napút folyóirat 200-dik ünnepi lapszámában jelent meg. A DRÓTon most elolvashatjátok a teljes szöveget.

Hamvas és a humor

Hamvas humora nem a humoristák és parodisták humora, nem a fekete humor, végképp nem a genitáliáknál és közhelyeknél feljebb nem emelkedő profán humor, hanem valami, amit Hamvas Béla fehér humornak is hívott. Humorisztikát vagy humormisztikát írt-e Hamvas? Mi az a vaulting ambition? És mi a legfontosabb az életben? A DRÓTon most kiderül. Vagy nem.

A százéves költőnő rejtélyes élete

Angliában tanult, az első magyar női autóvezetők egyike volt, a Duna deltájánál és Erdélyben figyelte és írta le a madarakat, a második világháború alatt megmászta a Dolomitokat, Rómában vált költővé és nyolcvan évesen, harmadik férje mellett találta meg a boldogságot.

Békássy Éva, Békássy Ferenc húga nyilatkozott 1996-ban, egy évvel a halála előtt a Szombathelyi Televíziónak. A szerkesztők 2015-ben a költő halálának századik évfordulóján a felvételt megtalálták és elküldték nekünk. Külön köszönet Tanai Ibolya műsorvezetőnek, hogy felhívta erre az értékes filmre figyelmünket.

De ki volt Békássy Éva?