Gecse Balázs Gergőt Franciaországban az országúton poroszkálva, szekere mellett elütötték és meghalt. Harminckét éves volt. Jó lett volna, ha hazatér és tanít. Elmondja, hogy milyen szabadnak lenni. Most már nem maradt más, csak a története, amit nem szabad elfelejtenünk. (…) Nála pásztorkodott, de nem kért pénzt, csak egy szürkemarháért dolgozott, keményen és szívósan, türelmesen és kitartóan. Akkor még csak pár éve indult falujából (Mórról), egy ekhós szekérrel, s bejárta Magyarországot.
Majd „2018. november 24-én kívánságának megfelelően – szűk baráti körben – elégettük Balázs szekerét és személyes tárgyait. Másnap egy hársfát ültettünk a búcsúztatás helyszínén. Békességet Bo!”
Mindezek után Kő Boldizsár és Meseterek csapata által épített legújabb játszótéren, Kaposvárott, a Fő utcai Bábszíntér mellett augusztusban egy emlékszekeret állítanak neki.
Megkérdeztük a ma ötven éves művészt, Kő Boldizsárt, hogy mi inspirálta a megemlékezésre:
„Szerencsém volt, mert találkozhattam Balázzsal, egy olyan emberrel aki a mesében élt. Több mint 15 évvel ezelőtt történt, hogy vándor Szekeres Színtársulattal próbáltunk. Rumi László barátommal az volt a tervünk, hogy ekhós szekér el fogjuk járni a magyar falvakat és ebben Balázs is részt vett. Elhozta a lovát és velünk volt pár napig. A színielőadás csak két napot élt meg, végül nem folytattuk, de Balázsról nagyon sokat hallottam a későbbiekben is.
Ő volt az, aki egy lánccal úgy le tud kötni egy lovat – pásztor kötéssel pásztor csomóval -, hogy a senki ki nem tudta bobozni rajta kívül. Már akkor is árad belőle a mese… egy levágott körte ágból szekér rudat fabrikált és úgy csináltuk a Kapolcson az előadást. Nagyon mély barátság született köztünk azalatt a pár nap alatt.
Aztán, amint hallottam hogy ő hogyan vándorol a világban, mint egy kis mozgó otthon az állataival és a tökéletesen megvalósított mesével és szabadsággal, akkor mindig arra gondoltam, hogy van remény, mert a mese él és Balázs szemében ott vándorol valahol a világban.
Mikor megtudtam, hogy ez a baleset történt nagyon mély gyász borult rám és éppen Kaposvárra készítünk most egy játszóteret, amelyben megterveztünk egy ekhós szekeret, melyet két kis bors ökröcske vontat. Úgy érezzük ez a játék, mely önmagában is egy játék és mese Balázsnak állít emléket. A sebben Apáthy Soma volt a kovász, ő neki jutott először eszébe, hogy ezt a játékot, melyet máskülönben már megterveztük, akkor amikor Balázs meghalt, ezt az ő emlékének szenteljük.
Hiszünk a játékok szakralitásában, hogy önmagukban is üzeneteket hordozhatnak és ez a művészi koncepciónak is része. Még halottak nem állítottunk emléket. Ez az első ilyen.
Nyugodj békében, drága Balázs.” – nyilatkozta Kő Boldizsár a DRÓT megkeresésére.
A Hajnalcsillag játszótér Kaposvárott épül, a Meseterek építi és augusztusban nyílik meg. A park az augusztusi avatás után lesz használható, több mint 1000 négyzetméteren az egyik legnagyobb játszótér amit eddig Kő Boldizsárék építettek, de játékok tekintetében mindenképp az egyik leggazdagabb.