1.
A bor filozófiájáról írni és beszélni végül is megkerülhetetlen volt, mert ha az ember a XX. századi magyar irodalom nagy alkotójáról próbál átfogó képet rajzolni, akkor kénytelen a szerző egyszerre legismertebb, legnépszerűbb és leginkább megosztóbb művével foglalkozni. Különösen nagy derűre ad okot, ha ezt úgy teszi a kései vándor ki e műre visszatekint, mint a Szent György-hegyről a szigligeti öbölbe pillantó ivó az éj leszállta előtt -, szóval, ha ez a pislogó kései vándor magában hordozza többszörösen is a bort, már születésétől kezdve. E kései vándor volnék, ki Hamvas írásaira, gondolataira még egyszer, utoljára visszatekint, különös tekintettel A bor filozófiájára.
Miért hordozom magamban a bort többszörösen?
Nem csak azért, mert bornépből való vagyok, s borozni magam is borozgattam, s nem is csak azért, mert nevemben a bor két nyelven kétszer is benne rejtőzik, rejtve a német Weiner név mögött a zsidó kultúrát, a magyar Tibor név mögött (lásd Tiberius) pedig a rómait, persze görög lélekkel. Hanem azért is, mert a Bika-jegyében születtem Egerben, amely a magyar borvidékek közül minden bizonnyal a leghősiesebb és legromantikusabb, leghíresebb bora pedig a bikavér. Bevallom az egri borok közül nem vetem meg a jó Pinot noir-t és az egyébként fehér Egri Csillagot sem, de leginkább a „Titi” van ízlésvilágomhoz közel, különösen téli estéken, amikor jó zenét, jó könyvet, jó filmet, finom ételt és édes csókot, mézillatú kedvesem simogató szeretetét kaphattam mellé. Olyan volt, mintha magamat innám, magammal találkoztam volna egy pohár jó, egri vörösborban. Mert könnyen lehet, hogy mindannyiunknak megvan a megfelelője borban, ételben, tájban, hangjegyben, fában, mert hiszen még az is lehet, hogy minden hieratikus maszk.
Hamvas Béla is megtalálta a magához legközelebb eső bort, el is árulja, amikor azt írja:
Minden borunk közül a somlai számomra a nincs tovább. (…) a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehér-arany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel meg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt. Egészen személyes dolog, és csak azért mondom el, mert szigligeti meditációm egyik nagy eredménye volt: a somlai bor hieratikus maszkjában éreztem magam a legközelebb ahhoz a kiérett derűhöz és bölcsességhez, ahhoz az intenzív teremtő mámorhoz, amely ezt a világot megalkotta.”
A bor filozófiája – könyv.
Hamvas Béla elfogultságát mi már alig érthetjük, hiszen igen nehéz ehhez az igazi somlaihoz jutni manapság, ahogy Hamvas Béla írásaihoz, gondolatvilágához is egyre nehezebb hozzáférnie a prekoncepcióktól-figyelemzavartól-türelmetlenségtől terhelt elméknek.
Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon miért A bor filozófiája Hamvas Béla legismertebb, legnépszerűbb és leginkább megosztóbb műve?
Nem véletlenül sajnálta Roger Scruton angol filozófus, hogy nem ő az első, aki a bor filozófiájáról ír. Hamvas és Scruton könyvét olvasva látnunk kell, hogy a két megközelítés teljesen más. Ahhoz, hogy megértsük Hamvas könyvének a hármasságát, tehát, hogy ez a legismertebb, legnépszerűbb és legmegosztóbb műve, és egyáltalán magát a művet el tudjuk helyezni az életműben, nem árt, ha ismét, legalább egy kissé a jó öreg filológia eszközeihez nyúlunk a szövegekhez. Hamvas Bélának ugyanis nem a mindenki által ismert A bor filozófiája című könyve, volt az első és egyetlen ezen a címen. Vagyis mielőtt megírta volna 1945-ben a háború lezárásakor, Balatonberényben, egy rövid nyaralás során, mint mondják „egy szuszra”, előtte két évvel, tehát 1943-ban, a Híd című folyóiratban megjelent egy A bor filozófiája című esszéje. Ez a jóval rövidebb írás már magában hordozta a későbbi nagyesszét. Olyan figyelemre méltó gondolatokat fogalmazott meg ebben az elveszett esszéjében Hamvas Béla, mint például, hogy
Az ember élete félig elmúlik amíg a legfontosabb dolgokat észreveszi. Milyen pompás dolog, hogy borországban élünk. Abban, hogy az ember ezt csak oly későn látja, igaz, nem hibás: olyan nyomorult korban él, amely áruvá fokozta le a föld két legszebb ajándékát: a búzát és a szőlőt – a kenyeret és a bort.”
