„Tiéd az üzenet, én csak lekísérem…”
Búcsú Bors Lacától (1971-2024)
a jazzdobos legendától.
Varázspálcával a kezében született, de nem tett kárt semmiben, csak a Nagymama zománcedényeiben. Később az iskolában elhitette, hogy ő profi dobos, ezért sokféle formációba bevették már akkor. Húsz éves volt, amikor az első komoly együttesüket, a Westminster Aput megalapították barátaival. Sokan próbálták zenéjük műfaját meghatározni: alternatív, underground vagy az ő találó definíciójuk szerint infantilis rock, de ennyi év távlatából én szabadon szárnyaló, kísérleti jazzként határoznám meg. Nem volt véletlen az Apu elnevezés és az infantilis jelző sem, hiszen szinte mindegyikük apai, családi problémáik elől menekültek a zenéhez és ennek feloldását művészetükbe bele is kovácsolták.
Bors Laca (1971-2024) Archív fotó: Pálmai Krisztián.
Az egyik legfontosabb koncertjükön, a Diákszigeten úgy alakult, hogy Lacát helyettesíteni kellet. Borlai Gergőt kérték fel, akit akkor még csak csodagyerekként, ma már jazz-világsztárként emlegetnek. Ők Lacával, egymás művészetét kölcsönösen nagyra tartó és tisztelő kollégák voltak. Gergő hosszú jegyzeteket készített és hetekig készült, mégis később azt mondta képtelenség volt Laca játékát megfejteni. Minden hangszerre figyelt, úgy komponálta a zenébe a ritmust, hogy minden ütésével, hangokat, húrokat kötött össze, ezért ezt csak ő értette, nem lehetett lemásolni a játékát. Időközben szárnyai alá vette Nesztor Iván, a hazai jazzdobolás atyja, aki nemcsak tanította, de moldvai, gyimesi és más erdélyi népzenei gyűjtőútjaira is magával vitte. Így amikor a fiatalos vérmérsékletű alternatív jazz formáció szétröppent, Laca és többi zenész barátja is a népzene felé fordult. Először a MO együttesben gyúrták a hangszereket, ami zenei felfogásában, talán pszichedelikus-etno-jazzként írható le. Aztán egy idő után mindegyikük a „hagyományos gyökerek” felé vették az irányt, igazi népzenét kezdtek táncházakban játszani. Ketten maradtak Gerencsér Karesszal a pszichedelikus jazz nyelvezetének továbbéltetői.
„Tiéd az üzenet, én csak lekísérem”
– súgta az egyik népes koncert előtt barátja fülébe. Először Karel és a Bors néven, majd csakhamar lelkes zenésztársakkal kiegészülve InterPál néven folytatták a muzsikálást. A kettejük közt pezsgő karmikus barátság termékenysége gyermekkoruktól kezdve Laca ifjúkori haláláig kitartott. Zenei palettájába belefért, hogy a győri Cserefa zenekarban a táncházakon már nemcsak dobon, de ütőgardonon és dorombon is kísérte a zenészeket. Hihetetlen zenei struktúrákat tudott lekísérni, volt rá példa, hogy három prímást egyszerre. Jazz iránti elkötelezettségét a Hoppáré zenekarban próbálta törleszteni, hiszen zenei körökben köztudott volt róla, hogy azon kevesek közé tartozott, akik a dél amerikai ritmusok között is otthonosan mozgott.
Életének utolsó éveiben nekünk, Laca barátainak és talán neki is, az fájt a legjobban, hogy itt Győrben nehezen talált méltó zenésztársakra, nem tudott olyan szabadon szárnyalni, ami fantáziájának és művészi kreativitásának megfelelt volna. Fiatalon bekövetkezett halála előtt, reményteli lelkesedéssel töltötte el, hogy Boda Bernadett őt kérte fel zenekarába dobolni és néhány finom hangvételű dalban bizonyíthatott. Ha karrierje tovább folytatódhatott volna, még sok jazz-élménnyel gazdagabbak lehetnénk.
Írta: Bozsaky Dávid.
Bors Laca (1971-2024)
