Illyés Bence
A szerző a magyarországi haszid zarándoklatokat bemutató Csodák vándorai fotóprojekt és kiállítás készítője, és a Magyarországi Haszid Zarándoklatokért Alapítvány alapítója.
Azt az Unorthodox című könyv olvasói, valamint az alapján készült, egyébként nagy sikerrel futó sorozat néző is alighanem érzékelték, hogy ezen alkotásokkal elsősorban nem művészeti szempontból érdemes és kell foglalkozni, mivel nem képviselnek olyan kiemelkedően magas színvonalat, ami miatt feltétlen megérdemelnék a részletes elemzéseket.
Amiért azonban mégiscsak kell beszéljünk a sorozatról (és a könyvről) az annak sok szempontból problematikus, egyúttal igen jellemző narratívája, ami egyben világos leképezése a liberális felfogású modern ember viszonyának a világ még megmaradt tradicionális, vallási közösségeivel kapcsolatban.
Az alapvető probléma a sorozatban bemutatott világszemlélettel az, hogy abból a téves és meglehetősen arrogáns alapállásból indul ki, hogy a mi (értsd: nyugati, városi, liberális, demokratikus és elsősorban mégiscsak: fogyasztói) társadalmunk a szabadság és a szabad létezés kizárólagos világa, amiben a polgárok mind belső világuknak megfelelő módon és azt korlátok nélkül kifejezve élhetik életüket. Erről a feltételezett piedesztálról vannak aztán az új, progresszív és modern ideológiákkal nem kompetens tradicionális közösségek és azok életvilágai megítélve, köztük a haszid zsidóké is.
Az ítélet persze rendre ugyanaz: a szabad világ kvázi ellentéteként létező vallásos-hagyományos csoport élete tele van korlátokkal, kegyetlen szabályokkal és a fojtogató légkörben gyakorlatilag mindenki egymás börtönőreként vigyázza a középkorból itt maradt társadalom rendjét. Az utóbbi évek egyik jól megfigyelhető trendje ez a narratíva, amit több alkotás (pl: One of Us, Tágra Nyílt Szemek, Felix és Meira, Gett, A rabbi és a lánya, stb) is előszeretettel használt, általában egy-egy adott jelenséget, konkrét szabályt kiragadva az ortodox zsidó világból, személyes elbeszéléseken vagy elképzelt példákon keresztül, de
ez a kritikai vonal kétségkívül az Unorthodoxban látszik kicsúcsosodni. Kritizálni persze lehet.
Ugyanakkor az is igaz, hogy teljesen részrehajlóan, a másik megértésének igénye nélkül, felszínes bemutatással ítéletet mondani minimum visszás, mindezt ráadásul egy olyan csoporttal szemben, ami nem is tud reagálni az őt ért vádakra pedig leginkább sportszerűtlen.
Ahogy a mondás tartja, „a messziről jött asszony azt mond amit akar”, és ez kiváltképp igaz egy olyan zárt és ismeretlen közösséggel kapcsolatban, akikről az átlagember mit sem tud, így bármilyen információt jobb híján kénytelen elfogadni velük kapcsolatban, ami pont az egyik legkárosabb hatása az Unorthodox és más hasonló alkotásoknak.
Mivel hazánkban nincsenek haszid közösségek akik hangot emelnének az ilyen jellegű kritikák ellen, ezért mint a haszid világ közelebbi ismerője feladatomnak érzem, hogy a tisztelt nagyérdemű számára másképp is láttassam ezt a témát, mint ahogy az médiában idáig megjelent.
Ti hogy tudtok így élni?
Bár a memoáron alapuló sorozat egy belső képet hivatott volna közvetíteni a haszidok világról, ennek ellenére nem csak hogy teljes elfogultsággal ábrázolja a williamsburgi vallásos zsidókat, de mindezt ráadásul a legismertebb sztereotípiák mentén is teszi, ami által a néző egy lépéssel sem jut közelebb napjaink haszid kultúrájának tényleges megismeréséhez.
A sorozatban visszaköszönnek a fogyasztói társadalom minden felszínes elképzelései a hagyományhű vallásos zsidósággal kapcsolatban: a börtönszerűnek elképzelt miliő, a teljesen rideg és érzelemmentes emberi viszonyok, az élvezetek nélküli élet, babonás elképzelések a világról és a parancsuralmi rend.
Valamint, ahogy a főhősnő is többször kihangsúlyozza: ő más mint a többiek, ami arra enged következtetni minket, hogy a sztereotípiákkal egyetértésben, az egész haszid közösség egy teljesen uniformizált, egyéniségek nélküli tömeget alkot körülötte, amiben az individuumnak és annak bármiféle megjelenésének helye nincs.
A modern ember arroganciáját mutatja az a sorozatban bemutatott hozzáállás, ami el sem tudja képzelni, hogy emberek, sőt egész közösségek élhetnek akár homlokegyenest más erkölcsök és szabályrendszerek szerint, mint a fogyasztói társadalom normái, és érezhetik akár boldogoknak is magukat ebben. Hogy valóban vannak olyanok a mai világban is például, akik csak azért utazzák be Európát (és jönnek pl Magyarországra is, Bodrogkeresztúrra), hogy itt élt nagy rabbik sírjait látogassák meg és ott imádkozzanak. Hogy vannak akik nem használnak okostelefont és idegenkednek a modern technikától. Hogy vannak akik számára a szórakozás mást jelent, mint a fesztiválozók számára. Hogy vannak akik számára a házasság elsődleges célja a gyereknemzés és családalapítás, és még hosszan sorolhatnám.
