A lengyel színház sajátos fejlődéstörténete markánsan különbözik a többi európai színházi kultúráétól. Míg a többi európai országban a kultúra és főleg a színház a középkori reneszánsszal fokozatosan profanizálódott, elszakadt a vallástól és a rítustól, addig a lengyel színházi világ megőrizte azokat a rituális, kultikus elemeket, melyek a színházi előadást szent tevékenységgé emelik. Ez a kultikus jelleg alapvetően meghatározza a kommunikációs módozatokat: a közlés mikéntjét és az alkalmazott jelrendszert. A vallás mindig is mellőzte a konkrét, egynemű kifejezésmódot s helyette a mítoszban gyökerező szimbólumok és metaforák szintjén kommunikált. Ezt a közlésformát az idők folyamán a lengyel színház megőrizte, s a legsötétebb és legelkeserítőbb történelmi pillanatokban képes volt a gyakorlati élet hasznossági szintjén is alkalmazni azt.
A két napos kulturális fórum során egy kiállítással, a Teatr Jednego Wiersza (Egy Vers Színház) szóló szerzői egyfelvonásosaival és a három társulat közös előadásával várja az érdeklődőket a Teatr Jednego Wiersza, az őket meghívó Kompánia Színházi Társulat és a rendezvényt befogadó, közreműködő Artus.
A színházi és szcenográfiai kiállítás megnyitójával indul a programsorozatmájus 23-án, pénteken este 7-kor az Artus Stúdióban. A kiállítás az opolei színház legizgalmasabb színházi kellékeiből, installációiból, díszletelemekből, előadásfotókból és tervrajzokból, valamint a tagok saját készítésű hangszereiből épül fel.
A megnyitót követően este 8-tól a Teatr Jednego Wiersza egyfelvonásos szóló szerzői előadásait láthatjuk Autorskie Jednoaktówki címmel. Az est célja a sajátos lengyel színházi látásmód és jelrendszer (alaposabb) megismertetése a magyar közönséggel. A fanyar humor és a groteszk világlátás mellett a mítoszok világa kap központi szerepet. A három szóló mind szerzői előadás, az alkotók egyszerre színészei, dramaturgjai, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői saját darabjuknak.A Teatr Jednego Wiersza abban a városban működik, ahol Grotowski színházi kísérletei kikristályosodtak, örökségét a Jednego Wiersza színház őrzi és örökíti tovább.
Az Elhasznált idő-ben Krzysztof Wodziński kísérletet tesz a megállásra, egy pillanatnyi mozdulatlanságra, olyan pillanat teremtésére, mikor megfogalmazzuk életünk kulcskérdéseit. Egyetemes és allegorikus képeket látunk, egy olyan ember vízióit és gondolatait, akinek nincsen múltja, összerakható története.
„Én – Az Időember (TIMER), fizikailag és mentálisan egészséges, a szemtanúk előtt – legyenek azok valósak vagy kitaláltak – ezennel az örököseimre hagyom a következőket: erőmtől és tehetetlenségemtől hajtva, saját tereimben elveszve elhagyom az időt! Különösen a múltat; annyira gyötör, hogy megkönnyebbülés lesz számomra az emlékeimtől való megszabadulás. A múltat a keményeknek, a realistáknak hagyom.
Az elpazarolt időt itthagyom a halálos betegeknek, akik nagyra fogják értékelni, mert semmi más választásunk nincsen. Az értékes időt azokra hagyom, akik a hiúságukat legyezgetik! A jelen idő nyugodjon békében! Az időhiányomat, ami a szégyenem, a sötét oldalam, annak adom, aki csak akarja! A „meg nem történt” időt a magányosokra hagyom és a hajléktalanokra, hadd legyen az ő reményük! A jövő időt a naiv álmodozók és a hittel fűtöttek közé osztom! Bánjanak vele, ahogy akarnak!”
A „Retikulum” olyan helyre hív minket, ahol fejünk zárt tereiben ott élnek az istenek, akik hiányos válaszokat szülnek. A ’Retikulum’ egyfelől egy, a DNS-sejtek szerkezetét meghatározó széles lemezrendszerekből álló, összefüggő membránstruktúrát jelent, ugyanakkor egy kis csillagkép neve valahol a távoli univerzumban. Az előadásban a színész és a bábos szerepe ötvöződik. Michał Wawrzyniak adja az élőzenei kíséretet különféle, saját kezűleg gyártott, furcsa hangszer-tárgyakkal. A hangok körülfonják az előadás vízalatti és homályteli képeit, szürreális vízióit. A „kisbetűs” istenek más „kisbetűs” istenekkel találkoznak és nem mindennapi kirakós játékot játszanak, melyet teremtésnek hívunk.
Az est utolsó egyfelvonásosa Alexandra Szczęsny egyszerre megrendítően női és mélységesen emberi „XXX”-e.
„Múltbeli választásaink (vagy a véletlenek) amelyek megtörténtek velünk (vagy épp ellenkezőleg, sosem történtek meg) határozzák meg a jelenünket. Mindennapi életünk kisszobájába zárkózunk be. A régi kolostorok elhagyatott folyosóihoz hasonló hosszú utakat jelölünk ki magunknak, melyeken kitartóan taposunk és súroljuk a lábaink alatt lévő viaszillatú hideg kövezetet. Rituálékat teremtünk. Gondosan véssük a bejegyzéseket az emlékezetünkbe, hogy később felidézhessük – ha csak egy pillanatra is – a fájdalom, az odaadás, a félelem és a bizonytalanság valódi érzelmeit. A belső magányban való létezésnek, úgy tűnik, egyetlen értelme van: az állandó egyensúlyozás az anyaság kirekesztése és a gyermeki gügyögés távoli emléke között.”
A Lengyel Kulturális Fórum másnapján a Kompánia Színházi Társulat, a Teatr Jednego Wiersza és az Artus társulat közös előadást hoz létre. Az egyetlen intenzív nap alatt létrejövő előadás zenei tere egyedi, újrahasznosított hangszerekből és zenélő tárgyakból épül fel, Michal Wawrzyniak lengyel zeneszerző és re-hangszerkészítő vezetésével. A Kérész Művek e rendhagyó epizódjáta haga performanszkocsma hagyományaihoz híven Goda Gábor rendezi.
Jegyfoglalás, további info: [email protected]