A bor filozófiája – esszé. I.n.: Híd. 1943/1. 42. o.
vagy hogy:
Nem az élet kerül pénzbe – a pénz kerül életbe. Ez a bor filozófiájának első főtétele.”
A bor filozófiája – esszé. I.n.: Híd. 1943/1. 43. o.
És:
A bor egyesíti azt a két filozófiát, ami a világon a legtöbb: a tüzet és a derűt. Ezért a bor az emberben világosságot gyújt, lángoló tisztaságot.”
A bor filozófiája – esszé. I.n.: Híd. 1943/1. 44. o.
Hamvas tehát már a negyvenes évek elején komolyan foglalkozott a bor metafizikájával, nem csak az említett és elfelejtett esszében, de A magyar Hüperionban, A láthatatlan történet esszéiben és más írásaiban is:
Hamvas Béla hosszas és gondos előkészületek után, miután már az egész mű készen állt a fejében, tudta megírni, ahogyan Dúl Antal állítja, „egy Balatonberényben töltött rövid vakáció alatt – szinte egy lélegzetre – „ egyik legszebb művét, A bor filozófiáját. (…) a szőlő és a bor különleges szakrális jelentőségére már Hölderlin Hyperionjának olvasása közben fel figyelhetett. A borral kapcsolatos elképzeléseinek gazdagodásáról árulkodnak A magyar Hüperion (1936), A babérligetkönyv (1932–1945) és A láthatatlan történet (1943) című művei is, amelyben – mint láttuk – a zöld szín filozófiáját írja le. Nem véletlen, hogy már 1943-ban elkészítette el A bor filozófiájának egy rövid változatát, és publikálta is a Híd című folyóiratban.”
Adamik Tamás: Hamvas Béla A bor filozófiája c. művének keletkezése és felépítése. I.n.: Vallástudományi szemle 2015/2 101. o.
Jellemző, hogy bár írását, más ebben az időszakban befejezett műveivel együtt elküldi barátainak Várkonyi Nándornak és Záhonyi Aladárnak Pécsre, és nagy valószínűséggel Gulyás Pál is olvassa Debrecenben, csak jóval halála után, 1988-ban jelenik meg, s kezdi fényes diadalútját A bor filozófiája. Ma már számtalan kiadása ismert, lefordították német, francia, angol és szerb nyelvekre is. Mindez csak részben magyarázat arra, hogy miért ez a legnépszerűbb műve Hamvasnak, hiszen megmutattuk, hogy egyrészt erősen be van ágyazva az életműbe, másrészt szólni kell arról, hogy Hamvas Béla ezt az esszéjét közvetlenül a második világháború szörnyűségei után, miután elvesztette gyakorlatilag mindenét, hiszen bombatalálat érte házát, egy rövid, de felszabadító erejű nyaralás során írta. Látnunk kell, hogy a háború vége – a szörnyű veszteségek számbavétele mellett – felszabadító hatással volt a szerzőre, tömény életigenlés hallik ki a szerzőből, s egy igen bátor, radikális és tipikus Hamvas-szöveg született. Éppen ez az, ami megmagyarázza népszerűségét és megosztó erejét. Határ Győző azt mondja Hamvas ezen könyvéről, hogy:
Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen szédületes műveltségű könyvtáros, ilyen átfogó elme ennyi szédületes ostobaságot hordjon össze, amennyit A bor filozófiájában összehordott? Ennek a kulcsa az, hogy tudásszomja szédületes felületességgel párosult.”
Határ Győző: „Filozófus a szégyenpadon”. I. n.: Krízis és karnevál. Hamvas Béla emlékezete. Válogatta, szerkesztette, összeállította Ambrus Lajos, Budapest, Nap Kiadó, 2009, 237. o.
És szerintem Határ Győző még finoman fogalmazott. Összevetve Hamvas Béla nagy műveivel könnyen beláthatjuk, hogy A bor filozófiája más súlycsoport, mint a Scientia Sacra, de azt is látnunk kell, hogy egyrészt nem is akar más lenni, mint ami. Észre kell vennünk, hogy a bor filozófiai és misztikus jelentőségét Hamvas olyan fontos döntésekben tovább hordozta életművén keresztül, mint, hogy – a leginkább szembetűnőbbet példát hozva – a Karnevál főhőse Bormester Mihály lett.
