Hamvas Hamvas, avagy titkosrendőr volt-e Hamvas Béla?
Amikor feltesszük azt a kérdést, hogy titkosrendőr volt-e Hamvas Béla, máris sokan felkapják fejüket, már itt is vannak és olvassák ezeket a sorokat, izgatottan, hogy na akkor végre valami kiderül, végre le lehet rántani a leplet, mint amikor kiderült, amit mindenki tudott, hogy Hamvas Béla – meggyőződésből, vagy mert a könyvtári állását szerette volna sikertelenül későbbre biztosítani –: belépett a kommunista pártba. Tábor Béla szerint 1945-ben, és a Kommunista Pártnak 1947-ig volt tagja. Természetesen ennek a belépésnek valódi jelentősége nem volt, de a kilépésnek annál inkább, hiszen
Hamvas Béla soha sem lett kommunista és az állásából ugyanúgy kirúgták, mintha nem lépett volna be a Pártba.
Most azonban sokkal többről lesz szó, mint szóbeszédről és politikáról. Többről, mint arról a becsvágyról, ami számos irodalomtörténet- és bulvárlapírót mozgat, hogy márpedig bebizonyítsák, hogy azok a korábban, máshogyan – meg merem kockáztatni, hogy jobban – élt „nagy” emberek, akik teljes életműveket hagytak maguk után, nem csak a nagy semmit: legalább olyan rosszak, bűnösek, hibásak voltak, mint bárki. Szeretőiket, függőségeiket, betegségeiket hozzák fel, mindezt persze a népszerűsítés és az alig vagy egyáltalán nem leplezett szemérmetlen pletykaéhség jegyében. A pletyka legfőbb szerepe nem is az, hogy megtudjunk valamit a világról, hanem hogy megnyugodjunk afelől, hogy az általános korruptság teljesen normális. Pedig nem. Nem normális az általános és mindent ellepő korrupció.
Az igazság az, hogy a nagy műveket már nem is nézik, a közönség csak arra emlékszik, hogy igen, volt mondjuk egy Ady, de verseit már nem olvassák, ellenben bűnös napi dolgait még mindig kibeszélik, mintha ma is a Három Holló kávéházban könyökölne. Pedig nincs ma már Három Holló sem, csak versei és írásai maradtak Adynak, azokat meg nem olvassa senki, talán csak érettségire készülő kamaszok, s néhány filosz, kinek a századelő a szakterülete.
A két háború közötti líra szerencsésebb, éppen Ady taposta ki az utat Babitsnak, Kosztolányinak, Karinthynak és a többi „Nyugatos” és nem „Nyugatos” szerzőnek. Ez az, amit a fiatal Hamvas Béla hibátlanul felismer 1919 és 1920-ban a pozsonyi Tavasz című folyóiratban publikált tanulmányaiban. Nem ezek voltak az első nyomtatásban megjelent írásai.
Az első írása – nem csak érdekességként mondom –, a Három nap a Dunántúlon című útleírás volt, amellyel a Magyar Turisztikai Egyesületnél pályadíjat nyert, s folytatásokban jelent meg Pápán, a Szövétnek című ifjúsági évkönyvben, 1913-1914-ben. Hamvas Béla tehát 16-17 éves kamasz, amikor már publikál, s erről a folyamatos publikálásról csak akkor „szokik le” ötven esztendős fejjel, amikor „leszoktatják róla”, amikor megtiltják neki, vagyis amikor B-listázzak, 1948-után, a kommunista diktatúra alatt.
