Az Európai Unió és a sokat emlegetett európai identitás problémájára a Grönland körül kialakulóban lévő territoriális feszültség is rávilágít, mert politikai beállítottságtól függetlenül csak „dán problémaként” hivatkozik rá szinte mindenki. Pedig ha csak így tekintünk a helyzetre, akkor akaratlanul is az euroszkeptikus szónokok cinikus vigyorán jól ismert ráncokat mélyítjük: Grönland ügye ugyanis nem, illetve nem csak Dánia problémája, hanem grönlandi mellett európai probléma, így az EU valamennyi polgárának problémája.
A sziget hovatartozással kapcsolatos feszültsége mögött megbúvó amerikai érdekek fogaskerekei erősebbeknek tűnnek az európai jogértelmező-apparátus és a hatalom-bürokrácia finom szerkezetű malomkerekeinél. Az EU „kvantummechanikai szabályokkal” leírható politikája – ezúttal nyugatról közeledve – találkozott a „newtoni mechanika” erőivel. E két kölcsönhatást az elméleti fizikusok sem tudták még összeegyeztetni, a gyakorlatban azonban bárki számára ismert, hogy melyik erő semlegesíthet egy ütést: az egyenes irányú egyenletes mozgású erő ellen, csak egy ugyanolyan irányú, mozgású és nagyságú ellenerő hathat. A kvantuum-szuperpozíciók meghatározása nem sokat segít ha pofozkodásra kerül sor.
Grönlandért megéri pofozkodni, több okból is. Az alábbiakban ezeket az okokat gyűjtöttem össze.
Grönland európai terület?
A kérdés természetföldrajzi meghatározása egyszerű: nem. Szerencsére, vagy sem, azonban más nézőpontok is léteznek, amikor egy terület hovatartozással kapcsolatos eldöntendő kérdésére kell válaszolni.
Ilyen nézőpontok a kultúra, a gazdaság és a történelem is. Grönland pedig valamennyi szerint európai, sőt a történelmi szempontokból nézve még csak nem is a klasszikus hódító és kizsákmányoló kolonizáció históriájaként.
A világ legnagyobb szigetének történelme teljesen eltér a gyarmati és a belőlük született posztgyarmati országokétól.
Kezdjük azzal, hogy Amerika felfedezése előtt több mint 500 évvel a partjait járták a vikingek és Erik Torvaldsson (Vörös Erik) vezetésével 985-ben elkezdődőtt a terület európai betelepülése. Ez nagyjából akkoriban történt, amikor a magyarok kalandozásaik vége felé tartottak Európa keleti fertájain. A 11. századra a sziget déli területeinek nagy része már vikingek által lakott volt, 1261-ben pedig hivatalosan is a Norvég királyság részévé vált. Nem árt hangsúlyozni, hogy innentől még több mint 230 évnek kellett eltelnie Kolumbusz újvilági partraszállásáig.
A szigetlakók évszázadokon át kereskedtek az európai kontinenssel, legfontosabb exportcikkük a rozmárcsont volt, ami jelentős anyagi hasznot hozott a számukra. A grönlandiak adóztak a Dán Királyságnak és a Pápának is. Vatikánban máig megtekinthetők a grönlandiak által adóként megküldött vagyontárgyak egy része és számtalan felbecsülhetetlen értékű kegytárgyban és ereklyében grönlandi rozmárcsontból faragott ornamentikák tekintenek vissza.
A szigeten élő európai telepesek felemelkedése és 15. századi bukása izgalmas és tanulságos történet, amibe a klíma, ezzel összefüggésben pedig az északról levándorló inuit törzsekkel történt konfliktusok, valamint hibás stratégiai döntések sora húzódik meg. Grönland viking elnéptelenedését követően azonban továbbra is európai terület maradt, amit 1721-ben Dánia–Norvégia a katonai és gazdasági jelenlétének megerősítésével is hangsúlyozni igyekezett elsősorban a britek felé, hiszen ekkor még az USA és Kanada sem létezett független államként.
Grönland tehát már akkor Európa része volt, amikor még fel sem fedezték az új világot, történelmi kapcsolódása az öreg kontinenshez így mélyebb, mint gondolnánk.
Grönland a pusztító kolonizáció nélkül szimbolizálja a felfedező és kultúraépítő történelmet. Önkényesen elvenni Európától, vagy szűken értelmezve a dánoktól, éppen olyan, mintha a magyaroktól… hadd ne folytassam, hiszen ezt az érzést a magyarok jól ismerik.
Grönland a gyarmati országok függetlenségi folyamatai és a világot újra felosztó háborúkat követően a XX. században is része maradt Európa életnek.
A sziget Dánia tagságával az Európai Közösség részeként volt jelen Európa politikai vérkeringésében, majd az 1979-ben megszerzett autonómiának köszönhetően jogot kapott Európai Parlamenti tagságra is. A önállóvá vált sziget végül 1982-ben a halászati jogokról folytatott viták után lépett ki az EU-ból és maradt ún. tengerentúli országként (TOT) az Európai Unió része. Ez a státusz pedig mindmáig tart.