2.
A felsoroltak ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük miért népszerű e mű, hiszen Hamvas életművének és stílusának kifejező darabja, másrészt ugyanezért megosztó is tud lenni, hiszen a szöveg gyakran radikális, merész képzettársításokkal teli, stílusa nem egyszer provokatív, éppen azért mert – mint mondja – ‘ébreszteni’ akar. Természetesen azzal, hogy azt mondja, imakönyvet ad az ateisták számára, már egyből kikerget a világból minden valamire való ateistát, és ezt csak fokozza mindazzal, amikor azt mondja könyve elején:
Elhatároztam, hogy imakönyvet írok az ateisták számára. Korunk ínségében a szenvedők iránt részvétet éreztem és ezen a módon kívánok rajtuk segíteni.
Feladatom nehézségével tisztában vagyok. Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka.”
A bor filozófiája – könyv.
A könyv végén visszatér erre a direkt provokációra és látszólag tovább mélyíti az árkokat:
Tudom, hogy minden ateista a könyv legelső mondatainál megütközött azon a hetyke hangon, amelyet vele szemben használni merészeltem. A könyv olvasásában minél tovább haladt, ez a megütközés csak annál nagyobb lett, s egyes helyeken ezt a fitymáló hanghordozást már-már csaknem kénytelen volt kikérni magának. Végül kénytelen volt azzal megnyugtatni magát, hogy a könyv írója nem fölényes, csupán fölényeskedő. (…)
Először: fölényeskedő hangot egyáltalában nem óhajtottam használni, azért, mert ezt a vallás tiltja. A fölényeskedő csak látszatra van fölényben. Az ilyen eljárást a vallás nem engedi meg. Azt hiszem, amit az ateista fölényeskedésnek tapasztalt, az nem az volt, hanem minden bizonnyal a valódi fölény Ezt viszont nem voltam hajlandó elrejteni. Valódi fölényről van itt szó, amely nemcsak az enyém ővele szemben, hanem minden jó vallású emberé a rossz vallásúval szemben.
(…) Védekezésemnek második pontja a következő: nevetségessé tettem az ateistát? Ostobának tüntettem fel? Nyomoréknak neveztem? Nem kellett őt nevetségessé tenni, mert az. Ostobának sem kellett feltüntetni. Olyan dolog ez, amelynek a nyilvánosság előtt való kijelentését nem lehetett többé halogatni. Az ateista eddig erőszakos szégyentelenségében, önző komiszságában, sok pénzében és nagy szájában bízva magáról azt a hiedelmet keltette, hogy a világ korlátlan ura, a legokosabb ember, diadalmas és erős és ügyes és győzhetetlen. Most pedig kiderült, hogy mindebből semmi sem igaz. Éppen ellenkezőleg.
Belátom, hogy e tény felismerése az ateisták számára keserves. De semmit sem tehetek ellene. Az egyetlen, ami módomban áll, hogy vigasztalan helyzetét még inkább feltárom előtte, és megmutatom neki a helyes utat. Ez az, amire vállalkoztam, és ezzel az érzülettel kezdem el a könyv második részét.”
A bor filozófiája – könyv.
De hát mi történik itt?
Nem a bor filozófiájáról van szó?
Akkor miért beszél a szerző pietistákról, puritánokról meg szcientifistákról, melyeket mind az ateizmus különböző megfelelőinek tart? Mi ez az igazságdüh, amellyel a szerző a ‘helyes utat’ felmutatni kívánja, s miért éppen itt, a bor filozófiájának szentelt könyvben? Minderre a választ csak akkor kapjuk meg, ha meg tudjuk válaszolni azt a kérdést, hogy mi a bor maga Hamvas Béla szerint? Mindaddig, amíg azon pörgünk, hogy Hamvas megsérti-e az ateisták hiúságát, vagy éppen milyen megalapozott vagy rögtönzött képzettársításokat tesz, igaza van-e a magyar borokat illetően vagy sem, még csak a közelébe sem szagolunk A bor filozófiájának, és valami nagyon lényeges dologról lemaradunk.
A bor hireatikus maszk, mondja Hamvas, azaz:
Tulajdonképpen minden dolog ugyanannak az Egynek más és más megjelenése. Maszkja. Mindaz, amit láthatok és hallhatok, megehetek és megihatok, elgondolhatok és megfoghatok, az mind-mind hieratikus maszkja ugyanannak az egyetlen Egynek.