Hamvas Bélának nem publikációs kényszere volt, hanem egy apja, akit úgy hívtak, hogy Hamvas József, s akitől elég korán elleshette a fiú, hogy az író, költő nem csak magának, hanem a közönségnek is ír, vagyis akkor létezik, ha publikál. Később ezt a szemléletet éppen úgy meghaladta, ahogy első mesterét, saját apját is. Hamvas József átfogó irodalomtörténeti szemléletre is törekedett, amely törekvésnek figyelemre méltó dokumentuma az Egyetemes irodalomtörténet főbb vonásokban című háromkötetes műve, de ez azért csak vázlat, útmutató, nem is akar olyan valódi átfogó elemzés lenni, mint amit majd fia tesz le az asztalra az Ősök nagy csarnoka címmel. Mégis az apai hatást nem tagadhatjuk, különösen, ha – hülye, de kihagyhatatlan szójátékkal élve – a „hamvas” Hamvasról, vagyis a fiatal Hamvas Béláról kívánunk beszélni. Egyébként ez a hülye szójáték, amely a zsurnalizmus sajátja – mármint a hülye játék a szavakkal -, nem is állt volna olyan távol Hamvas Bélától, aki elsősorban újságíró volt huszonévesen, bár kétségtelenül egész korán megjelentek nála magasabb igények, s ezek szövegszerűen kimutathatóak.
Első világháborús kalandjairól és idegösszeroppanásáról, szerencsés megmeneküléséről és a háború szerencsétlenségeiről Hamvas és a háború című előadásomban és esszémben beszéltem, most inkább azt a korszakot vizsgálnám, ami Hamvassal történt a háború és 1928 között, különös tekintettel az ezalatt az idő alatt írt novelláira, amelyek közül nem egyet olyan alcímmel adott közre, hogy „Egy titkosrendőr feljegyzései”.
Vajon valóban titkosrendőr lett volna Hamvas Béla?
Dehogy és mégis! Ahhoz azonban, hogy ezt megértsük meg kell értenünk azt a különös és nehéz kort, aminek sötét árnyai száz évvel későbbi jelenünkre is kivetülnek. Nem egyszerűen az elvesztett világháborúról, az ország széteséséről és az elszegényedéséről, a fehér-, és vörösterrorról van szó, hanem mindezekről együtt.
Hamvas Béla német-magyar szakon járt Budapesten egyetemre, amikor mindez még bőven friss élmény volt mindenki számára, s éppen akkor publikált a Bajcsy-Zsilinszky Endre által szerkesztett Szózat című lapba titkosrendőri feljegyzéseket, amikor az igazság nagyon nehéz és elfelejtett valami lett.
Ő maga, A tollas gárda című írásában, így fogalmaz:
„A Nyugat 1904-08-ig, nyugodt békeidőben, polgári kényelemben felnőtt fiatalembereket juttatott szóhoz, akik fizikailag teljesen kifejlődhettek, lelkileg a megfelelő kultúrát elsajátíthatták. A mai nemzedékeknek igen nagy százaléka a harctéren elesett (az 1890-1900-ig születettek). És éppen azok estek el, akik fizikailag erősek, lelkileg épek, morálisan bátrak, megbízhatóak, önfeláldozóak voltak.”
– gondoljunk csak arra, hogyan siratja Babits és Kosztolányi az 1915-ben az északi harctéren, 22 évesen elesett költőt, Békássy Ferencet. De sorolhatnánk még számtalan áldozatot, kik jobb sorsra voltak érdemesek, mint, hogy egy értelmetlen és eleve vesztes háborúban pusztuljanak halomra.
Az említett – 1925-ben írott – tanulmányában a huszonéves Hamvas Béla határozott nemzeti érzéseket fogalmaz meg, reményét az elszakadt országrészek nemzeti érzésébe helyezi, s a fővárost, mely szerinte ezt a nemzeti érzést elfelejtette, s az irodalomban csak technikát ismer, feladatot nem, egészen egyszerűen leírja, s azt a feladatot látja a „nemzeti érzelmű” írók előtt, hogy ne a világot, hanem „csak” a magyar fővárost próbálják írásaikkal bevenni.
A tollas gárda amúgy is háborús retorikát használ, ahogy a korban megjelent Dobogókőn (1924) című útleírása szintén háborús emlékeket idéz. Ezekben az években egyébként számos irodalmi tanulmányt publikál, több képzőművészről és kiállításról is ír, mindezt úgy, hogy fel-felcsillan az írásokban a későbbi Hamvas Béla ígérete.
Különösen igaz ez azokra a detektív történetekre, amelyeket az említett Bajcsy-Zsilinszky-féle lapban, a Szózatban közöl egymás után.
