„A megnyílót elzárja roppant távolság…”

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalmi Tanszékén dr. Cserjés Katalin vezetésével több, mint tíz éve működik a Hajnóczy Péter 2009-től Hagyatékgondozó Műhely, amely – birkózva a legendával, a „korpusszal”, vizsgálva és alakítva a még most is bizonytalan Hajnóczy-kánont – az író hagyatékának gondozását, feldolgozását is célul tűzte ki.
Hajnóczy Péter halálának 40. évfordulójára jelent meg egy négyszáz oldalas tanulmánykötet ’BAJNOK Szövegek a Hajnóczy Péter-hagyatékból, kommentárokkal címmel. E kötet bemutatása köré több vidéki, illetve budapesti rendezvény szerveződik. Részletek a DRÓTon.

„Engem ez a kisebb hatókörű siker is boldoggá tesz”

„Közel tíz évvel később újszülött fiam halálát követően olyan mély depresszióba estem, hogy nem tudtam a tragikus esetről még a férjemmel se beszélni. Külföldi kiküldetését megelőzően megírtam levélben a tragédia körülményeit, és az ebből eredő fájdalmamat. Hazaérve elmondta, hogy mennyire zokogott a szállodában, és szerinte a neki írt levelem kész novella.” – Szepesi Dóra interjúja Noth Zsuzsánnával.

Mindenki művész?

A földi történetből – klíma-, természeti katasztrófák, és így tovább –, az látszik, hogy mi a saját egónk szerint, csak kihasználtuk mindazt, amit a természet, a Föld ad, és nem figyeltünk a változására. Nem foglalkoztunk például a levegővel. A karantén idején érezhetően javult a levegő minősége, mivel kisebb volt a repülőforgalom, rögtön éreztük a változást. Nálam a virágok erőteljesebbek lettek, és itt fészkelt egy rigó, a harmadik emeleten, az ajtóm fölött… Számomra ezek mind jelek. A korlátozások miatt csendesebb, frissebb lett a levegő a városban is. Joseph Beuys az ember felelősségére mutatott rá:
felelősek vagyunk a környezetért, egymásért, a világért, a tágasabb világért, mert a szellemi, spirituális világgal is együtt kell tudnunk élni – ezt, mint antropozófus is képviselte.