Kozmikus költészet
Mi az a kozmikus költészet? Mi az a Hagyomány, amelynek szellemisége éppen úgy átjárja Hamvas Béla műveit, mint tanítványáét Weöres Sándorét? Miért fontos A teljesség felé című kis könyvecske?
Mi az a kozmikus költészet? Mi az a Hagyomány, amelynek szellemisége éppen úgy átjárja Hamvas Béla műveit, mint tanítványáét Weöres Sándorét? Miért fontos A teljesség felé című kis könyvecske?
Vainel Gergely Gyula fényképész-hegymászónak jelenleg kiállítása látható Budapesten az If-kávézóban. Naplójába olvashattok bele és kapcsolódó fotóit is láthatjátok a DRÓT sorozatában.
Formanek Csaba megnyitója a IX. Tiszakécskei Új Alkotóműhely Művésztelep záróeseményén.
Már-már loccsant velőmben forogtak utódok, forogtak épp elégszer, na most meghúzom!
Mit tehet a művészet a természetért? Miért fontos a tájvédelem? Miért „nemzeti” a nemzeti park?
„Az is érthetetlen, hogy száz éve tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy mihez fog vezetni a túlfogyasztás, a globális felmelegedés, a fosszilis energiahordozók mértéktelen használata, a műanyag szemét: mégsem tettek semmit. Sokan a kormányokat hibáztatták, mások a nagy cégeket, Tibor és Balázs úgy gondolta, hogy sajnos semmi befolyásuk nincs sem a kormányokra, sem a nagy cégekre, hiszen ki hallgatna egy költőre és egy kertészre, ezért saját életüket kezdték, szerény lehetőségeikhez mérten átalakítani. Például sétáltak. Úgy gondolták sétálni, igazán nem kerül semmibe.” Kovács Ibn Abdul Jozefát 2119-ben tart majd egy beszédet. Ezt olvashatjátok most a DRÓTon.
Emberként fontos számomra, hogy a környezettel, természettel a lehető legnagyobb összhangban tudjak létezni, és a művészet az egyik fő eszközöm, hogy kifejezzem az ezzel kapcsolatos gondolatokat, igényeket. Az ökológiai problémákhoz fűződő tevékenységek első lépései sem kifejezetten művészetként jelentek meg, de elkerülhetetlenül begyűrűztek a művészi praxisomba is. – Részlet a Bubla Évával készített interjúból.
A Csillagszálló legújabb lapszáma komoly tartalommal jelentkezik és igen izgalmas nyári olvasmánynak ígérkezik. Ajánló, részletek a bemutató piknikről és teljes tartalom a DRÓTon.
A gyermekeknek közismerten ugyanolyan szükségük van a mesékre, mint a levegőre vagy a szüleikhez való kapcsolódásra, fejlődik a fantáziájuk, és közvetett módon tanulnak a világ működéséről. A felnőttek pedig a könnyen emészthető fantasykban és a krimikben, vagy ha máshol nem, a filmekben megtalálják a történetekre való igényüket. De mi van a nyegle és pimasz kamaszokkal, ők mihez kezdjenek, ha történetekre vágynak?