Összefüggő világmindenség

Az utópikus test vágya abból fakad – mondom ezt már én – hogy az, ami adatott, az finoman szólva sem tökéletes. A tökéletes megalkotása pedig minden kor és minden civilizáció örökös vágya. Aztán jönnek a gének és mindent összekuszálnak, de emiatt sem kell elkeseredni, mivel – mondják az örök optimisták – a biotechnológiával majd ezt is ki lehet igazítani, és akkor majd mindenki makkegészséges és szoborszerű szépség lesz.

Cioran szerint azonban az egészséges emberek nem szavahihetők, mivel fogalmuk sincs az igazi fájdalomról és szenvedésről…

Csáth Géza Előpatakon…

„Június hó másodikán a feleségemmel Előpatakra utaztunk…” – írja Csáth Géza 1914-ben. Hatszáz kilós csomaggal a Keleti Pályaudvaron szálltak fel a vonatra némi veszekedés után, mert ekkora poggyásszal nem lehetett csak úgy utazgatni a jól szervezett Monarchiában; előtte vitatkozni majd korrumpálni kellett a kalauzt, de hála Istennek ez azért sikerült, hiszen mégsem mehetett az író és újdonsült felesége átvenni a fürdőorvosi állást a Kárpátokban hegedű, magánkönyvtár, saját étkészlet és egyéb létfontosságú dolgok nélkül.

Sisi és a kolozsvári Japánkert

Nagymamám imádott gyalogolni. Én is. De egy úrinő nem csatangolhat céltalanul a városban, ezért különféle okokat kellett találni arra, hogy miért is tölti szinte egész napját Kolozsvár utcáin a Szentpéteri templomtól kezdve egészen a Donát útig, lazán érintve a Király utcát, és a Mócok útját.

– Sisi… – mondta elszántan nagyanyám – …ebéd helyett sétálni ment.

Nagy dolog – gondoltam áhítattal. Ugyanis mindig arra vágytam, hogy olyan légiesen karcsú és törékenyen barna hajú legyek, mint amilyen a kolozsvári nagymamám és Sisi voltak. Ők ketten voltak a példaképeim minden tekintetben.

Szanatórium a Kárpátokban

…így aztán beutaltak Előpatakra. Előpatak híres-neves fürdőhelye volt a Monarchiának. Ha senki sem hallott erről a helyről, az azért van, mert Előpatak tulajdonképpen ott van, ahol a madár sem jár, a világvégén, az üveghegyen túl, ahol a kurtafarkú malac túr, Háromszék legmélyén, fent a hegyekben, a fenyves kellős közepén, mert úgy-e a Kárpátok nem a Riviéra.

Sziklaszirten kerekesszékkel

Ezek a lépcsők, szó mi szó, nem voltak túl kényelmesek, sem túl szélesek és nekünk oda kellett volna feljutni a kerekesszékkel. Mondtam Maríának, hogy nem ér annyit az egész, alig van hely, ahol fel lehetne cipelni engem, nagyon meredek, kész életveszély az egész hajmeresztő sziklaszirt. De ő nem hagyta magát, és rögtön kiszúrt két céltalanul arrafelé tébláboló fiatalembert, akiket azon nyomban meg is szólított és vázolta nekik a helyzetet.

Mélység és magasság (kerekesszékkel)

Itt tudtam én lépcsők nélkül bejutni. Ehhez csak át kellett vágni különféle félhomályos helyiségeken, átugratni a kerekesszékkel egy magasabb küszöbön. Ez jobbára sikerült és csak egyszer estem fejre, illetve borultam hátra.

Ilyen apróságokon én már nem akadtam fel. Igazán nevetséges lett volna. Hanyag eleganciával halásztam elő a telefonomat, és csörögtem fel a tanszéki könyvtárba: jöjjenek a kazánba, mert itt vagyok kiborulva. Senki sem volt meglepve, még egy kicsit sem.

Rubens, Velázquez és a gének…

Rubens 1628-ban utazott Madridba. Nem, mint festő, hanem diplomataként. Nem először járt Spanyolországban, huszonöt évvel korábban már megfordult Valladolidban, hogy műtárgyakat csere-beréjen a spanyol királyi udvarral, akkor sem, mint festő, hanem mint udvari talpnyaló. De mégiscsak ízig-vérig művész volt − gondoljanak bármit az irigyei −, sőt akkori második madridi utazásakor már híres piktor, pont ezért a spanyol uralkodó IV. Fülöp az udvari festőt nevezi ki Rubens mellé idegenvezetőnek. Ez az udvari mázoló akkoriban nem más volt, mint a fiatal Diego Velázquez.

Ki uralja a testünket?

Ki uralja a testünket? A társadalom? Az istenek? A pszichológia? A trauma? Az egyén? Talán pont ezért mondja azt Arisztotelész, hogy vannak dolgok, amiken csak a gyengelméjűek, a gyerekek és a betegek gondolkodnak és nem a makkegészségesek. – Magyary Ágnes ‘Testodüsszeia’ című sorozatának tizedik része a DRÓTon.