Bár A fehér csikó című kis elbeszélés még a Budapesti Hírlapban jelenik meg, amely egyébként később hírt ad Angyal Ilus és Hamvas Béla esküvőjéről is, mint egy „minden egyéb közlés” helyett, s rádióújságában, még 1937-ben is ajánlja Hamvas sajnos elveszett „Aenona, a halott város” című félórás horvátországi útleírását, melyet alighanem a szerző maga olvashatott fel.
Megkérdeztem – a rádióarchívum munkatársai szerint sajnos egyáltalán nincs meg, ahogy egészen elképesztő módon nincs egyetlen hangfelvételünk, mozgóképünk sem az 1968-ban meghalt szerzőnkről. Akinek van: nálam jelentkezzen!
Mindezek ellenére nem a Budapesti Hírlapban, hanem 1924 és 1925-ben Hamvas a Szózatban publikálta, novelláit, amiket Bajcsy-Zsilinszky Endre címlapon hozott.
A huszonéves Hamvas Béla, az egyetemet hátrahagyva, a budapesti irodalmi életet kritizálva, maga is budapesti zsurnalista lett, s címlapon közölt krimi novellákat.
Igen ám, de milyen krimiket!
Az első a sorban az 1924 szeptember 5-én megjelent Karma című novella. Ebben azt állítja, hogy minden embernek sajátos atmoszférája van, melyet ő rögtön megérez.
„Az első benyomásra mindig sokat adtam. Hittem, sőt hiszem ma is, hogy minden embernek van egy atmoszférája, amely úgy veszi körül, mint a földgolyót a levegő. Amikor egy bizonyos távolságba érek az emberekhez, belépek atmoszférájába, érzem a nyomást és a nyomás természetét. Vannak emberek, akikkel még egy szót sem beszéltem, de hirtelen felvidulok. Ilyen eset történt meg egyszer az ötvenhármas villamoson. Felszállok és egy nő áll nekem háttal. Semmit sem láttam belőle csak a kalapját és a felöltőjét. De a nőből olyan meleg friss levegő áradt, hogy csak nagy önuralommal tudtam elfojtani jókedvemet.”
(Hamvas Béla: Karma. Szózat. 1924. Szeptember 5. 1. o.)
Ahogy a cím is sugallja a történet arról szól, hogy saját sorsától senkit sem lehet megmenteni, még ha úgy is tűnik, mintha megmentettük volna. Ahelyett, hogy a cselekményt elmesélném – bár kötetben ezek az írások még nem jelentek meg –, inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy már ennek is, s még a többinek is a sorozatban az az alcíme, hogy „Egy titkosrendőr feljegyzései” és Hamvas végig, egyes szám első személyű, „én”-elbeszélőt használ, vagyis mind az öt történetet úgy meséli el, mintha ő maga élte volna át.
Ki tudja, még az is lehet, hogy tényleg átélte őket, de éppen ez a valóság referencia az amiben az említett írások, s a szerző maga is, mondjuk úgy „megfordul”, s mire a négy kis történetet elolvassuk, mi is úgy érezhetjük, hogy elvesztettük korábbi szerzőnket. Mikor aztán újra elénk áll későbbi írásaiban Hamvas Béla – időrendben előbb a Nehéz nem szatírát írni, majd a harmincas évek érett esszéistájaként –, már egy másik ember.
Valahogy úgy, mint A hiba című elbeszélésében, amely a második a detektív történetek sorában, s amely 1924 október 10-én jelent meg. Ebben az írásban Hamvas egy önérzetes tolvaj történetét írja meg, aki egyszerre színész és matematikus, s akit sikeresen leleplez, hála a hibájának, ami egészen banális. A világrend helyreáll, a tolvaj rács mögé kerül, de mégis azt érezzük, hogy a szerző valami különös szimpátiát kelt bennünk a bűnössel szemben.
Mindezek az írások egyszerre idézik Edgar Allen Poe, Sir Arthur Conan Doyle és a többi krimiszerző kliséit, mégis mindig – szinte mindig –, néhány mondat erejéig elkalandoznak.
