Magyar író és tanár. Magyary Ágnes 1975-ben született Kolozsváron, 1989 óta Budapesten él.1995 óta publikál, hazai és határon túli (erdélyi, romániai) lapokban, könyvkiadóknál. Díjai: Méhes György debüt-díj (2004); Mikó András-díj (Brassó, 2007), Fehér Klára irodalmi-díj (2015), Látó-nívódíj, próza kategória (2019), József Attila-díj (2021). Kötetei: Periton ( 2004, novellák); Az ördög operába készül és más történetek (2013, novellák); Rövidzárlat az alvilágban (2016, kisregény); Víziló a Szamosban ( 2018, regény); Madrid (2022, regényes útirajz).

Rubens, Velázquez és a gének…

Rubens 1628-ban utazott Madridba. Nem, mint festő, hanem diplomataként. Nem először járt Spanyolországban, huszonöt évvel korábban már megfordult Valladolidban, hogy műtárgyakat csere-beréjen a spanyol királyi udvarral, akkor sem, mint festő, hanem mint udvari talpnyaló. De mégiscsak ízig-vérig művész volt − gondoljanak bármit az irigyei −, sőt akkori második madridi utazásakor már híres piktor, pont ezért a spanyol uralkodó IV. Fülöp az udvari festőt nevezi ki Rubens mellé idegenvezetőnek. Ez az udvari mázoló akkoriban nem más volt, mint a fiatal Diego Velázquez.

Ki uralja a testünket?

Ki uralja a testünket? A társadalom? Az istenek? A pszichológia? A trauma? Az egyén? Talán pont ezért mondja azt Arisztotelész, hogy vannak dolgok, amiken csak a gyengelméjűek, a gyerekek és a betegek gondolkodnak és nem a makkegészségesek. – Magyary Ágnes ‘Testodüsszeia’ című sorozatának tizedik része a DRÓTon.

Magyary Ágnes

Kecskeének – A ‘Testodüsszeia’ nyolcadik része

Oliver Sacks úgy véli a betegség nem szenvedés és gyötrelem, mint ahogy azt mindenki képzeli, hanem tulajdonképpen nem más, mint énvesztés. Az egyetlen mentsége, hogy ő neurológusként, és azon belül is az agy szakértőjeként, főleg az agyban keletkezett alul vagy túlműködések okozta betegségek ismerője. De ettől még érvényes az a felvetés, hogy a betegség miképpen változtatja meg identitásunkat. Milyen átváltozások kiváltója lesz, ha életünk mindennapjait meghatározza egy másfajta állapot. Megmarad az én olyannak, mint korábban volt, vagy az identitás alfája és ómegája már maga a betegség?        

Ági és Tibor

Unatkozom, tehát beteg vagyok – A ‘Testodüsszeia’ hetedik része

Nagy kérdés, hogy az unalom betegsége-e? Korunk antropológusai, filozófusai és szociológusai szerint igen, ám Oliver Sacks a híres neurológus, aki remek könyveket írt érdekes eseteiből, többek közt a minden tekintetben zseniális című A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét és más történeteket, úgy véli a betegség helyes definíciója: valamiből túl sok vagy túl kevés van. Nálam nyilvánvalóan ez utóbbi áll fenn.

Kellemetlenségek – A ‘Testodüsszeia’ hatodik része

Roberto Bolaño az említett esszéjében végül arra a következtetésre jut, hogy Mallarmé azért söpri le az élet asztaláról a testi örömöket és az olvasás adta intellektuális élvezeteket, mert tulajdonképpen csak egy dolog marad: az utazás. Mindig csak az utazás. Az az utazás, amelybe belevágva le kell mondani mindenről, amely során elveszejtjük önmagunkat vagy éppenséggel megtaláljuk, és a végén mindennek vége. Az Odüsszeia egyik értelmezése szerint is tulajdonképpen erről van szó: a trójai hős meghalni tér vissza Ithakába.