Csütörtök este volt egy beszélgetés a magyar film jövőjéről csütörtök este kaptam a hírt, hogy meghalt Szirtes András filmrendező, filmkísérletező. A magyar film jövőjében jelenleg nem sok esély és lehetőség látszik hasonló alkotókra, mint Szirtes volt.
A 72. születésnapját meg tudtuk ünnepelni júliusban Formanek Csaba kezdeményezésére, az ő színházában, a Kettőspontban. Csabának fontos volt, hogy éltessük, ünnepeljük, emlékezzük „a Szirtest”, hiszen ez Szirtesnek is fontos volt, noha/mivel jó ideje nem készíthetett filmet. Elég sokan eljöttek, talán jöhettek volna még többen is. (Voltak annyian, ahány poszt született róla az elmúlt egy napban a közösségi médiában, de a posztolók és a jelenlévők nem jellemzően vannak átfedésben. S ezt mosolyogva írom, az ő hangját hallva, aztán majd lehet, hogy kihúzom, de még a Blikk is posztolt róla! Ennek biztosan örülne/örül.)
Pár éve még ő maga szervezte meg a születésnapjait különböző belvárosi helyeken, ezeken érthető módon nagyobb arányban jelen voltak régi, közvetlen ismerősei. Az utóbbi években nem volt kedve a szervezéshez. Idén mindenesetre kiváló formában volt, sziporkázott, mindenkori zsigeri szarkazmusával sorolta abszurd jellegű és számú betegségeit is, amik ebben a formában nem tűntek nagyon súlyosnak.
Formanek még a Tűzraktérből ismerte Szirtest, ahogy én is, mert akkoriban forgatókönyvíró(ka)t keresett. Narratív filmet akart íni! Írtunk is párat, aztán volt, amelyikkel visszajutottunk az ő teljesen egyedi, kísérleti történetmeséléséhez. Sajnos nem készültek el, a „Vajna-korszakban” ez már végképp reménytelen volt.
Születésnapján levetítette a Bisztrót és a Hajnalt. (Én a Madarakat is nagyon szeretem.) A hosszabbakra, mint pélául a Juliette és a Sade márki, nem volt alkalmas a helyzet. a youtube csatornáján minden elérhető.
Szirtes András
A sok megemlékező, méltató poszt nyomán talán remélhetjük, h az Nemzeti Film Intézet (NFI) felújítja némelyiket.
„Filmjei különleges helyet foglalnak el a magyar filmművészetben. Halála nagy veszteség a teljes mozgóképes szakmának.” (NFI)
Meghívott előadók, egykori kollégák, barátok olvastak fel a verseiből, ez az önkifejezési forma maradt számára elérhető. (facebook profilján olvashatók.)) Mesélt „Diamond Business” című filmtervéről, amin szintén dolgoztunk együtt, én viszont inkább arra biztattam, hogy az „Anyám történetét” vegye elő: tisztítsuk le a szöveget, és csinálja meg egy kamerával, egy szobában, egy színésznővel. Mert ezek, a magyar történelem tabuit arcul csapó önéletrajzi történetek nem tűnhetnek el! (Édesanyja Mengele asszisztense volt, élet és halál ura, és miután szinte csodával határos módon mégis hazajutott élve, ez menthetetlenül rányomta bélyegét saját és családja életére.)
Ez a film már sajnos nem fog elkészülni.
Ezért idelinkelem a „Vándorszem” című naplóregényét, amiben olyan elképesztő önéletrajzi történetek sormintája és az általuk kirajzolódó sors/élet olvasható, amiket Magyarországon nem szokás leírni, igaz megélni se nagyon.
De, ha mégis, szembenézni velük nagyon nehéz. Szirtes képes volt rá. (az egyik szeme üvegből volt, de ebből nem tudok itt úgy poént csinálni, ahogy ő tudna.)
Szóval, ezeket a történeteket nem szabadna elfelejtenünk, de mielőtt emlékeznénk rájuk, egyáltalán tudnunk kéne, hogy léteznek.
Németh Anita
