Színekre vágyom 8. – Anne Carson és Luther Márton

Uri Asaf

Színekre vágyom (8)

Anne Carson és Luther Márton

A maga által elképzelt vérszegény varázshoz idegen ízzel – vízzel főz. Hol van az ő fejében arany? Anne Carsont a nevek, pontosabban a mások által birtokolt szavak díszítik, melegítik. Az arany mindig másé, idegen, (de elsőrangú hővezető), ezt érezni a Plainwater-ben, Carson Compostela-i zarándoklatának naplójában. Ő és ők ösztönösen nyugat felé vonulnak. Én ezt tenném, de már késő, mert a kelet-et választottam, a kelet újkori folytatását. Carson leírja, többek között ezt a szépséges mondatot: „Water abandons itself, gold does not”. Én itt a Gold-ot God-ra (Isten) helyettesíteném. Carson, bár „idegen”, kihasználja és jogosan, a nevek varázsát, és ugyanúgy a nevek taszítását, antivarázsát.

Lássunk egy városnevet, mondjuk Békéscsaba. Van –e ennek a névnek varázsa? Én azt a példát hozom fel, mikor nincs: Az előző év utolsóelőtti napján felfedeztük, hogy az elhagyott, hetven éve alig, vagy egyáltalán nem használt ortodox zsinagóga a Luther utcában van. Az utca névtáblája kihívóan világít a megtompult, sárgásfehér, tisztára mosott falon: „Luther utca”. Micsoda egybeesés, micsoda dialektika, milyen szép lecke. Vajon követnek? Aki ismeri Luther Márton kései könyvét, annak ismernie kell ennek a magával ragadó, prófétai értékű kiáltvány következményeit. Az írás címe: Von den Lügen der Juden. Minden szavát elhitték az emberek. Ez olyan igaz, ahogy a harcsa ragadozó és pikkelytelen, Luther Márton szava igaz, hiszen teljes mértékben valóra vált. Luther belefúrta (pontosabban: beleírta) magát a történelembe.

Szavak, másképp

A kabbala megértéséhez áldozatot kell hozni. A kabbala a szavak mélyébe lát. A kabbala sebészkéssel halad előre, de mivel sehova nem jut el, valami mindig az útjában áll, és mindig akad egy utolsó vagy utolsó előtti kibogozhatatlan csomó. Az év végén a láva felett jártunk. Ezért be se mentem a termálvízbe, a sáros vasas, kemény, sötét Gyula-i vízbe. Legkisebb unokámmal különböző magasságból néztük az egykori várost, a feltárást, ahol a régészek felszínre hoztak minden titkot. Egyfajta feltámadás, kényszer feltámadás. Átfésültek, helyesebben átszitáltak minden kavicsot és porszemet. A feltárt utcákon, lépcsőkön hajdani lávapatakok, melyeket játszva kikerülünk. Egy kiálló oszlopon ételt melegítünk, pettyes pávatojást. A páva, aki tojta, már régóta holtan fekszik a fórumon. A márványoszlopot ma is a láva melegíti.

Agyam csitítgat

A szemem messzebbre visz, mint az agyam. Mégis, az agyam csitítgat, felvilágosít, hol vannak a határaim. Talán a szemem diktál? Kipróbáljam? Szóltam a darázsnak, aki magán viseli a közelgő zivatar érzetét. Honnan tudja, hogy a nagymeleg zivatart hoz? Hiszen még alig élt pár napot. A hangos darázs és a rigó boldog együttese. Dörejes levegő, a rigó kihívó, a darázs nemtörődöm.

Múlt éjszaka kihullott a hajam. Az eset fél óráig tartott, de napoknak tűnt, amíg középen, a fejem búbján teljesen kopasz lettem, és ezzel minden korábbi, nekem kijáró emberi szimpátiát elvesztettem.

A keleti mediterrán partján, életem jelentős része esőre várva telt. A várva várt zivatar boltívet és testvériséget képez ebben a világban, gondolataim selyembe ágyazódnak. Jaffa (ejtsd: Jáfó), a kikötő. Jónás itt szállt fel a Tarsisba tartó gályára. Jónás soha nem érkezett meg Tarsisba, nem is tudjuk hol fekszik az egykori Tarsis. Csak azt, hogy ezerméter mélyben a halak maguktól világítanak. A prófétát Nin(i)vében köpte ki a hal, ahol nincs is tenger. A Jáfó-i öböl házakkal telerakott homokkő part, felesleges zsúfoltsággal. Andromeda sziklája magányos, ezért mindenünnen látható.

Jáfó: a „hal”

Az ablakban zöld, feliratos tábla nyílik: mire kinyílik, a színe kifakul. A fal felejteni nem akaró bőrfelület, ahol a homokszemölcsök lustán szaporodnak, egymást sokszorosítják. A napfényes véráram lerakatot alkot, a fal bőre visszahódított gyarmat. A város közepéről kitelepített leprások egykori háza a sétány legszebb dísze. Itt hangoskodó képek uralkodnak, sok színnel, mely a szemnek ártalom.

Sir Thomas Browne arca jelenés és üveggolyó. Üvegszem, lágy fehér, a tengervízből felmerülő fej. Teljes szótlanság. Arcán a borosta, akár a haj (sóhaj). Közénk betérni kíván: Mindig Mózes hitét csodálta és az anatómiában is teremtést látott. Milyen nyugalmas hit! És áltudomány: de teljesség a Biblia igaza felől. Biblikus biológia. Biblikus geológia.

—–….—-