Ha meg akarjuk érteni ezt a világot, ahhoz először el kell engedjük egyrészt a modern, liberális értékítéleteket, és vissza kell menjünk az időben nagyjából 300 évet,
ugyanis a haszid világ szokásai, világszemlélete és öltözködése is az akkori hagyományőrző zsidóság életvilágát próbálja konzerválni a mai napig. Természetesen a szokások egy jelentős része még ennél sokkal régebbről való, ókori, tórai eredetű, valamint a törvénykezés alapjául szolgáló Sulhán Árukh is korábbra, a 16. század elejére datálódik.
A haszid zsidók élete az Istentől kapott tradíciók és parancsolatok jelentette örök és változtathatatlan értékek megőrzése és továbbadása köré épül, amikre különböző, jóval később keletkezett izmusok új ideológiái nem tudnak befolyásoló erővel hatni. Ebből adódóan számonkérni egy ilyen közösségen a mai trendeket körülbelül olyan, mintha II. József vagy Rákóczi fejedelem megítélésekor liberál-demokratikus intézkedéseket és a melegjogok mellett való kiállást várnánk el az említett államférfiaktól. Fontos annak tudomásulvétele is, hogy a haszidok világszemlélete spirituális központú, vagy ha úgy tetszik, biblikus világszemlélet, amelyben az élet minden vonatkozása az Istenhez és a parancsolatokhoz való relációban jelenik meg és értelmeződik.
Minden lehetséges cselekvés és tevékenység is ezen a szűrőn keresztül van megítélve, ami alkalmasnak találtatik az Isten-szolgálatra az engedélyezett, ami nem, az pedig tiltás alá kerül, így aztán nincs vagy csak nagyon minimális a tisztán profán tevékenység egy haszid ember életében.
Fontos azt is leszögezni, hogy a vallási előírások betartása, pl a nők rituális tisztátalansága a havi ciklus idején nem nőellenes okokból jött létre és van betartva, hanem mert a vallási szabályok (amik, mint írtam Isteni eredetűek, azaz változtathatatlanok) ezt írják elő, így azok nem is felülbírálhatóak, főképp nem világi autoritások és ideológiák által.
Ítélkezni a közösség és nem az egyén alapján érdemes
Sok szempontból lehet csodálni és tanulni is ettől a közösségtől és életformától, ami minden kihívás dacára, láthatóan nagyon is jól működik New Yorktól, Londonon át Antwerpenig és Bnei Barakig.
Míg a sorozat minden, a modernitás számára idegen szokást a lehető legsötétebben ábrázol, addig teljesen elfeledkezik azokról a mai világban ritka értékekről, amiket a haszidok életformája hordoz magában, és amiknek az egyén életére gyakorolt gazdagító hatását és megtartó erejét nehéz lenne vitatni. Olyan értékek, mint a tradíciók elkötelezett ápolása, a mély és minden nap megélt Istenhit, a rendszer szerinti élet és ami különösen hiányzik úgy a sorozatból mint a mai világból is: a közösségi lét.
Ez utóbbi azt hiszem különösen több figyelmet érdemelne, hiszen mindenképp követendő példa lehetne az a fajta összetartozás, egymásról gondoskodás és törődés, ahogy a haszid közösség tagjai a saját szociális rendszerükön belül gondoskodnak egymásról.
Egy ilyen közösségben nincsenek magányos, egyedül maradt emberek, nem jutnak utcára azok, akik rossz helyzetbe kerülnek, és mindenkinek van hely és feladat találva – lehetne egy kicsit olyan a modern világ is mint ez, nem?
Az Unorthodoxban bemutatott személyes példa egy a sok tízezer haszid nő élete közül, akik döntő többsége jól érzi magát a közösségében vallásos feleségként, családanyaként élve. Nem tisztem megítélni, és nem is lehetséges, mennyire őszinte és valós Deborah Feldman memoárja, az azonban biztos, hogy semmiképpen sem szabad egy egész közösséget, annak minden szabályával, szokásával, hagyományaival és hitével együtt megítélni egyetlen negatív példa alapján.
Szerkesztőségi közlemény
(Az itt közölt írás nem tükrözi a DRÓT szerkesztőségének egybehangzó véleményét, ugyanakkor teret kívánunk adni többféle véleménynek, szempontnak, gondolatnak és az érdemi vitának, ezért is közöltük.)
(Amennyiben hozzá kívánsz szólni, egyetértesz vagy más véleményed van: akkor kérjük, hogy írásodat a [email protected] címre küld nekünk el.)
Zárószóként felhívnám arra is a figyelmet, hogy nem létezik tökéletes világ és társadalom, ebből adódóan a mi, modern világunkat is sokan érzik nyomasztónak és szeretnének is szabadulni belőle, hogy pl egy önfenntartó öko-farmot létrehozni lehetőleg távol a civilizációtól. Miben különbözik ez a haszid közösséget elhagyó néhány embertől? Szerintem semmiben.
