W. S. Rendra
A világ legelső arca
A halvány holdfényben
karjában viszi föl
a hegyre jegyesét
Mindketten meztelenek,
Semmijük sincs a világon
Mint a kezdet kezdetén
a világ most is még üres,
csupasz, hazugság nélküli
Sötétség csöndjébe merül-
Ez egy olyan csönd, ami
A sötétség mélyére süllyed.
Utána támad a fény,
emberek és állatok
teremtett léte
De a kezdet kezdetén
még minden üres,
csupasz és nyitott.
Mindketten fiatalok
de már hosszú út áll mögöttük
Illúziótól fényes hajnaloké
reménnyel teli egeké
örömmel teli folyóké
átforrósodott délutánoké
amitől megizzadt mindkettőjük teste-
És egy üres korallzátonyon
így éri el őket az éjjel.
Ágyukat csillogó
korall nyakláncok veszik körül.
Felemelik fejüket:
az égen tengernyi csillag
ezt hagyják örökül-
csillag számtalan csillag
Több mint ami valaha kihúnyna
A halvány holdfényben
karjában viszi fől
a hegyre jegyesét.
Mindketten meztelenek:
Ez a világ legelső arca
1960
Végrendelet 1967
Épülő világunk- vasvilág,
üvegből és ordító lyukakból áll.
Holnapi világunk már nem szűzies,
hanem aláaknázott és mindenki előtt szétnyitott,
mint egy felszabadult kurva combjai.
Az álmok, amiket kergetünk
csillogó platinum-álmok.
A világ, amiben élünk, szegénység világa.
A helyzet, ami bebörtönöz, olyan, mint egy sakál tátongó pofája.
Sorsunk felhőként lebeg az égen,
ellent mond nekünk és kigúnyol,
könnyű köd éjszakai álmainkban
és napsütéses nappali munkánk idején.
Sorsunk szorításában halunk meg,
dacos és összeszorított kézzel.
Lázadó és munkás kezekkel.
Kezekkel, amelyek feltépik a megszentelt borítékot,
felbontják a szent levelet,
ami nekünk olvashatatlan írással van írva.
Gömöri György fordítása
