„A versek nem mennek ki a divatból” – Szívlapát a Vígszínházban
Hosszabb szünet után, 2023 október 17-étől a Víg Házi színpadán tér vissza a világ legrészvételibb versszínházi eseménye Igó Évával, Zoltán Áronnal és Mester Dáviddal.
Hosszabb szünet után, 2023 október 17-étől a Víg Házi színpadán tér vissza a világ legrészvételibb versszínházi eseménye Igó Évával, Zoltán Áronnal és Mester Dáviddal.
Újra és újra felélednek különböző híresztelések, hogy Petőfi Sándor nem is 1849-ben, hanem 1856-ban halt meg Barguzinban. A történet ismert, számtalanszor írtak róla, erősítették és cáfolták meg, derítették ki, hogy a barguzini csontok alapján Petőfi nő volt és hasonlók. De vajon miért olyan fontos nekünk, hogy Petőfi tovább éljen? Ki nekünk ma Petőfi Sándor? Weiner Sennyey Tibor előadása a szentendrei Nyitott Templomok Fesztiválján hangzott el és a DRÓTon most megnézhetitek.
Az Amargant Színházi Műhely a tavalyi év Szent György tematikát feldolgozó, Sárkány című előadása után idén egy újabb erdei színházi előadással jelentkezett a Farkasgyepű szélén elhelyezkedő bakonyi erdőben. Ezt az előadást a nyári sikerek nyomán most ősszel és télen is játszani fogják, egyfajta vándorprodukcióként.Az erdei színházi keretek után az előadást először a solymári Fészek Orpheumban álmodják bele zárt terű színházi keretek közé.
A Ji Csing labirintusa Bérczi Zsófia szellemi kohójából született meg, kelt életre, és állt rendelkezésére az idén is mindazoknak, akik a Sziget Fesztiválon rátaláltak. Először még 2001-ben, 2015-től pedig évről évre megjelenik az ország legnagyobb nyári fesztiválján, ahol 2003-2014 között ugyanebben az építményben a Tarot Labirintus működött.
Chochol Etelka „A titkos átjáró” című kiállítása Budapesten 2023. szeptember 14-én, csütörtökön 18 órakor a Mácsai Galéria – AJAMK – Angyalföldi József Attila Művelődési Központban nyílik meg. Részletek a DRÓTon.
Mi haszna a versnek? Miért éri meg az emberiségnek fenntartani egy ilyen bonyolult és sokszor fájdalmas jelenséget, mint a költészet? Annyi minden egyszerűbb, kellemesebb és látszólag hasznosabb dologgal lehet foglalkozni, miért éppen verseket olvasgatnánk? Zoltán Áron szuper verses programját ajánljuk szeptember 14-ére a DRÓTon. Áron immár hetedik éve kutatja tudományos igényességgel azt, hogy miért hatnak…
Eredetileg 1290. július 10-én, éjszaka, Körösszeg várának árnyékában egy sátorban játszódna ez a dráma, de lehetséges, hogy mégis inkább napjainkban egy cirkuszi előadáson, gengszterek között a kaszinóban, vagy akár egy házibuli keretein belül történik mindez. Weiner Sennyey Tibor a Méhes György drámaíró pályázaton második díjat nyert, mindeddig be nem mutatott drámáját a DRÓTon az államalapítás ünnepe alkalmából tesszük közzé. Olvassatok kortárs költőtől magyar királydrámát!
Talpramagyar – Talpra magyar, hí a haza! – kiáltotta Petőfi, hogy beledobbant a szív. S közben arra gondolt, ha már a szavalóversenyt megnyerte, csak nem most hagyja cserben emlékezete. E gondolatra lámpaláz kezdett eluralkodni rajta. – Rabok voltunk mostanáig – folytatta, és örült, mert egy versszakkal közelebb került a végéhez, de szorongott is, amiért…
Mi az a beszélgetés, amelyben összeérnek a következő fogalmak: biopoetika, panorámaholttért, átmenetiség, ultraibolya és szabadvers?Tóth Réka Ágnes dramaturg, költő, műfordító volt a vendégünk a RUSZT – Ráday Utcai Színházak Találkozója – keretein belül, a Stúdió K színházban.
Immár tizenkettedik éve gyűlnek össze egy isztriai erdőben az Erdei Költők, hogy csillagok, tábortűz és fáklya fénye mellett olvassanak fel kortárs költeményeket, körülvéve a gyönyörű természettel. A régió különböző országaiból származó költők versekkel és helyi támogatóink ingyenes borral vonzanak évről-évre egyre több látogatót az Erdei Költők találkozóra nem csupán Horvátországból, de a környező országokból is. Idén megjelenik a második többnyelvű antológiájuk is, amelyben az elmúlt évek fellépő költőinek versei olvashatóak. Hazánkat az eseményen a DRÓT főszerkesztője, Weiner Sennyey Tibor képviseli, aki alapító tag. Részletes program, videó és ajánló.