Ahogy reméltem, hogy nem fogtok utálni és nem fogtok gyűlölni, mindhiába. Vagy talán mégse mindhiába, mert van néhány ember még, akiknek volt gyerekszobája, akikben megnő az értelem, akik pontosan tudják, hogy európainak lenni, magyarnak lenni, nem mások ellenében kell és lehet, hanem valami mellett.
Mi az a valami? Mit jelent európainak lenni? Mit jelent magyarnak lenni?
Bár százszor és ezerszer elmondták már, költőink és íróink,
mégis minden időben újra és újra, mindenkinek magának kell meghatároznia, döntenie, felépítenie és alakítania identitását, mely az énképének meghatározó része.
De vajon kőbe van-e vésve az identitás, ha már egyszer ennyire változó, hogy bár van valami közös metszete annak, hogy mit értünk az alatt, hogy „európai” és van valami közös metszet abban is, hogy mit értünk az alatt, hogy „magyar”, mégis te is mást gondolsz európainak és magyarnak és ő is mást. Éppen ezért fontosak a metszetek, azok a pontok, vékonyka mezsgyék, ahol értelmezési horizontjaink találkozhatnak. Mert, bár sokan és sokfélék vagyunk, sok mindent gondolunk, akár ugyanarról, mégis bizonyos dolgokban megegyezhetünk. Elhatározás kérdése, hogy a megértésre vagy a meg-nem-értésre törekszünk egy-egy dialógus vagy vita során. Sokszor elég csupán az egyik fél elhatározása, de nem árt, ha mindketten arra törekszünk, hogy megértsük egymást.
Én most nagyon szeretném, hogy mindenki jól megértse, amit írok. Ezért volt ez a felvezető.
Magyarnak lenni, annyi, mint magyarul beszélni, magyarul gondolkodni.
Lehetsz magyar attól még, hogy kun, jász, sváb, zsidó, cigány, szerb, bunyevác, ruszin – és sorolhatnám – bármilyen származású vagy. Sőt, ha jól megnézzük a magyar történelmet, telis-tele vagyunk sokféle népséggel, hiába, a magyar soha nem volt homogén nép. Identitások és népek erdejében élünk. Magyar vagy, mert el tudod olvasni ezt a szöveget, és magyar vagy, mert van esélyed rá, hogyha akarod megértsd, amit ez a szöveg neked mondani akar.
És ebből nagyon sok minden fakad.
Az igazi hazafiság éppen ennek a sokféle magyarságnak a megértése, kulturális sokszínűségének értékelése, nem pedig a kizárás és bezárulás egy kreált és képzelt magyar identitásba, amely önáltató hazugságok és politikusi áltatások halovány szövétnekeként takarja el előlünk a tisztánlátás kósza reményét is.
Nem értheti meg a magyar történelmet, irodalmat az, aki nem tudja és érti, hogy a magyarság mindig és minden időben (Szent Istvántól Deákon át napjainkig) sokféle volt, különös módon befogadó és éppen ezért volt vonzó magyarul beszélni, írni, magyarrá lenni.
Nincs jobb példám rá, mint Lőw Immánuel, szegedi rabbi és az asszimilálódni akaró magyar zsidóság, mely történeteknek végül oly keserű vége lett. De az, ami miatt a Lőw-család úgy döntött, hogy magyarul is írnak, beszélnek, hogy ők magyar zsidóvá, zsidó magyarokká lesznek, még a háború és a szörnyűségek sem homályosíthatják el. Ahogy nem homályosíthatják el Széchényi vagy Arany magyarságát és nagyságát sem az utánuk történtek. Ahogy semmit sem vesz el Könyves Kálmán vagy Mátyás király nagyságából, hogy mi minden történt utánuk.
Itt voltak komoly kísérletek arra nézvést, hogy a magyar egy olyan nép legyen, amelyhez tartozni nem csak dicsőség, de kötelesség is.
Kötelesség arra nézvést, hogy mi is jobbak, okosabbak, értelmesebbek legyünk önmagunknál akár. Olyan nagyszerű magyar emberek jártak a Földön előttünk, mint Szent-Györgyi Albert vagy Bartók Béla, Weöres Sándor vagy Hamvas Béla, akik példaképek lehetnek előttünk, de az ő jó példájuk nem ment fel minket az alól, hogy nekünk is dolgunk van itt. Soha, semmilyen időben nem úszhatjuk meg azt a felelősséget, amit ők, és még sok-sok más valóban nagy magyar ember emléke ró ránk. És
ez az örökség nem azt mondja, hogy félj, gyűlölj, utálj és végül ölj. Hanem azt, hogy „hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl”!
Európainak lenni pedig annyi, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül mi magyarok Ázsia ezen kis félszigetén, melyet Európának becézünk. Tudjuk, hogy sokféle nyelvű és szokású népek élnek itt velünk együtt, és mindig az a boldog élet, amikor az ember jó szomszédságra, barátságra törekszik, nem pedig, amikor ellenségeskedésre, háborúra.
Mi, magyarok, Európában (és a világban) csak úgy nyerhetünk, hogy egyszerre élünk ésszel és szívvel.
Ha emberek segítséget kérnek – és van rá lehetőségünk –, akkor segítünk.
Véget vetünk a félelem, a gyűlölet, az utálkozás, és végső soron az öldöklés kulturálatlanságának, és elkezdünk hatni, alkotni, gyarapítani.
Ha választhatsz, hogy fegyver akarsz-e egy gyilkos kezében lenni, vagy lehetőség, segítség egy másik ember életében, akkor te hogy döntenél?
Ne legyél eszköz egy őrült játszmában.
Hallgass a lelkiismeretedre, legyél magyar.
