Régi mozik dicsérete
Van még, aki emlékszik a régi pesti mozikra? A nyolcvanas évek közepén becsukták a legtöbbet, nem voltak eléggé kifizetődők. Az utolsó magyar írót, aki rájuk még enyhe nosztalgiával emlékezik, Mándy Ivánnak hívták.
Van még, aki emlékszik a régi pesti mozikra? A nyolcvanas évek közepén becsukták a legtöbbet, nem voltak eléggé kifizetődők. Az utolsó magyar írót, aki rájuk még enyhe nosztalgiával emlékezik, Mándy Ivánnak hívták.
Az Angliában élő Gömöri György verse Szálinger Balázsnak ajánlva.
Adam Zagajewski, lengyel költőnek több kötete jelent meg angolul és más nyelveken, így magyarul is: pár éve Janus Pannonius Költészeti Nagydíjat kapott, meg ahogy nekem írta, Szőcs Gézától egy kitűnő üveg pálinkát. Költőként tehát mindenütt elismerték, bár hangsúlyozottan liberális nézeteit, „kozmopolitizmusát” volt, ahol nem verték nagydobra. Adam Zagajewski tavaly, 2021-ben hunyt el.
Idén szeptemberben ünnepli Lengyelország Cyprian Norwid 1821-1883 születésének kétszázadik évfordulóját. Hogy a Drót olvasói ízelítőt kapjanak Norwid nem egyszer komoly intellektuális erőfeszítést kívánó költészetéből, itt közöljük „Vanitas” című versét, Gömöri György fordításában. Jóllehet ez a vers több mint százötven éve íródott, a populizmus előretörésével a mai napig sem vesztette el aktualitását. Lehet hogy emiatt és ehhez hasonló verseiért tartozott Cyprian Norwid II. János Pál pápa legkedvesebb, gyakran idézett költői közé.
Mert el kell ismernem, nem minden hatalom eleve gonosz, lehet azt visszafogottan, igen: liberálisan, mértékletesen is gyakorolni, de a jogállamiságot sajátosan értelmező, puha vagy kemény diktatúrákra általában az jellemző, hogy a hatalmon lévők elvesztik arányérzéküket, saját nem egyszer jelentős támogatói bázisukra támaszkodva következetesen büntetik a többséget, amely fölött a hatalmat gyakorolják.
…hogy kétfelől lehet megközelíteni: az angol-magyar kapcsolatok, illetve a költői kétnyelvűség felől. Az utóbbi, meglehet, az egyik érdekes témája lesz a 21. századnak. Beszélgetés a DRÓTon Gömöri Györggyel.
Épülő világunk- vasvilág,
üvegből és ordító lyukakból áll.
Holnapi világunk már nem szűzies,
hanem aláaknázott és mindenki előtt szétnyitott,
mint egy felszabadult kurva combjai.
Az indonéz irodalom a legfiatalabb irodalmak közé tartozik, maga a nyelv csak 1928-ban keletkezett a modernizált maláj és számos helyi nyelv jávai, balinéz,buginéz, minangkabau egyvelegéből. Ennek a fiatal nyelvnek, amit ma 267 millió ember beszél, egyik legjelentősebb költőjét és drámíróját W. S. vagyis Wilibrodus Surendra Rendrának hívták. W. S. „Willy” Rendrával 1960 októberében ismerkedtem meg Jogjakartában…
Soha még ilyen nehéz márciusa nem volt Angliának, Nagy-Britanniának. A koronavírusos betegek száma már régen túllépte a húszezret, a haláleseteké pedig napról napra nő, jelenleg, március 31-én elérte a 1408-at. London utcái üresek, és bár a földalattit még mindig viszonylag sokan használják építőipari és egészségügyi dolgozók, a fiatalok közt föllendült a biciklizés.
Mindezt persze megírja a magyar sajtó is, de hogy a „drótosok” is kapjanak valami pluszt, legyen szabad egy személyes történettel zárnom ezt a londoni levelet.
Mióta a magyar irodalmi tudatban újra megjelent a fiatalon meghalt Békássy Ferenc alakja, gyakran teszik fel nekem a kérdést: mennyire ismerte Virginia Woolf a Cambridgben tanuló magyar költőt, s ha ismerte, van-e jelentősége annak, hogy Békássy angolul írt verseinek éppen Leonard és Virginia Woolf Hogarth Press-sze lett első kiadója 1925-ben?