(…) Ezzel a bor filozófiájának alapgondolatát kimondtam. Mi a bor? Hieratikus maszk. Valaki van mögötte. Valaki, akinek határtalan számú maszkja van, s aki ugyanabban a pillanatban él a Merkúr, az arany, az f-hang, a vörös szín maszkja mögött, aki egyugyanazon percben könyv, beszéd, női nevetés, pápaszem és sült kacsa.”
A bor filozófiája – könyv.
Máshogyan, a saját szavaimmal mondva: a bor oldószer. Feloldja az ént a nem-énbe, nem a kevesebbe és nem nincsbe, hanem a többe és a mindenbe. Vagyis, amikor a borról beszélünk, akkor Istenről beszélünk. Richard Rugdley és Terence McKenna feszegette könyveiben elég alaposan a kérdést, hogy az emberiség szellemtörténetét szinte lehetetlen megírni az emberek által használt nagy én-oldószerek nélkül, mint akár a mézből készült legősibb erjesztett italok, melyeket a barlangok rajzain is láthatunk. Oldószer – de teljesen más hatással van az emberre – a sör és a különböző pálinkák is, ezért is különböztet meg Hamvas bornépeket és pálinkanépeket is.
„A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szent György-hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni.”
A bor filozófiája – könyv.
Tegyük hozzá, hogy vannak sörnépek is – mint például a sumér is volt -, s a megértés-e bor, sör, pálinka-népek között igen nehézkes, ennek lehetünk tanúi Európában.
Nem mellékes és fontos megjegyeznünk, bár témánktól messzire vezet, hogy ilyen én-oldószerként találkozhatunk a mákból és más gyógynövényekből készült fájdalomcsillapítókkal, a gombákból, kaktuszokból és liánokból készült hallucinogénekkel, vagy a kenderből készült legkülönfélébb szerekkel, melyekből bizonyos olajokat az utóbbi években újra sikeresen alkalmaznak a gyógyászatban is. Mindezekben a növényekben azonban szellem lakozik, ezt (is) nevezi géniusznak Hamvas, s ezek a szellemek belénk-költöznek, mikor fogyasztjuk őket.
A bor a gondtalanság, a bölcsesség és bármilyen meglepő: a józanság itala. Nem véletlenül kérdezi Krúdy, hogy vajon milyen lehet négy deci? Mert a borból, a jó borból sokszor éppen elég mindössze négy deci, máskor csupán néhány korty is. A mérték éppen úgy hozzátartozik a bor ivásához, mint a mámor, s ez a mérték az, amit elsőként vesztenek el az én feloldásakor az emberek. Hamvas sem – és én sem biztatunk alkoholizmusra, amikor arra a kérdésre, hogy mikor igyunk úgy válaszolunk teljes egyetértésben, hogy inni bárhol, bármikor szabad, ahogy ő írja:
Az ivásnak egy törvénye van: bármikor, bárhol, bárhogyan. Komoly idő, komoly ember és komoly nép számára ennyi elég. Ma, sajnos, ezzel a törvénnyel a legnagyobb visszaélések történnek. Hallottam, hogy valaki nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit ivott, és közben újságot olvasott. Ha nem szavahihető ember mondta volna, azt hinném, hogy hazudott.
Nyáron alkonyatkor a lugasban szentgyörgyhegyit inni, ez az élet nagy ünnepélyes pillanatai közé tartozik. Ilyenkor az asztalt le kell takarni sárga vagy rózsaszín abrosszal, a vázába virágot kell tenni, éspedig cinfát vagy napraforgót, és egészen nagy költőt kell olvasni, Pindaroszt vagy Dantét vagy Keats-et. Aki az ilyen pillanatokat nem ismeri fel, azt elveszett embernek lehet tekinteni.”
A bor filozófiája – könyv.
De éppen ezért, ő is és én is hozzáteszem, hogy csak titokban nem szabad inni. Lehet egyedül inni, az élet nagy pillanatai közé tartozik, amikor az ember egyedül üldögél a hegyen és egy korty finom bort megiszik, de akkor a legkevésbé sincs titokban, sőt éppen Isten színe előtt van, lelke kitárva és szíve nyitva. A szőlő, s a belőle nyert bor, mint minden mesternövény, mint minden szent ital leginkább azt hozza ki, ami amúgy is bent van.
3.