A sátusz jogi kérdését tovább színezi egy „precedensnek” mondható esemény: a sziget felvásárlásának lehetőségével az Amerikai Egyesült Államok 33. elnöke, Harry Truman 1946-ban már próbálkozott, ám az ajánlatot Dánia határozottan visszautasította. Donald Trump igyekezetében tulajdonképpen semmi újdonság nincs, hacsak a megismételt ajánlattétel 15. századi hangvételét nem tekintjük újszerűnek.
A grönlandiak európaiak?
Az idejét múltnak tűnő kérdés gyakran elhangzik a közösségi vitákban, így járjuk körül ezt is.
A jelenlegi grönlandi lakosság felmenői inuitok, antropológiai értelemben tehát nem tartoznak a kaukázusi nagyrasszba, így nem mondhatók európainak. Szerencsére azonban a modern korban ez nem mérvadó.
Az északi vándorló népek történetét kutatók szerint a jelenlegi grönlandiak inuit ősei a vikingekkel közel egy időben, 1000 környékén érkeztek Grönlandra. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy párhuzamosan kezdte meg e két népcsoport az addig lakatlan sziget kolonizációját, csak míg az inuitok északról haladtak délre, addig a vikingek délről haladtak északra. A populációk találkozása az egykor ott élt európai ősök történetében pedig nagyon meghatározó volt.
Kevés viking írásos dokumentum maradt fenn a korabeli inuit-viking viszonyról, ám még e szűkösnek mondható forrásokban is jutott hely olyan saga-részletekre, miszerint az inuit látogatókat viking harcosok „vizsgálták meg, azok levágásával”, hogy „meggyőződjenek arról, emberekkel van-e dolguk”. A meglehetősen invazív kísérlet hamar bizonyossá tette a vikingek számára, hogy az inuitok is emberek. A történetek innentől kezdve szerteágazóak, de nem tapintok mellé ha azt merem következtetni, hogy nem indult jól a “diplomáciai kapcsolatfelvétel”.
A két nép kapcsolata egy elhúzódó szárazföldi és tengeri konfliktusban tetőzött és úgy tűnik minden a vikingek ellen szólt, így a klíma megváltozása mellett (szárazság és lehűlés), a piaci viszonyok megváltozása (az elefántcsont térhódítása elértéktelenítette a legfontosabb exportcikküket Európában), de még a jól bevált technológia is hátrányossá vált: a viking hajósok, akik a brit partoktól konstantinápolyig hatoltak, képtelenek voltak hatékonyan felvenni a harcot a gyorsan manőverezhető inuit kajakosokkal. (A kajak óriási innováció volt a maga idejében. Vikingekhez hasonló problémákba ütköztek később, alig ezer kilométerre nyugatra az őslakos indiánok is, ahol úgy tűnik újra a kajak került ki győztesen, csak ott a kenu rovására.*)
A vikingek eltűnésében minden jel szerint a gazdasági hanyatlás és az inuitok csak „hab voltak a tortán”, a téma kutatói fő elvándorlási okokként a grönlandi időjárás megváltozását és ezzel összefüggésben a sziget természetes környezetében hosszú távon fenntarthatatlanná vált viking életformát tartják, ami a még megmaradt növénytermesztésre használható földterületeket is megsemmisítette. A kialakult „civilizációs konfliktus” is a fentiekkel magyarázható: az inuitok északról délre történő vándorlását ugyanis a lehűlés katalizálhatta.
Az európaiak eltűnése olyan gyorsan ment végbe, hogy a két népcsoport között úgy tűnik nem történ keveredés sem. A jelenlegi grönlandiak legutolsó genetikai vizsgálatainak eredménye szerint a felmenőik ~25%-a származik Európából, akik csaknem teljes egészében dánok. Az arány jelentős része azonban csak az utolsó néhány generáción belül történt keveredésből származik. (Ryan K. Waples et al.: The genetic history of Greenlandic-European contact. Current Biology Volume 31, Issue 10, 24 May 2021, Pages 2214-2219.)
Bár az európaiak hosszabb időre eltűntek a szigetről, a kapcsolat soha sem szűnt meg teljesen.
A dánok és norvégok mellett, hollandok, németek, franciák és baszkok is járták a partjait, elsősorban halászat és bálnavadászat céljából. A sziget valódi kolonizációja, azaz az ott élő inuit lakosok térítése és ismételt európai betelepülése a 18. századtól vette intenzívebben kezdetét. És bár politikai értelemben a sziget és a kontinens kapcsolatában a XX. század sok változást hozott, többek között az önrendelkezés jogait is biztosította a grönlandiaknak, a sziget európai gazdasági kitettsége még mindig nagyon jelentős. A sziget GDP-jének egyharmada jelenleg is Dán támogatásból származik.
A szigeten várhatóan a 2025-ös parlamenti választásokkal kapcsolják össze a teljes függetlenség kikiáltásának kérdést. Idén tehát akár egy új országgal is bővülhet a világ.
A következő részben bemutatom, hogy az USA katonai-stratégiai indokain kívül miért lehet még jó ha az új államot a “csillagai alá” vonja. Pontosabban fogalmazva: bemutatom, hogy mit veszíthet Európa ha teljesen elveszíti Grönlandot.
*A Dawn of Everything című korszakalkotó könyvben David Graeber antropológus és David Wengrow régész további izgalmas részletek ismertetésével, nagyon hosszan értekezik az északi népek találkozásával, a technológiai transzferekről, így a kajak és a kenu különös – a cikkben is említett – találkozásáról.
