Ki volt ez a Lénard Jenő, aki oly nagy hatással volt az egyik legnagyobb magyar íróra Krúdy Gyulára, hogy az majdnem betért buddhista szerzetesnek? Ki volt az, aki a magyarság keleti lényegéhez vezető spirituális kalauzt adott? Ki volt az, aki az első valamire való könyvet írta Buddháról és a buddhizmusról magyarul?
Hermkens Edit festészete a szabadság művészete, a természet rejtett arcának feltárása, egy új bioromantika, amely csak ránk való tekintettel nem lépett át még a totális absztrakcióba.
Hogyan tovább? Úgy, ahogy eddig, vagy teljesen másképpen? A 2018-as választások margójára két gondolatot és egy kérdést szeretnék most feljegyezni.
De nem gyakori jelenség-e a fölfedezések történetében, hogy a valóság egy álomnak köszönheti fölbukkanását? – kérdezte Kőrösi Csoma Sándor kapcsán Stein Aurél, miután a feltételezett és kiszáradt őshaza mélyén megtalálta az első nyomtatott könyvet. Weiner Sennyey Tibor Magyar Buddha előadásainak második részének esszé változatát olvashatjátok a DRÓTon.
„Weöres bekapta a Hamvas-féle misztikus legyet.” – írta Szentkuthy Miklós, de hogyan ismerkedtek meg? Milyen műveket köszönhetünk ennek a barátságnak? Miért szakadt meg a kapcsolatuk és hogyan folytatódott húsz év hallgatás után? Weiner Sennyey Tibor esszéje a DRÓTon.
Kőrösi Csoma Sándort eredetileg nem a buddhizmus érdekelte, végképp nem Buddha, hanem a magyarok keleti eredete, a magyarok őshazáját kereste Ázsiában és véletlenül – már ha vannak véletlenek – megtalálta a megszabaduláshoz vezető ösvényt, amire rá is lépett. – Weiner Sennyey Tibor Magyar Buddha előadássorozatának első részének esszé változatát olvashatjátok a DRÓTon.
Mit gondolt Hamvas Béla a természettudományokról? Mit kritizált ebben Németh László? Miért tartotta fasisztának Hamvast Lukács György? És mit mondott Szentkuthy Miklós Hamvas Béla és Kemény Katalin közös könyvéről?
Miről van szó ebben a mesében? Arról van szó, hogy a Kékszakállú volt az apám. Lesz, aki majd ezen elsőre jót derül, lesz, aki nem egészen érti, s lesz olyan, aki mindebből már sejteni fogja mindennek súlyát, de a lényeg még csak nem is ez, hanem ahogy erre rájöttem. A megértés és együttérzés meséje ez, ezért a legelején kell kezdenem.
Mi volt az, amit leírt az Álarc és koszorúban és felolvasott akkori legjobb barátjának Dalmáciában, Korčula-szigetén 1934 nyarán? Mi volt az, amitől annyira tartott Kemény Katalin, hogy utoljára szerette volna, hogy megjelenjen, s amit Dúl Antal úgy jellemez, hogy „nagyon vitatható, kétes írás”. És végül is mi lett mindebből?
Aztán kilépek a házból a kertbe, a telet tavasz váltja fel, és én még mindig itt vagyok. Otthon. Valóban ez lenne az otthonom? Mitől lesz otthon az otthon? És hogy viszonyul egymáshoz az otthon és a haza? Hazám-e otthonom? Otthonom-e hazám? Nem tehetünk mást, mint hogy újra és újra feltesszük ezeket a kényelmetlen kérdéseket. Csak így tarthatjuk éberen magunkat, csak így menthetjük meg magunkat attól, hogy a korrupció posványába merüljünk.