A harmadik történet, a Különös eset című, az amelyik szerintem a legjobban sikerült, s amelyben a szerző a mágikus realizmust idéző szerkezetet és történetvezetést használ (1925 január 31-én!). Ebben az írásában gondolkodik a legtöbbet a valóságról, sőt, az írásról való gondolkozás, az irodalom és a valóság kérdéseit feszegeti, amely később az egész életmű egyik központi kérdése lesz. Elég csak arra a jól ismert hamvasi gondolatra hivatkoznunk, hogy „És a verseket nem írjuk, hanem éljük”, ha nem akarjuk mindjárt az egész Metapoétikát vagy Regényelméleti fragmentumot idecibálni.
Az utolsó detektív történetet A villámoskörte címmel publikálta – hibásan édesapja neve alatt jelent meg -, ma úgy mondanánk inkább, hogy A villanykörte vagy, hogy Az izzó, s ebben igen éles kritikát fogalmaz meg a csapodár feleségekről, s végül a tettes-áldozattal sétál ki ebből a sorozatból szerzőnk.
Miért éppen detektív történeteket írt huszonévesen Hamvas Béla?
Talán tudatosan-öntudatlanul, de mindenképpen sorsszerűen az igazságkeresés ezen különös megnyilvánulását választotta, melynek lényegét Siegfried Kracauer oly tökéletesen meglátta és felmutatta. A detektív, a nyomozó egyfajta szent, aki az elhibázott világban az igazságot próbálja megtalálni, a bűnöket leleplezni, a kimozdult világot helyretenni.
Ezek a novellák pontosan arról szólnak, amiről később úgy beszél az Interview című esszéjében, hogy a hibát kívül kereste, holott belül volt.
„Vállalni annyi, mint tudni, hogy a sötét pont, az első hazugság bennem van.” (Interview).
A legtöbben itt megállnak, de erről már írtam másutt.
Ezek az írások éppen azért értékesek, mert a huszonéves Hamvas Béla igazságkeresésébe avatnak be, szórakoztató módon, bár irodalmi értékük, alighanem messze elmarad a rögtön ezeket az írásokat követő Ördöngösök regény, vagy a Nehéz nem szatírát írni kötet novellái mögött. De azok már egy másik Hamvas Bélát készítenek elő, aki aztán megírja a főműveket.
Mindezekből azonban az tűnhet fel egészen világosan a figyelmes olvasó számára, hogy Hamvas Béla, akárcsak bármelyikünk, folyamatosan változott, alakult. Különösen fiatalon. Ebben a változásban és alakulásban éppen az garantálta, hogy nem kárára és hátrányára történik mindez, hogy nem korrumpálódik és züllik el teljesen, hogy az igazságot kereste. Az igazság pedig az volt, hogy Hamvas Béla rájött nyomozása során: a bűnjelek saját magához vezetnek.
Az esszé előadás változata elhangzott 2017. április 26-án az Ars et Vita Művészet és Élet Alapítvány szervezte, Hamvas Collegium rendezvényén.
HAMVAS BÉLÁról a DRÓTon
Hamvas Béla 120 :: Emlékest a Várkert Bazárban + VIDEÓ
Ennyi embert együtt még irodalmi esten nem láttunk! 440 ember volt kíváncsi a 120 éve született Hamvas Béláról szóló beszélgetésre és az azt követő előadásra 2017 június 15-én a Várkert Bazárban. A beszélgetést Szőcs Géza nyitotta meg, majd Thiel Katalin – a filozófia professzora -, Müller Péter – író – és Weiner Sennyey Tibor – költő, író – beszéltek Hamvasról és Hamvashoz fűződő viszonyukról. A házigazda Juhász Anna volt. A beszélgetésből részleteket tekinthettek meg a DRÓT felvételén.
Titkosrendőr volt Hamvas Béla?
Az igazság pedig az volt, hogy Hamvas Béla rájött nyomozása során: a bűnjelek saját magához vezetnek. Tényfeltárás, dokumentumok, részletek és információk egy elveszett hangfelvételről a DRÓTon!
