Az ígéret feltételessé vált, pontosabban felesleges lett. Az eredmény: Ezúttal újabb büntetés vár ránk, melyhez képest az eddig megélt apokalipszisek játéknak tűnnek. Csak az menekül, akinek a szíve igaz gondolatot táplál, például a költő.
Jack London 100 évvel ezelőtt halt meg. Nem fájt neki semmi. Nem akart már semmit. Többé nem vágyott, nem tervezett, nem ölelt. Olyan hideg volt, akár egy kő a Yukon medrében. Azóta meg a csontjai is elporlottak, de azért gondoljunk már rá egy kicsit.
Részletek Király Levente Van egy kutyánk című kötetéből.
Vajon Kafka titkos kabbalista volt? Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? – Uri Asaf sorozatának legújabb része a DRÓTon.
…épp az emberszeretet jegyében. Megtanít bennünket az evangéliumi emberszeretet nehéz kötelességére. Írásaiban újra és újra kitér a létrontás legkülönfélébb formái ellen, épp ez alapozza meg a hamvasi emberszeretet tartalmát. – mondta Thiel Katalin, akinek a DRÓTon most elolvashatjátok a 2016. november 12-én, a Hamvas Béla emléknapon, Hamvas Béla és Kemény Katalin sírjánál elmondott teljes beszédét.
A Harry Potter és az elátkozott gyermek nem könyvként jelent meg, hanem színházi próba szövegkönyveként. Nem egészen nevezném színdarabnak, még csak drámának sem, ellenben aki szereti a Harry Potter világát, valószínűleg nehezen állja majd meg, hogy el ne olvassa. És kétségkívül izgalmas, egy idő után legalábbis.
Hamvas Béla, amikor azt mondja, hogy „nem lehet semmit sem hárítani”, az annyit jelent, hogy nem lehet semmit sem hárítani. Amikor azt mondja, hogy „lealjasodás volt”, akkor az azt jelenteni, hogy lealjasodás volt. Ilyen egyszerű ez. És amikor arra utal, hogy „a magyarok még egy győztes forradalmat is képesek lettek volna elrontani”, akkor az azt jelenti, amit mond, gondoljunk csak arra, hogy miben élünk most? És erről nem tehet senki más, csak mi.
Mert a világ, amelyben éltem, maga sem hitt többé a „béké”-ben, sem a gyógyulásban. A megriadt kispolgár szűkölt mindenfelé a világban, s nem is akart mást, csak prolongálni és alkudozni. Az élet tájait baljós világítás hatotta át.
A művészek, mondják, kész alkotásokat hívnak meg, olyanok, mint a kisrádió, befogják az adást és közvetítik. Néha recsegve, néha sisteregve, de valami jelet kapnak, s a művésznek semmi mást sem kell tennie, csak ezt a jelet a lehető legtisztábban tovább adnia. A befogadó pedig az, aki felé a jel irányul, aki nélkül mit sem ér az egész, akihez el kell jutnia az üzenetnek. Az üzenet néha nem több, mint, hogy állj meg. Semmi több. Állj meg. Csak ennyi.
Nagypál István harmadik verseskötete, a Prelúdiumok és fúgák között az utazás és a zene ihletettségéből született meg, legtöbb verse Lengyelországban íródott. A könyv első fele prelúdiumokat, a harmadik rész fúgákat, a köztes oldalak pedig tenger-verseket tartalmaznak. A két komolyzenei műfajokat versre adaptáló ciklus szövegeinek címében lengyel és magyar hely- és személynevek szerepelnek felváltva, az idő és a fizikai lét metaforáiként. 2016 november 11-én mutatják be a kötetet FUGÁban. Az eseményt a DRÓT erősen ajánlja és lapunkon, most két költeményt is olvashattok a Lengyelországban született magyar versek közül, az egy-egy, korábban közölt, kiváló Nagypál István vers és műfordítás mellett.