Ölni fogtok?
Megírtam, hogy utálni fogtok és utáltatok. Megírtam, hogy gyűlölni fogtok és gyűlöltetek. Most pedig megkérdezem, hogy mindezek után majd ölni is fogtok? Remélem, hogy nem.
Megírtam, hogy utálni fogtok és utáltatok. Megírtam, hogy gyűlölni fogtok és gyűlöltetek. Most pedig megkérdezem, hogy mindezek után majd ölni is fogtok? Remélem, hogy nem.
Boldogtalanságra szoktat ez a rendszer. Nem hisszük el, hogy boldogok lehetünk. Ott a boldogság: valaki szeret, valakit szeretek és akkor megszólal az a különös hang. Az nem lehet. Így nem. Úgy nem. Azért nem. Ezért nem.
Már amennyiben ez azt jelenti, hogy szeretem a hazámat. Magától értetődően, mert beleszülettem, mert benne nőttem fel. Ahogy szeretem anyámat, mióta az eszemet tudom, vagy a gyerekemet, mióta megszültem. Reflexszerűen. Nem is tehetnék ellene. Épp ezért nincs szükségem bokáig lógó kokárdára, transzparensekre, menetelő társakra, hogy demonstráljam. Nem akarom megmondani, ki magyar és ki nem, ki szereti és ki árulja a hazát. – Kiss Judit Ágnes költőnő írását lehet vitatni, lehet továbbadni, de kihagyni nem.