Thiel Katalin eperjesi előadása + VIDEÓ
Hamvas Béla válsághoz fűződő viszonya, markáns politikaellenessége egyrészt az átélt krízis-élményekből, a személyi szabadságot semmibe vevő korabeli intézkedésekből, a diktatúra hatalmi túlkapásaiból vezethető le, másrészt a mindezek nyomán kialakuló bölcseleti alapállásából, az életről és a létezésről vallott nézeteiből.
Weiner Sennyey Tibor eperjesi előadása
Tudom, hogy nagyon kevesen fognak megérteni. Tudom, hogy még kevesebben fogják elfogadni mindazt, amit most mondani fogok, éppen ezért igyekszem Hamvas írásaiból, naplóiból és leveleiből gondolataimat alátámasztani. – Hamvas Béla szülővárosában, születésének 120-dik évfordulója alkalmából rendezett eperjesi konferencián tartott előadás esszé változatát olvashatjátoka DRÓTon.
Az idő problematikája Hamvas Béla Karnevál című regényében- Thiel Katalin esszéje
Hamvas Béla szerint a regényforma a legmegfelelőbb az időszemlélet és a morálfelfogás közötti összefüggések bemutatására. Ez az oka, hogy megírta fő művét, a Karnevált, amelybe belesűrítette minden filozofikus gondolatát, s amelynek eredetileg az „Egyetlen pillanat” címet szerette volna adni.
Hamvas Béla 120 éve született. Ez alkalommal Hamvas-hetet tartunk a DRÓTon és új és korábbi Hamvassal kapcsolatos írásainkat tesszük közzé lapunkon. Elsőként Thiel Katalin esszéjét olvashatjátok, amely az idő problematikáját járja körbe Hamvas Béla Karnevál című regényében.
Hamvas kontra Lukács, avagy mi a művészet?
Ez a történet tehát máig hat és tart. A lényeg a szemlélet-különbség, amely Hamvas és Lukács személye és filozófiája között feszül(t). – Lukács György szobrát elbontják a budapesti Szent István parkból. A Fővárosi Közgyűlés döntése nagy vitát váltott ki, ennek a vitának apropójából közöljük újra Weiner Sennyey Tibor alábbi esszéjét, amely a szerző 2015-ben megjelent kötetében Az elveszett királyságban publikált elsőként.
Bevezetés Hamvas Béla világába
Nem, ez nem kurzuscím valamelyik egyetemen és nem is tankönyv. Csak egy cikk címe, ami a Hamvasról készült filmről és könyvről szól, és amit érdemes elolvasni és megnézni. MOST!
Hamvas egész életműve a létrontás ellen lép fel… – mondta Thiel Katalin
…épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát. – mondta Thiel Katalin, akinek a DRÓTon most elolvashatjátok a 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál elmondott teljes beszédét.
Hamvas, amikor azt mondja, hogy nem lehet semmit sem hárítani, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy lealjasodás volt, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most, 2016-ban? És erről nem tehet senki más, csak mi. – Weiner Sennyey Tibor Hamvas és 1956 című beszéde elhangzott a Hamvas Béla emléknapon, 2016. november 12-én, a szentendrei Városháza dísztermében, és most a DRÓTon teljes egészében olvashatjátok és nézhetitek meg videónkon. –
Tudtam a házról. Hallottam róla ezt-azt, innen-onnan. Ez az a ház, ahol a Karnevált és a Gyümölcsórát írta, ahol kertészkedett, ahol a legszebb jegyzeteit készítette.
Minden irodalmi tett politikai tett, de nagyon kevés politikai tett irodalmi. Talán ez volt az a gondolat, ami visszatartott attól, hogy mindazt, ami most következik leírjam.
…két nagyon érdekes részletre is felfigyelhetünk. Az egyik Hamvas Béla viszonya a nevetéshez, végső soron a humorhoz. A másik Hamvas Béla elképzelése a nőkről, és a nők lehetőségeiről és korlátairól. – Milyen volt Hamvas Béla viszonya a nőkhöz? Mi a helyzet az indiszkrécióval az irodalom és történet írásban, és hogyan jön képbe már megint az a fránya filológia? És végül: miért nehéz minderről nem szatírát írni?
