2020 augusztusában Magyary Ágnes vendégszerkesztésében Kemény Zsigmond elfelejtett és elhanyagolt írásművészetére reflektáltak kortárs magyar írók a DRÓTon. 2021 szeptember másodikán, este héttől a Kettőspontban Budapesten „Kemény-DRÓT-estet” tartunk, ahol felolvasunk, beszélgetünk nem csak Kemény Zsigmondról, hanem arról, hogyan működik – vagy nem működik – a magyar irodalmi kánon, emlékezet és felejtés.
A teljes Kemény-antológia tartalma itt olvasható a DRÓTon.
A kastélyból kilépve Kemény Zsigmond rózsáiból metszek párat, otthoni kertemben ültetem majd el őket.
Megvallom őszintén, évek óta nem gondoltam Kemény Zsigmondra, s ha nem jön a DRÓT, vélhetően továbbra sem gondolnék. Most, hogy ez a felkérés kiprovokálta, próbálom összefésülni, ami kuszán, inkább érzések szintjén kavarog bennem róla, s annyit máris tudok, hogy nem erdélyi szerzőként kartotékolom. Kemény János, a leszármazott, az oldalági rokon, ő más. Ő talán túlságosan is erdélyi. De Kemény Zsigmond az én agyam nagyon rejtett zugában a túlhajszolt német/francia romantika honi képviselője elsősorban.
Kemény Zsigmond élete látszólag tele van ellentmondásokkal. Báró volt, azonban polgári életet élt, gondolkozásában egyszerre volt arisztokratikus és plebejus. A közélet iránt élénken érdeklődött, ám politikusi tisztséget nemigen viselt. Ellenezte a forradalmat, de annak kitörésekor Kossuthék mellé állt, majd a szabadságharc bukása után az eredményeire támaszkodva segítette elő a Kiegyezést.
Velencei díszletek, byroni utazások és sóhajok, rejtélyes múltú és tüzes szemű kalandornő, izmos testű és művelt férfiak, no meg a szintén kötelező „kellék”: a démoni vérszívó, aki szerelmével üldözi mit üldözi, zsarolja és megnyomorítja áldozatát. Mai szemmel olvasva inkább afféle romantikus paródiát idézhet Kemény Zsigmond 1851-ben megjelent regénye, A szív örvényei, ám az elbeszélésmód csavarjai és néhány örökérvényű lélektani-párkapcsolati probléma ábrázolása magyarázatot adhatnak arra, hogy a kliséhalmozás ellenére miért foglalkozik még mindig relatíve sokat vele az irodalomtörténet.
Mivel tehettem legtöbbet magyarságomért? Azzal, hogy magamból igyekeztem a legtöbbet kihozni.
Ennek a korrekt kis elemzésnek a nagy része már 2017-ben megszületett, ám eddig nem publikáltam sehol. Meglehet, én magam is megijedtem az elemzés végkövetkeztetésétől. Hát lehetséges lenne, hogy nem a szeretet, hanem a gyűlölet köt össze bennünket? Ez a közös a férfiakban és a nőkben? Ma is rémisztőnek tartom ezt. De talán bele kell törődnünk abba, hogy a Ködképek a magyar irodalom nemcsak az egyik legszellemesebb, hanem legfélelmetesebb regénye…
Báró Kemény Zsigmond kezében bozótvágóval, lelkében viharokkal vágta ki a magyar próza ösvényét. Az Isten háta mögött. Jókedvvel duhajkodhattak már itt a XX. században a nagyvárosi piperkőcök, és learathatták az irodalmi babérokat, hiszen a munka javát ez a vad erdélyi báró elvégezte.
Pusztakamarás. Csepereg. Terebélyes, öreg fa. Egy fabáró. Az omladozó falakhoz nem tudok kapcsolódni. Útitársaim áhítatát és mély tiszteletét látva, azonban csendes vagyok. Kemény Zsigmondról nem tudok. Nem is akarok tudni. Özvegy és lánya. Zord idő. Azon kevés érettségi tételek közé tartoznak, amiket nem olvastam el. Romantikát utoljára jó kedvvel kiskamasz koromban olvastam. Utána, nagykamasz fejjel elég volt nekem Jókai. Szemem félig leeresztett függönyei mögül nézem a falut. November. Igénytelenség. Sár. Emlékeimben napsugaras, ahogy az alig kétéves fiunk elterpeszkedik a szépen bevetett nagyszülői ágy kellős közepében. Bár előtte nem jártunk ott, érzi, otthon van.
Weiner Sennyey Tibor előadása a méhekről, a méhesről, a méhek és az ember kapcsolatának kultúrtörténetéről a 30-dik Művészetek Völgyében, a kapolcsi Evangélikus templomban. Az idézeteket és a versfordításokat felolvasta Zoltán Áron.