Gnóthi szeauton! – Ismerd meg önmagad! – mondták a nagy jósok, s ezt mondják a mesternövények is. Ismerd meg magad, hogy megismerhesd magadon keresztül a világot és a világon keresztül, akár magát Istent is és még a bort is. Hiszen ketten maradnak végül, ők ketten. Hamvas egyébként egy másik művében gyönyörűen utal vissza arra, hogy hogyan bánjunk a nagy feloldottságban felszabaduló démonjainkkal, azt mondja saját magáról és A bor filozófiájáról, hogy:
Nem vagyok gondolkozó. Nem vagyok író. Nem vagyok érzéki. Nem szeretem a bort. De felidéztem a bort szerető démont és az írót és a gondolkozót. Szolgálat után szépen visszadugtam őket a palackba és megáldottam őket. Neti-neti. Nem vagyok ő. Senki vagyok. Üres. Várok. Nem a démonokra várok, egészen másra.”
Hamvas Béla. Summa Philosophiae Normalis.
Talán érdemes nekünk is alkalmanként, szolgálat után, különböző énjeinknek képzelt démonjainkat visszadugni a palackba és megáldani őket. Neti-neti, ahogy a tibeti mágikus aktus mondja, nem ez-nem az, nem én vagyok ez sem, az sem. Nem azonosítom magam démonjaimmal. Nem vagyok az, akinek borral kezdődik és végződik a neve, nem vagyok az, aki Egerben született a Bika jegyében, és az meg aztán végképp nem vagyok, aki Hamvas Béláról mindent tud, előadást tartott, esszéket és könyvet írt. Leginkább az vagyok, aki barátaival borozgat a Szent György-hegyen, mert igaz lehet az, hogy: „A barátságban az együttivás olyan természetes érintkezési forma, mint a szerelemben a csók.” (44. o.) – s közben az élet olyan fontos kérdésein vitatkozhatunk, hogy vajon mi a különbség a badacsonyi és szentgyörgyhegyi között. Mert hiszen:
(…) A badacsonyi és a szentgyörgyhegyi között levő különbségről, majd ha az egyetemen a bortudományi tanszékre kineveznek, egy fél évig fogok előadni. Ez az iskolapéldája annak, hogy két nagy bor miben tud egymáshoz hasonlítani és miben tud különbözni. A badacsonyi olyan, mint a világhírű művész, a szentgyörgyhegyi olyan, mint az a művész, aki világéletében szobájából is alig mozdult ki, és mégis nagyobb művet teremtett, mint akit ünnepeltek. Mind a kettőben megvan a nagyság, de az egyiket olimpiai, a másikat kínai, tao nagyságnak nevezném. különös, hogy mennyire nem tudok a kettő között választani. Már – már döntöttem a szentgyörgyhegyi mellett, de mikor megittam egy pohár badacsonyi rizlinget, melléje álltam; aztán esküdtem a badacsonyi-ra, de csak addig, amíg szentgyörgyhegyi-hez nem jutottam. Végül is mi akadályozhat meg abban, hogy görög is legyek, meg kínai is?”
Hamvas Béla: A bor filozófiája – könyv.
S alighanem Hamvas Béla volt az a magyar író, aki görög is volt, meg kínai is, ez is volt, meg az is, az sem volt ő, és ez sem. Úgy tűnik tehát, hogy a leghelyesebb, amit mégis tehetünk egy magyar író könyveivel, hogy olvassuk őket, s ha jól esik, akkor isszuk szavait, majd utána derűsen hátradőlünk a domboldalon, körbetekintve ezen a szép borvidéken, amely a hazánk, ezen a bornépen, amely a miénk. Mert mi egy csepp vagyunk ebből, egyetlen csepp, s talán erre gondolt Hamvas is, amikor 1955-ben Tiszapalkonyáról ezt írja egy levelében:
Önmagamat odáig szeretném érlelni, hogy életem végén olyan legyek, mint a cukor legmagasabb fokát elért szőlő. Mert a túlvilágon a szőlőből bor lesz, és nagyon szeretném, ha jó bor lenne.”
Levél Szabó Irmának Tiszapalkonya. 1955. IV. 23.
Nincs tehát a világon semmi más dolgunk, mint elérni a tücsökhalhatatlanságot.
Elhangzott 2019. június 1-én a Szent György-hegy hajnalig fesztiválon, a Szent György-hegyen Goldman István diófája alatt. Fotók Bota Dani és Kende Kata.