– Weöres Sándor és Hamvas Béla barátsága és levelezése
Weöres Sándor és Hamvas Béla a XX. századi magyar irodalom talán legfontosabb és éppen ezért legproblematikusabb figurái. Problematikusak, mert nem biztos, hogy igazán értik és igazán ismerik alkotásaikat, szemléletüket, szellemüket. –
– megjelent Hamvas Béla eddig kiadatlan regénye
…az van, hogy itt mindenki jobban tudja, jobban ért hozzá, már megmondta előre, mégsem tesz senki semmit, vagy ha valaki tesz valamit, akkor jobb lett volna, ha inkább mégsem tesz semmit, mert egészen biztosan mellé üt a szegnek, vagy olyan folyamatokat indít be, amelyeket jobb lett volna inkább elkerülni. Mondhatnám, hogy a magyarság kritikája ez a regény, de az igazság az, hogy az egész emberiségé. – 2015 nyarán jelent meg Hamvas Béla 1928-ban írott regénye, az Ördöngösök. A könyvről Weiner Sennyey Tibor ajánlóját olvashatjátok a DRÓTon.
avagy Hamvas Béla és Békássy Ferenc barátsága a borban
Úgy tűnik a fiatal Békássy legalább annyira szerette a bort, mint a középkorú Hamvas. Ahelyett, hogy most sorban végigmondanám, amit mindenki tud, hogy mennyire fontos volt a görögség Békássynak és Hamvasnak egyaránt, azt javaslom, hogy hajoljunk kicsit közelebb Békássy Bacchusához, töltsünk egy pohár bort és olvassuk lelkesen és szorosan, mert az sokkal többet elmond a bor poétikájáról, mintha még többet mesélnék mindennek a hátteréről. – a DRÓTon most elolvashatjátok Weiner Sennyey Tibor előadását, amit a százhalombattai Hamvas Béla Könyvtárban egy borkóstolón tartott, 2016 december 2-án.
HAMVAS kapcsán a DRÓTon
Weöres Sándor ominózus pécsi szobra után, most Hamvas Bélát is elérte az újmagyar giccskultusz, annak ellenére, hogy a leghatározottabban ő maga tiltakozott saját írásaiban az ilyesmi ellen. Hamvas Béla Miska-kancsóvá lett.
„Ki tudja, nem arról szól-e itt minden, hogy épp a legjobbaknak kell eltűnni nyomtalanul.” – 118 éve született Hamvas Béla (1897. március 23 – 1968. november 7.) író, filozófus, esztéta. A DRÓTon írtunk Hamvas és Lukács vitájáról, Weöres Sándor és Hamvas Béla barátságáról és levelezéséről és arról is, hogyan változott Hamvas köcsöggé, de most – Hamvas születésnapja alkalmából – Danyi Zoltán jegyzetét közöljük Hamvas Béla különleges tollhegyeiről a DRÓTon.
Az irodalom nem háború, hanem művészet – válasz a Magyar Hüperiónban megjelent levélre
Lehet mégis többről van itt szó, mint Hamvas Béla életművének értelmezéséről. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy itt vajon nem a XXI. századi magyar szellemiségről van szó? Nem arról van-e szó, hogy elkövetjük-e hamarosan ugyanazokat a hibákat, melyeket kevesebb derűvel megáldott elődeink? Nem arról van-e szó, hogy még súlyosabb jövő előtt állunk, mint gondoltuk?
Tillmann J. A.: Hamvas és a lápvilág
Hamvas még nem Evola, mint ahogy a lápvilág sem az ő sara.
Hamvas Jobbikos énje, avagy a nettó történelemhamisítás
Úgy látszik, hogy az elhülyülés könnyed és bájos pillanata volt midőn Hamvasról köcsögöt formáztak, ahhoz képest, ami most következik. Mi jön most? Hamvas Béla életművének politikai okokból való teljes lenyúlása és félreértése. Jobbról is, balról is. Így is, úgy is.