A gyerekeket egyre nehezebb eljuttatni a szövegek közelébe
Fűzfa Balázs – tanárral, tankönyvszerzővel és irodalomtörténésszel – készült beszélgetésünk első részét több ezren nézték meg a DRÓTon egyetlen hét alatt. Most itt az interjú másik része, amelyben az irodalmi hagyományok fontosságáról, Nagy Gáspárról, a Vasi Őrtüzek konferenciáról, és arról beszélt Balázs, hogy miért és milyen nehéz ma a gyerekeket eljuttatni az értékes irodalmi szövegekhez. Ha te is fontosnak tartod Balázs szavait: add tovább.
Mihálycsa Erika: A kis kertészlegény – Szappanoperett
„Kormánypártira is megrímelek, / Ezt csináljátok utánam, slammerek!” – Mihálycsa Erika – a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója, műfordító – küldött egy kis bohózatot, amely az Orbán János Dénes tehetséggondozó Káeftéje körüli, részben a DRÓTon is zajlott, vitához kapcsolódik. Lapunk a nyitottság, a párbeszéd és a derű reményében, mint sajátos véleményt közli a szappanoperettet, tekintve, hogy a vitában végül is „irodalmi tehetséggondozásról van” szó.
Három rövid versben az élet
ÁLLJ MEG! Egy ősi japán mondás szerint, aki elolvas egy haikut, annak szerencséje lesz, aki tovább is adja: megsokszorozza azt. A DRÓT szerkesztősége fontosnak tartja, hogy lehetőleg ne teljen el hét versek nélkül. Inkább verseket adjatok tovább, mint az őrületet és a gyűlöletet. Talán még szerencsétek is lehet.
Weiner Sennyey Tibor: Az örök visszatérés elve /esszé és videó/
Lehet-e írni egy kétszáz éves naplóról úgy, hogy száz éve olvasták utoljára? Milyen szexuális irányultsága volt Békássy Ferencnek? Ez tényleg kérdés, vagy vannak fontosabb dolgok is? Irodalmi vándor konferenciát rendeztek öt helyszínen Vasi Őrtüzek címmel Vasmegyében, melynek központi témája Kisfaludy Sándor, Szegedy Róza, Békássy Ferenc, Nagy Gáspár és a vasi irodalmi hagyomány volt. Az előadók között ott volt Fűzfa Balázs, Markó Péter és mások mellett lapunk főszerkesztője, Békássy Ferenc hagyatékának gondozója és életrajzának írója. A zsennyei kastélyban tartott előadást most megnézhetitek és az esszé változatát el is olvashatjátok a DRÓTon.
Mi mind tökéletesek vagyunk! Vagy nem?
„Az univerzum, a természet, a Mexikói öböl lakói: a mutáns garnélák, a vak halak, a civilizáció mérgeinek áldozatai vádolják az emberi fajt.” – Telt házzal mutatták be Metanoia Artopédia társulat Én tökéletes vagyok – tudattalan történet című előadását Budapesten. Február 21-én újra műsorra tűzik a Patyolatban, és ez alkalomból készítettünk a független színházi élet két különleges figurájával Perovics Zoltánnal és Formanek Csabával trialógust a darabról. A beszélgetés mellett olvashatjátok a DRÓT kapcsolódó, legújabb alkotói pályázatát. Ne hagyjátok ki!
Téged vágyni volna jó… – Galyas Éva Klára versei
Kitakart kedves. / Barna mell. Csecsemősírás. / Zokog. Kő. Élni-halni. Volna. / Jó. Öreg az idő. Barázdált a táj. – Galyas Éva Klára költő és divattervező verseit olvashatjátok a DRÓTon.
„Kérőddzön a sok fasz a szingliadón!”
„Ha elhagyod egyszer a harmadik ikszet, / nem kellesz a munkaerőpiacon. / Ezt dobta a gép. Igazítod a sminked. / Kérőddzön a sok fasz a szingliadón!” – A 7nő című beszélgetés sorozatunk első vendége Kiss Judit Ágnes költő volt, akinek a beszélgetés végén felolvasott négy szókimondó versét olvashatjátok a DRÓTon.
„Lengyelország – e hazában valaki mindig építkezik…”
„…erdőket vágnak házakat fűtenek / fehér plasztik labdákat cipelnek / mint a jövő / bolond nagy hótömbjét / a háború előtti járdakövön” – Anastassia Vekshina korábban Észtországban és Lengyelországban, jelenleg Moszkvában élő, kortárs orosz költőnő versei a DRÓT világirodalmi sorozatában.
„…a sors kiabál / a hangosbemondóból / ismeretlen / nyelven” – ANASTASSIA VEKSHINA ÚJ VERSEIBŐL 1.
Anastassia Vekshina, orosz költészet, orosz irodalom, Moszkva, világirodalom
Bármilyen iszonyat után újra lehet kezdeni élni, akkor is, ha még az orvos is halálra ítél…
Gárdos Péter saját szüleinek a történetét írta és filmesítette meg, ami lehetett volna amerikai módra giccsbe hajló romantikus alkotás, lehetett volna a holokausztról szóló film – ehelyett valami teljesen más lett. Legutóbb – január 21-én – Veszprémben, a Művészetek Házában mutatták be a Hajnali lázat. A helyszínen jelen volt az alkotó és film zeneszerzője is, és a DRÓT szerkesztője, Stenszky Cecília, akinek írását olvashatjátok a filmről és a veszprémi bemutatóról.