Az egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendő LUX-díj az Európai Parlament 2007-ben éltere hívott filmművészeti elismerése. Célja egyrészt a figyelem felhívása az európai léttel öszefüggő társadalmi vagy személyes történetekre, problémákra, az európai gondolkodás előtérbe helyezése, másrészt az európában készülő filmek forgalmazásának elősegítése kontinensszerte.
Az előválogatást az ún. Selection Panel végzi, ami egy fimes szakemberekből álló 16 fős testület. Az általuk megnevezett és előzetesen bejelentett tíz alkotásból minden évben kiválasztanak három döntőst, amelyek közül végül az EP tagjai választják meg a nyertest. A díj átadására az év végén az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kerül sor, a képviselők és a döntős alkotók jelenlétében.
Magyar film eddig kétszer került a legjobb háromba, 2008-ban a Delta Mundruczó Kornél, 2012-ben a Csak a szél Fliegauf Bence, magát a díjat azonban még nem nyerte el hazai alkotás. Idén Nemes Jeles László filmjéért, a Saul fiáért drukkolhatunk.
A 2015-ös jelöltek listája:
- 45 Years – Andrew Haigh (Anglia)
- A Perfect Day – Fernando León de Aranoa (Spanyolország)
- Rams – Grímur Hákonarson (Izland, Dánia)
- The Measure Of A Man – Stéphane Brizé (Franciaország)
- Mediterranea – Jonas Carpignano (Olaszország, USA, Németország, Franciaország, Katar)
- Mustang – Deniz Gamze Ergüven (Franciaország, németország, Törökország, Katar)
- Son Of Saul/Saul fia – László Nemes (Magyarország)
- Toto And His Sisters – Alexander Nanau (Románia, Magyarország, Németország)
- The Lesson – Kristina Grozeva és Petar Valchanov (Bulgária, Görögország)
- The High Sun – Dalibor Matanić (Horvátország, Szlovénia, Szerbia)
Az alapítás évében Faith Akin, török származású német filmrendező kapta az EP elismerését A másik oldalon Auf der andere seite című filmjéért, legutóbb pedig Paweł Pawlikowski Ida című munkájáért.