Magyar költő, író, műfordító, szerkesztő és utazó. Több verses-, esszé-, novelláskötet, kisregény és dráma szerzője. Békássy Ferenc írásainak egybegyűjtője és életrajzának írója.
Az újraindított online DRÓT főszerkesztője 2014 óta.
Legutóbbi két esszékötete Hamvas Béláról és Weöres Sándorról szól.
Az olvasás és írás mellett főleg kerékpározik és sétál, kertészkedik és méhészkedik. Szentendrén él.
„És az ember nem érti a görög fiúszerelmet sem, amíg nem tudja, hogy ki az ephébos. Ennek a fiúszerelemnek minden sötét és elaljasodott vonzalomhoz semmi köze sincs, ahogy nincs köze hozzá a sapphói szenvedélynek. Az ephébos az az ifjú, akinek láttán minden Sókratésnek az esze meg kellett, hogy bomoljon. Nincs más mód ehhez az ifjúhoz közeledni, mint a szerelem. Természetes, hogy az ifjak egymásba szeretnek, de még természetesebb az, hogy az ephébosba beleszeret az érett férfi: az, aki mérhetetlenül jobban tudja minden asszonynál és leánynál, éppen nemének azonosságánál fogva jobban, hogy mi és ki ez a Phaidros.” – írja Hamvas Béla.
„Ma az emberből vagy majmot akarnak csinálni, vagy valamilyen vértelen ideális szörnyet, vagyis lefelé, vagy fölfelé akarják buktatni. Az ember helye pedig öröktől fogva a közép volt és marad…” – Megnyílt a Hamvas olvasósarok, az inspiráció helye, ahol a látogatók használatba vehetik Hamvas Béla eredeti bútorait a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. Nyitó előadást tartott Weiner Sennyey Tibor költő. Hamvas Béla műveiből Pájer Alma Virág színművésznő olvasott fel. Az előadást most megnézhetitek a DRÓTon és az esszét is elolvashatjátok.
A Konnektor hiánypótló lehetőséget ad majd civil szervezeteknek, kisközösségeknek, művészeknek. Működő és közösségileg hasznos projektek befogadása és támogatása a célja és szeretné erősíteni a közéleti aktivitást, beindítani a kulturális együttműködéseket.
Ferencvárosban nyithat hamarosan meg a Konnektor Művészeti Inkubátorház, ahol az ott otthont találó szervezetek által szervezett előadások, kiállítások, oktatások, tréningek, műhelyek, szociális rendezvények lesznek.
Döme Zsuzsannával Dada Suzi Ferencváros kulturális alpolgármesterével, és a Konnektor művészeti vezetőjével, Mező András Pocokkal beszélgettünk a hamarosan megnyíló központról.
A DRÓTon megnézhetitek az interjút és elolvashatjátok a pályázatot, amin keresztül ti is teret nyerhettek a Konnektorban.
„Ha az emberben ma lenne érzék aziránt, ami fensőbbrendű, ennek a fának papja lenne, fiatal karcsú fiú, aki énekelne és áldozatot mutatna be neki, fényes nyári reggeleken megállna előtte, meghajolna és visszanevetne rá” – Hamvas Béla és Weöres Sándor találkozása a szokolyai hársfa alatt.
Hogyan lehettek igazán nagy magyar hazafiak és honleányok a XXI. században? 2021. március 15-én ebből a 12 pontunkból most megtudhatjátok.
Amikor az ember partnerként tekintett a méhekre, mindig virágzó volt viszonyunk, amikor az ember kirabolta és elpusztította őket katasztrofális.
– Weiner Sennyey Tibor esszéje a méhekről és a méhek kultúrtörténetéről, szerepéről a művészetben, különös tekintettel a magyar irodalomra.
Fel kell tennünk a kellemetlen kérdéseket, hogy vajon ezekkel a lezárásokkal, látogatási tilalmakkal, rendeleti kormányzással, ingyenes parkolással, nyolcórai takarodóval, az egész hozzáállásunkkal: elértük-e azt, amit szerettünk volna? Tényleg kevésbé terjedt a járvány? Megvédtük-e vajon az időseket? Mit nyertünk és mit vesztettünk? Jól reagáltunk-e?
Az Izraelben nevelkedett vidéki srácból lett a Harvard Egyetem asztrofizikai részlegének elnöke, Avi Abraham Loeb, aki évek óta az Oumuamua elnevezésű csillagközi tárgy vizsgálatával foglalkozik, amelyet a földönkívüli élet bizonyítékának tart, s ezzel a véleményével nagy port kavart a tudományos életben és a világsajtóban is. Kutatásaiban fő inspirációja a természet, hangsúlyos helyet kap a természettudományok és a művészet közötti párhuzam.
A DRÓTnak adott interjújában azt mondta, hogy alapvető filozófiai kérdésekre keresi a választ a világ keletkezésével kapcsolatban.
„My wife says that if they land in our backyard, I should make sure to leave the car keys with her and to ask them not to ruin the lawn when they take off.” – Interview with Avi Loeb, Professor of Science at Harvard University.
Hamarosan megnyílik a Ráday utcában a Kettőspont színház és spirituális ügynökség és a Kispont galéria. A két új kulturális csomópontról és a készülő színházi produkciókról és kiállításokról beszélgettünk Formanek Csaba – rendezővel, Debreczeni Imre – festővel és Zoltán Áron – színésszel.