Mirko Božić versei
A második erdei költő, akit most a DRÓTon megismerhettek Mirko Božić, aki a boszniai Mosztárban született 1982-ben. Műveit számos nyelvre is lefordították, több irodalmi kitüntetést is kapott. Horvát, német és angol nyelven ír. Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben.
Maja Klarić versei
Az Erdei Költők és olvasóik egy évtizede minden évben találkoznak kint, a természetben és saját verseket olvasnak fel a szabad ég alatt. Olyan költők kapcsolódtak a kezdeményezéshez a világ minden pontjáról, akiknek fontos a természet, a környezetvédelem, a szabadság. Verseiket anyanyelvükön olvassák fel, majd pedig angol vagy horvát fordításban. 2019-ben tartották a IX. Erdei Költők találkozót a horvátországi Grožnjan városa melletti erdőben. Ezen a hétvégén DRÓTon Balogi Virág válogatásában és fordításában az Erdei Költőktől olvashattok sorozatban néhány verset. Elsőként a dalmáciai Maja Klarićtól, aki az Erdei Költők alapítója és fő szervezője.
Weöres Sándor titkos világai
Weöres Sándor csillagkapun utazott más világokba, olyan verseket, rajzokat, térképeket hagyva hátra cetliken, amelyek egy egészen különös és teljesen más, mégis rokon dimenzióról tanúskodik. A Vas Megyei levéltárból és más forrásokból olyan különleges dokumentumok kerültek napvilágra, amelyek a költő eddig csak sejtett, ismeretlen oldalát mutatják meg.
A szentendrei sziget misztikus költőjének árnyéka
A szentendrei sziget titokzatos és misztikus költője, Farkas Arnold Levente is részt vesz az erdőbényei Bor, mámor, Bénye fesztiválon. 2019. augusztus 17-én, szombaton, 17:30-tól a Kerékgyártó Pince udvarán találkozhatnak vele és verseivel a költészet szerelmesei.
A költőtől most egy verset olvashatnak a DRÓTon.
Lanou klippremier a DRÓTon!
A Lanou love folk; egy zenei találkozás a folk, a pop és a világzene határán. Népzenei gyökerekkel rendelkező, dalközpontú felfedezőút, melyben nagy helyet kap az improvizáció is. Az együttes hangzásvilágát tagjainak különböző zenei háttere is színesíti népzene, reggae, funk, rock. A zenekar 2018 januárjában alakult, azóta két teltházas koncertet adtak a Szimpla Kertben, majd ugyanebben az évben meghívott fellépői voltak az Everness Fesztiválnak, az Ozora fesztiválnak, az ősz folyamán pedig a prágai Ungelt Jazz Clubban léptek színpadra. 2019-ben felléptek a Művészetek Völgyében, a Tilos Rádió születésnapi adásában, a Jade Spirit fesztiválon, az Ozora fesztiválon és más helyszíneken.
A hős rejtett útjain bolyongva
Visszaadható-e az a lelki hányatottság, ami a markában tartott, ha jól számolom, negyven éven keresztül, s ha igen, mi következik ebből? Mesék, filmek, a hős útja, sárkányok, Szent György, terrygilliam, Don Quijote és az inkvizíció. Albert Zoltán írása a DRÓTon.
Finisszázs – a hegymászó kiállításán
Vainel Gergely Gyula hegymászó fantasztikus fotókat készített túrái során. A hegymászásról, a fotózásról, az alkotásról és a hegyen megélt spirituális élményekről beszélget kiállításának záróeseményén az alkotóval Weiner Sennyey Tibor, a budapesti iF kávézóban, 2019 július 30-án este hattól. A beszélgetés után a Makovics Dénes sextet zenél. Részletek és kapcsolódó írások a DRÓTon. Mindenkit szeretettel várunk nyári művészeti estünkre.
A kifejezésmód szabadsága: Beidao
„A nyelvet fokozatosan az uralmuk alá vonták a hivatalnokok és a kormány. Ez nagyon ijesztő. Az embereknek nincs módjuk arra, hogy szabadon fejezzék ki magukat.”
Bejegyzés ideje…
Hagyd elmenni, ha útra kelt!
Hagyd elmenni, úgy békéd lesz!
Békére lelsz, a sorsod ez!
Békére lelsz, ha engeded!
Kik azok az Erdei Költők?
„A költészet közelítsen a természethez, a hagyományos irodalmi rendezvényeket mozdítsuk ki egy kicsit a szabad ég alá, sőt vidékre, el a fővárostól, Zágrábtól jó messzire, hogy ne csak a fővárosban legyenek irodalmi események. Ugyanakkor az is fontos volt, hogy hírét vigyük a fenntartható életformának, és motiváljuk az embereket arra, hogy minél több időt töltsenek a természetben.”