Kafka képekben – 1. rész – Az új zsidó temető, Prága

Kafka képekben – Első rész

Az új zsidó temető, Prága

Kafka síremlékén ne keress esztétikumot. Egy percig se keresd, ami nincs. A szülőkkel együtt fekszik a földben. Hidegebb a kőnél. Ilyen kőlapok az elbeszélések is. Az Aforizmák sóhajok, a Per álomszagú, a Kastély másvilági. Amos Elon azt írta Theodor Herzlről: Végrendelkezett a csontjairól, mint Jákob. Hogy lehet a keménykalap mögött valami, ami különb mint a rettenet? Kafka Prousttal szemben olyan, mint a saját síremléke, mely nem lehet senkinek a sajátja. Miért nem lehetett egyedül elföldelni? A szülőktől távol? Magának. Ebből lehetett volna valami esztétikum. De itt is meg akart felelni. Nála soha nem süt a nap. A síremlék ostoba sokszögű kő. Eleje kristálynak fazonírozva, hátulja nincs. De mennyivel jobb, mint a kihűlt fénykép. Vagy mint a vastag, feketekeretes gyászjelentés. német és cseh nyelven: Unser Sohn, Nas Syn. Ha Kafka csehül írt volna, elsikkad. A jobbfajta csehek, csak úgy, mint a magyarok Kafka árnyékában sütkéreznek.

Az agysebész

Négyen felemeltünk, a lábadnál és a hónaljadnál fogva. A kórházban, a konyhaajtó felől bedugta a fejét egy fehérköpenyes szakáll, aki rögtönzött héber áldást mondott. Te akkor már a kórházi ágyon feküdtél. Úgy írom, mintha dejavu lenne, vagy lesz (talán az enyém). A szakállas ember ezután nagyon rövid szónoklatot mondott, de senkire se nézett. Rajtam kívül senki nem értett belőle egy szót. Ez kell ide, a „Tévelygők útmutatója” a halál mezsgyéjén? Ki itt a tévelygő? A szakállas orvos végezetül a fejed fölé hajolt, félrehúzta a hajadat, de semmi jel nem látszott az arcán. Az a friss forrás az agyadban visszahúzódott a mélybe, a nyílás bezárult. A koponya gyógyulása, arámiul: tikuná de gulgalta! Pár szót váltottam az orvossal, aki vállig érő kalapban volt. Bordó kalapban. Kalap és váll, semmi más. Ez az ember alig magasabb, mint egy nyitott könyv. A kalap alatt azonban minden lehetséges.

A szemorvosnál

Jeruzsálemi házcsoport, havas délelőtt. A hóban terméskő, kiálló fekete vasak. A szemorvosnő az utca felőli házban lakik. Hideg van, a lépcsőházból friss szénaszag árad. Mintha a hó romokat takarna, kívül lélek se jár. Bekopogtam az ajtón. A szoba tele volt, mindenki az asztal körül ült. A szemorvosnő fején kék sál. Felnőttek, szakállas arcok, halvány vizenyős szemek, szempilla nélküli zsidók. Titkos zsidók, pecsétes ruhákban. A szemorvosnőnek belépéskor azt válaszoltam: Áldottak a jelenlévők – egyenesen a halványkék szemébe. A hóban házak, a falakban vasnövények. Míg vártam, a házak egymás felé húzódtak, közös meleget kerestek. Kaptárszerű hangár képződött a házakból, az emberek körül. Szivacsszerű élet, mely minden lélegzetet egyben tart. A szivacshoz nehéz közelíteni, a verítéktől kövérre duzzad. A szemorvosnő nem ment sehová, a rendelő belső szobájában lakik. A szempilla nélküli vörhenyes szakáll királyi rokonságról beszél és felém nyúl. Még sokáig így marad.

Napi két perc

Koppanások az avarban. A Garda tó környéki fák sokrétű mozgása, a szelídgesztenye leveleinek növekedése, öregedése, a termés elvesztése, levelek hullása. Mindez egyszerre. Mozgás a csendben, amikor meghallom, a súlyos kórust: Rex tremendae. Nem ébreszt magányt? A másik szobába menekültem, az ajtót óvatosan behúztam magam után. Nehéz fehér ajtó, mely nem zár jól, és visszanyílik. Fennállt az a veszély, hogy meghallják a zajt és megfognak. De a másik szoba annyira lenyűgöző volt hogy lecövekeltem és a fal felé néztem, mely hatalmas üvegház oldalának tűnt, rácsozattal. Mögötte víz volt, abban úszott minden test, kik még nem is olyan régen, készségesen sorban álltak, vagy sorban feküdtek a fehér kórházi ágyon. Hogyan kerültek ide? Az ágyak íves lakkfehér korlátján túl víz volt, végleges közeg. Bekötötték a szemünket és a szánkat és hagyták, hogy elrúgjuk magunkat a medence falától. A másik szoba volt a túlvilág, ahová rövid úton jutottam, de kívül maradtam. Egyszerűen kimaradtam a sorból.