Bevezető a „Kirké vendégei”-höz
Homérosz volt ifjúságom egyik nagy olvasmányélménye: az Iliászt, csakúgy mint az Odüsszeát valósággal faltuk Devecseri Gábor remek hexameteres fordításában. Lehet, hogy az utóbbinak utazásaimra alkalmazott története ihletett több olyan versre, amiben magamat a furfangos hajósnak képzeltem különböző helyzetekben és létállapotokban, így az alább közölt 1980-as versben, (először „Nyugtalan koranyár”, Occidental Press kiadású kötetemben), amikor a Balti-tenger partján kirobbant a Szolidaritás-mozgalom és Budapesten rendőrők igazoltattak fiatalokat, akik kitűzték ingükre a Szolidaritás-jelvényt. Az akkori magyar közvélemény különben eléggé ingerülten fogadta a lengyelek demokratikus alternatívák kialakítására tett lépéseit, mert sokan úgy vélték, a lengyelek sztrájkjai a magyar közellátást és a „mi kis konszolidációnkat” veszélyeztetik.
A „Kirké vendégei” tehát egyértelműen a „népi demokráciának” csúfolt kommunista egypárt rendszert vette célba, némi egyszerűsítéssel. Mert el kell ismernem, nem minden hatalom eleve gonosz, lehet azt visszafogottan, igen: liberálisan, mértékletesen is gyakorolni, de a jogállamiságot sajátosan értelmező, puha vagy kemény diktatúrákra általában az jellemző, hogy a hatalmon lévők elvesztik arányérzéküket, saját (nem egyszer jelentős) támogatói bázisukra támaszkodva következetesen büntetik a többséget, amely fölött a hatalmat gyakorolják. Más szóval a hatalom önkényes lesz és bizonyos értelemben öncélú, elszakad az alattvalóktól, ezzel előkészíti saját bukását, ami előbb-utóbb bekövetkezik, demokratikus vagy forradalmi módon. Az is lehet, hogy ezt a változást éppen a „szabad hajósok szövetsége” fogja majd végrehajtani.
Gömöri György
Kirké vendégei
Nézd, milyen szomorúak, akik
ettek a hatalom tányérjából,
ittak az önkény poharából
-hogy megváltozott az arcuk!
Birkafejek, kövér disznópofa,
hiénaorr látszik a tükörben.
A szabad hajóst gyakran vihar űzi,
cserepes szájjal áhít ivóvízre,
de ha kisüt a nap és nyugodt a tenger,
saját arcát nézi a vízben örömmel.
