Az utolsó tíz nap az 50KM-es kihíváson
Az első tíz napról itt olvashattok.
A második tíz napról itt olvashattok.
Az az igazság, hogy egy hónapon át 50km-en belülről szerezni mindent, amit megeszel nem olyan könnyű, ha erre nem vagy felkészülve. Sajnos.
Ami száz évvel ezelőtt teljesen normális volt, ma kivételessé vált.
Függővé váltunk a végtelenül hosszú és környezetszennyező ellátóláncoktól, ahelyett, hogy a helyi termelőket, a helyi gazdaságot támogatnánk és – legalább részben – független gazdaságunk, életünk lenne a törékeny világtól.
Tisztázzuk végre, hogy nem, nem arról van szó, hogy mindenki menjen tanyára és termelje meg magának, amit megeszik. Sokkal inkább arról, hogy igyekszünk olyan élelmiszereket enni, ami 50 km-en belül termeltek. Szabó Kriszta, Debrecenből nagyszerűen megfogalmazta ezt:
„Az egészséges élelmiszerhez való hozzájutás igénye egyszerre formálja a termelői és a vásárlói szemléletet is. A helyi termelők nagyobb gondot fordítanak a csomagolásmentes kiszolgálásra, és a tőlük vásárlók is nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a saját vászonszatyrukban vagy zöldséges hálójukban vigyék haza a termékeket. A közösség ugyanis gondot fordít az ismeretterjesztésre is, a témák széles skálán mozognak a környezetkímélő mezőgazdasági gyakorlat ismertetésétől kezdve a főzőtanfolyamokon át a környezetbarát háztartás vezetéséig.”
Csak egy kicsit kell kimerészkedni a komfortzónából, hogy fenntartható legyen az élet
Érdemes a teljes interjút elolvasni.
Egy nagyszerű ebédünk.
Az „50 km-es diéta” ráadásul nekem összeért a már szokásommá vált „száraz novemberrel”, ami ebben az évben arról lett híres, hogy az ún. „rendes magyar alkoholistákat” lebeszélték a szakértők – részben joggal, arról, hogy megpróbálják. Az igazság az, hogy az alkoholizmusnak is sprektumai vannak, s a magyar felnőtt társadalom jelentős része legalább enyhén-alkoholista, s egy szignifikáns része minden áldott nap iszik, s ez meglátszik társadalmunk repedezettségén is. Az alkohol ugyanis nem éppen a legjobb malter, ami összetartaná azt az építményt, ami emberekből áll. Persze a közismert „szociális ivászatnak” megvannak a maga bájos aspektusai, különösen ünnepekkor, különösen saját családunkkal, barátainkkal, de vajon tényleg az alkohol-e a legjobb feszültségoldó, lazító szer, ami segít egymás megismerésében és megértésében? Vagy már nem is igazán szeretnénk megismerni egymást, megérteni egymást, éppen elég, ha el tudjuk viselni azt az időt, amit együtt töltünk? Beszélhetünk-e így családról, barátságokról, társadalomról? Nem az vagyok, aki vizet prédikál és bort iszik, ezért jelzem, hogy nagyon is szeretek egy-egy pohárka jó bort meginni, de elborzaszt az alkohol-fogyasztás látható és túlzó, ráadásul igénytelen elharapódzása. Azt hiszem azonban ez is csak egy tünet, éppen úgy, mint az „élelmiszer-kiszolgátatottság”, vagyis, hogy ma az emberek nehezen és drágán juthatnak egészséges, tiszta, helyben megtermelt élelmiszerhez. Pedig nem véletlenül mondják, hogy „az vagy, amit megeszel”.
Mi már évek óta arra vagyunk berendezkedve, hogy minél több mindent meg tudjunk termelni magunknak, beleértve a gyógynövényeket is – tehát a saját gyógyszereinket is.Szóval nem okoz nagy gondot lesétálnom a félig a földbe süllyesztett pincénkbe, ami nagyrészt spájz is és felhozni egy lecsót. De ezt a lecsót el kellett rakni, elő kellett készíteni, éppen egy ilyen napra.
Tekintve, hogy főleg méhészek lettünk – alkalmazkodva a helyi körülményeinkhez és érdeklődésünkhöz –, s a kert adottságaiból is kifolyólag másodlagos szerepet tölt be a méhes mellett ma már nálunk, ezért jóval több mézünk van, mint amit mi meg tudnunk enni. Ezt a mézet gyakran elcseréljük, például a kihívás alatt Zimre Zsuzsával – a kiváló újságíróval és nagyszerű kertésszel és „tyúkosgazdasszonnyal” – és kedves barátommal, a másfél évtizede állattartással és gazdálkodással elmélyülten foglalkozó Bruder Marcival cseréltem mézet zöldségekre és húsra.
Ha az ember helyi termelőktől akar vásárolni, vagy velük cserélni, akkor azokat fel kell kutatni, meg kell ismerni, találkozni, beszélgetni kell, időt kell rászánni. A helyes táplálkozás éppen úgy értékes időt követel tőlünk, mint az egészséges táplálék előállítása.
Természetesen voltak nehézségeim, amelyekben még fejlődnöm kell, például a tisztítószerek terén, de ezzel majd a következő évben folytatom, mert én biztosan meg fogom ismételni ezt a kihívást és mindenkinek csak ajánlani tudom. Zárásként meg kell említenem, hogy volt egy előadásom a méhekről, kertekről az Aurórában az esemény záró harmadában, ahol meghirdettük az Első Országos Spájzszépségversenyt és a Méhbarát kert pályázatunkat, remélve, hogy az élelmiszer-öngondoskodás és a sokszínű kertek divatossá válnak egyszer majd még ebben az országban is.
Részletek:
Meghirdetjük az Első Országos Spájzszépségversenyt, nevezz te is!
Keressük hazánk legszebb spájzait! A spájz, az élelmiszer-kamra az öngondoskodás alapja, segít a hosszú téli hónapok során és lerövidíti az egyre nagyobbra és egyre környezetszennyezőbbé váló ellátóláncokat. Nagyapáink és nagyanyáink még tudták, hogy fel kell készülni a szűkösebb időkre, hogy a tavasztól-őszig tartó bőséget a hosszú tél követi, ezért lekvárokat, befőtteket, szörpöket, s minden egyebet eltettek télire. Sajnos ez az előrelátás és öngondoskodás kiment a divatból, ezért most meghirdetjük az első Országos Spájzszépségversenyt, amelyre TE is nevezhetsz. Részletek a DRÓTon.
Keressük Magyarország leginkább méhbarát kertjeit!
Az utóbbi évtizedben jelentős rovarpusztulást jegyeztek fel Európában, így hazánkban is. A beporzó rovarok eltűnése különösen veszélyes az élelmiszerellátás és a biológiai sokszínűség szempontjából. Ezért meghirdetjük a méhbarát kert pályázatunkat. A méhbarát kert nem csak a mézelő méheknek, hanem valamennyi beporzónak, rovarnak kedves, hiszen találnak benne virágokat, rejtekhelyet, élőhelyet. Részletek a DRÓTon.
