Egy „természetes élőhely” megnyitása
Kusnyár Eveline kiállítása nyílt meg a Kispontban. A kiállítást már csak néhány nap nézhetitek meg ebben az évben. Részletek és Retkes Máté megnyitója a DRÓTon.
Kusnyár Eveline kiállítása nyílt meg a Kispontban. A kiállítást már csak néhány nap nézhetitek meg ebben az évben. Részletek és Retkes Máté megnyitója a DRÓTon.
Mi lenne, ha József Attila most is élne? Vajon milyen verseket írna? Vörös István új kötetében éppen ezzel a gondolattal játszik el: József Attila-átiratainak segítségével megkísérli életre kelteni a költőt, pontosabban a rá bízott üveggolyót tovább gurítja, és ezzel minimalizálja a távolságot az egyes korok között.
De mi ez, merész tréfa, puszta játék, esetleg egyenesen botrány?
Egyik sem. Inkább egyfajta tudat-újraegyesülés, amire korábban nem volt példa. Pedig nagy művész tudatával néha nem ártana ütköznünk, ahogy a galaxisok tudnak, és lényegében mindenféle komolyabb gond nélkül gyarapítják egymást.
A 2021. november 12-e pénteken, a Magvető Caféban rögzített könyvbemutatón Vörös István szerzővel Weiner Sennyey Tibor költő, író, műfordító, a DRÓT főszerkesztője beszélgetett.
Gyakorló mesemondóként rengeteg mesével találkozom, és egyre jobban elámulok, hogy a bennünk folyamatosan zajló belső folyamatokat, akár nehéz élethelyzeteket hogyan tudják finom eszközökkel támogatni a történetekben lévő szimbólumok.
Erdélyi, nő és író. De vajon hány Erdély van? Milyen a viszonya az erdélyi magyaroknak a román kultúrával és különösen a román nyelvvel? Ki az a Márton Evelin és miről ír? Magyary Ágnes kérdezte az erdélyi írónőt a Solea Minor című regénye ürügyén Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2021.
Az elmúlt napokban több sajtóhír beszámolt Kadhafi fiáról, Saif al-Islam Kadhafi felbukkanásáról. Sokan úgy vélik, hogy az ifjabb Kadhafi-nak a reménytelen líbiai pokolban, komoly esélyei lehetnek a közéleti visszatérésre, valamint új politikai karrier kiépítésére. De milyen művész valójában az ifjú Kadhafi? Jánosi-Mózes Tibor írása a DRÓTon.
„Normális szorongósnak és frusztráltnak lenni fiatal korunkban, és persze idős korunkban is, azok a körülmények nem normálisak, amik miatt ilyenek leszünk.”
Olvasd el a DRÓTon Balogi Virág rendhagyó recenzióját, amiből kiderül, hogy miért olvasunk Sally Rooney-t?
Két barát, akik egy vers miatt találkoztak, Weiner Sennyey Tibor költő, író, filológus, valamint méhész, sajtkészítő és időutazó, és Zoltán Áron színművész egy költői est során avatják be a közönséget a vers születésének varázslatos titkaiba.
„A szöveg számomra egyben alternatív dimenziókat megnyitó kapu és az ismert világról a lehető legélesebb és legtisztább képet formáló eszköz. Verseim ezen kettősség feszültségéből születnek.” – írja Béres Bíborka, táncos, koreográfus és interdiszciplináris előadóművész.
Vajon milyen méhese volt Berzsenyi Dánielnek és mit írt erről Hamvas Béla? Mit gondolt a méhekről Tolsztoj és milyen méhész volt Sherlock Holmes? Hogyan és miért próbálta gyógyítani depresszióját méhekkel a híres angol költőnő, Sylvia Plath? Milyen zenét ihlettek a méhek és hogyan jelentek meg a képzőművészetben? Vajon miért ilyen szoros és izgalmas a kapcsolat az emberiség műveltsége és a méhek között?
Ezekre a kérdésekre igyekszik válaszolni előadásában Weiner Sennyey Tibor költő, író és méhész.
Megnyílt Debreczeni Imre „Saját levegő” című kiállítása. A megnyitón Fodor Balázs kurátor beszélt és egy megdöbbentő jelenet is lezajlott.