Szeretek dokumentumfilmet nézni moziban. Ennek a műfajnak sokszor hasznára válik mindaz, amit csak a moziélmény nyújt, például a teljes, osztatlan, zavartalan figyelem vagy a részletek jobb megfigyelhetősége. A Világevőkre mint enni és főzni is szerető (hébe-hóba gasztroblogot vezető) néző ültem be, és nem állítom, hogy ne találtam volna benne érdekességet, de azt hiszem, hogy moziba elmenni érte csak vérgasztrobloggereknek és leendő operatőröknek érheti meg.
A film fényképezése ugyanis kifejezetten szép, néhol kissé steril, de összhatásában igen profi munka. A téma (szép ételek, szép tájak) kínálja a tetszetős képi lehetőségeket, amikkel mind a négy operatőr tökéletesen él. Minden a helyén van, mindent meg tudunk nézni.
Tartalom tekintetében azonban egy kissé eltévesztették az arányokat.
Adva van öt gasztroblogger, akik amikor csak tehetik Michelin-csillaggal rendelkező éttermekben esznek
és ezekről írnak a blogjaikban. Megtudjuk tehát, hogy az étteremkritika hiába egy külön szakma, mostantól a hobbievők (foodie-k) bitorolják – kérdés persze, hogy mennyire vehetők komolyan?
Nos, a film óvatosan azt deríti ki, hogy a séfek ugyan tudnak a létezésükről, sokszor örömmel meg is vendégelnék őket (nem tehetik, erről később), de a véleményükre mérsékelten adnak. Sokkal inkább a különös népszerűségükből fakadó hatalmuk miatt foglalkoznak velük. Ez többnyire rendben is van, bloggereinknek ugyanis a puszta tapasztalaton kívül nagyjából semmi közük a gasztronómiához. Nem tudnak főzni, sosem vezettek éttermet, egészen más területen dolgoznak (van itt modell, egyetemista fiú és ex-lemezkiadó is), tehát ami őket bármelyikünktől megkülönbözteti az a… mi is? Ja, igen, a pénzük!
Rengeteget költenek világevő hobbijukra. Egy kezdő gasztroblogger lány képes például 48 órát eltölteni New Yorkban, a világ egyik legizgalmasabb városában (életben először) azzal, hogy felkeres 4-5 rettentően híres éttermet, amikbe már hónapokkal korábban asztalfoglalást adott le. Ezzel önmagában semmi gond nincs, nekem egyenesen tetszik, hogy emberek sokat utaznak, a kultúra egyik ágára sok pénzt költenek és hardcore képviselőikhez kellő tisztelettel viszonyulnak. Mélyen egyetértek az amerikai gasztrobloggerrel, aki a Világevőkben elmondja,
ez éppen olyan, mint bármelyik másik művészet élvezete.
Tökéletesen igaz, a konyhaművészet különböző regiszterekben különböző élményt nyújt (ahogy például a jó zenéért is hajlamos az ember utazni, jó ételért is megteheti), egy ponton túl már messze nem az ízlelésről van szó, hanem komplex érzékelésről, amit egy-egy műalkotás-szintű étel elfogyasztásakor tapasztalunk: látvány, színek, összkép, illatok stb. És ahogy minden más művészetben, természetesen itt is van még egy pont, valahol igen magasan, az a pont, amelyiken túl már az egész csak merő sznobéria.
Ugyanakkor, hogy a bloggerek mennyire nem profik, azt pont a fent említett hozzáállásuk mutatja: nem engedik vendégül látni magukat, mert úgy érzik, ha ingyen esznek egy drága helyen, akkor nem írhatják le őszintén a véleményüket. Egy igazi kritikusnak ilyesmi sosem jutna eszébe.
A Világevőkről azt gondoltam, hogy sok érdekes és a hétköznapi ember számára elérhetetlen vidéken/étteremben fogunk kalandozni, a 95 perc alatt valóban betekintünk a konyhákba, különleges fogásokkal ismerkedhetünk meg, de sajnos mindez csak részben, felületesen teljesül. A főszereplők mindvégig a gasztrobloggerek és ők bizony nem elegendők az érdeklődés folyamatos fenntartásához.
A film magyar címét különben Jókuti Andrásnak köszönheti,
aki 2010 óta azonos címmel vezet színvonalas gasztroblogot (és nem mellesleg folyamatosan képzi magát, ma már ez a hivatása). Neve mostanában sokat forgott a sajtóban, valaki tévesen azt állította róla, hogy övé a rákospalotai Pléh csárda, ahol Anthony Bourdain amerikai sztárséf nagyjából egy hete jól belakmározott mindenféle szaftos magyar kajából. Ebből annyi igaz, hogy a helyet valóban Jókuti ajánlotta Bourdain figyelmébe, aki valóban ott járt és valóban evett magyarost és tényleg ízlett neki. Így vagy úgy, láthatjuk, a gasztroblogok és szerzőik mégicsak befolyásolják az éttermi világot.
A Világevőket nálunk 2015. június 18-tól vetítik a mozik.