Színekre vágyom 10. – Isten neve

Uri Asaf

Színekre vágyom (10)

Alkonyat és démon

Koratavaszi alkonyat, ablak tárva-nyitva, mintha nem is lenne ablak, vagy nem lenne fal. Beszállt a zöld bogár, szó nem lehetett alvásról. A függönyre szállt, mely a hiányzó falat védte. Majd növekedni kezdett és olyan volt, mint a drótszerkezet. Előre ugró álla, hátracsapott homloka, akár a perui szarkofágok feje. Ugyanúgy tartotta a nyakát, ahogy nekem a gyógytornász Petra tanította. Később eleredt a hó. A friss, lélegző fehérségben minden feszültség és démoniság feloldódott. A bogár magába roskadt és zsugorodni kezdett. Közben a hókristályok, hólemezkék örökre elhagyták az ég csatornáit. Bőrömnek hidegek, de egymásnak nem. A hó alatt már nőtt a friss fű. Buja és kaporillatú. A zöld bogárnak és a hónak a pirkadat vetett véget. A gyepre vetődő hangulat nem evilági, hanem valami köztes folyosó. Észleltem, hogy ezen a folyosón jár valaki, vagy járni fog. Most még alszom, tisztán érzem, hogyan feszül, hogyan mozog bennem valaki, vagy nyújtózkodik: a tenyerét belülről felnyomja a koponyatetőig. A lába csiklandós érzést okoz. Kiterjedése megegyezik az agyam átmérőjével.

Isten neve

A harmadik parancsolat kimondja „Ne vedd az Örökkévalónak, a te Istenednek Nevét álságra…” Az Örökkévaló Isten ősi héber nevét így írják: JHVH, magánhangzók nélkül. A tizedik századtól kezdve kipontozták a héber bibliát, vagyis kibővítették magánhangzókkal, Isten neve megközelíthetőbb lett. Ez nem jogosít fel minket, hogy próbálkozzunk a kimondásával. JHVH magyar fordításban Úr, angolban Lord. A Név szentsége okán a négy héber betűt soha nem mondjuk ki együtt. Elohim, Isten másik héber megnevezése, kevesebb szentséget hordoz, és nem utal benne semmi a négybetűs Név mögött rejlő végtelenségre. Elohim profán, akárki kimondhatja, és ki is mondják. JHVH azonban kimondhatatlan. Erre a névre, és csak is erre utal a harmadik parancsolat, mely minden hívő számára szigorú figyelmeztetés.

Egy nap fiatal postásunktól magyar nyelvű jehovista bibliát kaptam ajándékba. Belelapoztam és elcsodálkoztam. A Név első nyilvános kimondója Sábtáj Cvi volt, minden idők legnagyobb hatású álmessiása, aki az oszmán birodalomban 1626-ban, Izmirben született és Montenegróban hunyt el 1676-ban. Ha Sábtáj Cvi ma kézbe venné ezt a jehovista bibliát, minden bizonnyal irigykedne. Jehova tanúi, minden teketória nélkül kimondják és (fonetikusan) leírják Isten nevét. A mozgalom amerikai feltalálója, nem olyan régen, meggyőzte híveit arról, hogy Jehova olyan személynév, mint Gábor, András vagy János. Következésképp a jehovista szájából olyan folyékonyan jön Isten neve, mint víz a csapból. A mozgalom ősi példaképe, Sábtáj Cvi szereplései abból álltak, hogy addig forgott a saját tengelye körül, míg eksztázisában kimondta a négybetűs nevet, s ekkor a lelkes gyülekezet elrejtette az arcát, senki nem mert ránézni, mert a ragyogó férfi sátánt sugallt.

Mit tett a messiásként körülrajongott Sábtáj Cvi? Felállt és kakasként rikoltott: Jehova, Isten. Ez a szó ma is benépesíti Jehova tanúinak drága perceit, bibliájuk lapjait. Mit ad ez a név, Jehova? Valóban így hangzik Isten neve? Senki nem tudhatja.

Állófelhő

Már hosszú ideje tart a sötétség. A világ kívül olyan, mint belül. Aki innen kilép, sötétbe ütközik, sötét nappalba, ahol nem kel fel a nap. Valamikor mindenki egy időben élt, senki nem emlékezett a múltra. A hegyek akár az állófelhő, több évig nem mozdultak a helyükről, nyakéket viseltek, a ruhájuk liliomból volt.

A liliom levele magas, ha jobban megnő, visszautasítja a támaszt. A sziklák hasadékaiban termékeny föld, ezek a virágágyások. A világ tárgyai jól elhatárolódnak egymástól, akár az agy üzenetei. Ismétlődő és visszatérő üzenetek. Az élet zárt, mint a dió csonthéja mögött lévő mag. Minden mag egyenként összehúzódik és kiterjed. A dióhéj kupolacsarnokában kevés a hely. Így lélegzik minden remegő lélek, melyről nem tudni további adatot. Akit szeretek, piros szarvasbőr felsőt visel, nyakán zöld kendő. Képét látom a falon. A haja koromfekete, a szeme sumér szurok.