Kedves Olvasók,
,,láttam, hogy flörtöl a könyvtárban… a könyveimmel.”
Earl of Gwynedd
attól tartok, csalódást kell okoznom. Megígértem, hogy írok a Könyvhétről vagy távlatosabban a könyvekről, de nem megy. Igaz, hogy majdnem egy hetem volt rá, de valahogy túlburjánoztak az előtanulmányok. A szándék, sőt a vezérfonal pedig megvolt: a könyvtárakról, közelebbről pedig a könyvtárosokról akartam írni, elvégre ők a letéteményesek, az őrzők, és mint ilyenek, Jedi-lovagok. Az anyaggyűjtést, ráhangolódást és az előtanulmányokat az ősfilosznál, a mindannyiunkban élő/szunnyadó Bátky Jánosnál kezdtem, hiszen a magyar (de lehet, hogy a világ-) irodalomban talán senki nem írt arról plasztikusabban a Pendragon legendá-nál, hogy egy könyvtár, a könyvtárban való létezés érzéki öröm..
Újraolvastam, tényleg az.
Aztán áttértem a gyakorlati Bátky Jánosra, Szerb Antal esszéire. Megkerülhetetlen volt a honi könyvtárosok életét földolgozó Danaida is, amely hozta magával a többi, hasonló tematikájú Szabó Magda-esszét, novellát és regényt. Drámát. És a verseket még át sem néztem. Ekkor már tudtam, hogy Anatole France Az angyalok lázadása című könyvének könyvtára és annak bolond könyvtárosa lesz a kulcs, aki eleinte csak nem hajlandó kikölcsönözni a könyveket mindenféle jöttmentnek, és hát mindenki jött-ment. Utóbb az ő könyvtárában kezdődik a Sátán és seregeinek felkészülése a Jóisten hatalmának megdöntésére, aminek során az angyalok éjjelenként széthányják és ellopdossák a könyveket. Sőt, rossz helyre rakják vissza. A legádázabb angyalok szamárfüleznek.
Ehhez azonban újra el kellett olvasnom.
És Bajomi Lázár Endre tanulmányát is. A kozmikus hatalmak összecsapásának előzményei tehát egy könyvtárban kezdődnek – azért ez elég erős metafora, nem?
Szóval erre akartam építeni.
És a csak a könyvtárakban megszülethető olimposzi röhögésekre, ezekre a holt szerzők előtti profán tisztelgésekre, amelyek önmagukban cáfolják a könyvtáros Jorge atya elméletét, aki A rózsa nevében inkább fölgyújtja a könyvtárat, csak ki ne derüljön, hogy Arisztotelész elveszettnek hitt Poétiká-jának második része éppen a nevetés fontosságáról szól. (A nem szorosan a témába vágó leágazásokra és újraolvasásokra nem térek ki részletesen: hasonlóságok a Pendragon legenda Uriel arkangyalos jelenete és Szepes Mária Vörös oroszlánja közt; Latinovits Zoltán filmszerepeiben a bölcsész mint archetipikus jelenség; anglomán magyarok és műveik a két világháború között: Szerb Antal, Szobotka Tibor, Cs. Szabó László, Bálint György; frankofón magyarok és műveik a két világháború között: Bajomi Lázár Endre, Halász Gábor, Kassák Lajos, Illyés Gyula, és az italománok kimaradtak!, a latin szövegek fontossága A rózsa nevében, illetve a szöveg értelmezésének rétegeit gazdagító vendégszövegek az Aineis-ből Babitsnál a Tímár Virgil fiában stb).
Az anyaggyűjtés elhatalmasodására fogtam a kudarcot, de valószínűleg még inkább gátol a tudattalan szemérem, hiszen könyvekről, pontosabban az általuk okozott élményről írni maximális indiszkréció saját magunkkal szemben, olyasmi, mintha valaki a hitrendszerünkről kérne két flekket.
Kedves Olvasók, maguk is észre vették már, hogy a bibliotéka és a biblia etimológiailag ugyanabból a tőből ered?
