Kafka képekben – 22. rész – Erénytelen Hold

Kafka képekben – Huszonkettedik rész

Erénytelen Hold

Ólomsúlyú cipőt hordok a laza homokban és önként belevetem magam a homok szőkeségébe, rablánccal a nyakamon. Ebben az állapotomban egyre csak opálos, elmosódó képeket látok, egymásba tűnő arcokat. Bizonyos arcokat egyáltalán nem látok, és én sem látszom az ő szemükben. Rousseau látása is opálos volt, de ha őt nézzük, tiszta képet látunk, akár egy tusrajz. Jean Jacques nem tűrte a kedveskedést, a simogatást, amely ahhoz kell, hogy a látás kitisztuljon. Senkit nem engedett magához közel és csak a feltételezett erényekről beszélt. Az erény engem nem érdekel, mert az élet amúgy is tányéron hozza elém. Rousseau büszke volt arra, hogy öreg korára erényei gyarapodtak. Én nem figyelem erényeim gyarapodását. Nem tudom, mi az erény, talán a mózesi parancsolatok betartása, vagy a delphoi jósda imperatívusza? Önmagam megismerése beláthatatlan feladat, de látom, hogy valami halad ezúton, akkor is, ha csak érintőlegesnek látszik. Feltételezem, hogy én a saját gondolataim és a saját akaratom vagyok. Nincs okom panaszra, mert a Hold is erénytelen. A Nap erénye pedig mindössze egy arannyal díszített skarabeus bogár, az írás végtelen türelemre ítélt pecséthordozója. Minél jobban eltávolodunk a nyugattól, annál jobban áhítozunk a Hold erényeire. De ahogy Médea felperzselte a házát és a gyerekei életét, arra nincs bocsánat. Felkavart Pasolini filmje, mert a barbár népek ma is a magukkal hozott nyelvet beszélik az új Korinthosban, és holdimádó varázslóik utasítására új rendet követelnek. Aki beengedi őket a házába, annak tudnia kell a következményeket.

Nyugat felől

A villám fénye akkor is követ, ha a szememet csukva tartom, de hogyan láthatnám a fényt behunyt szemmel? Akárhol vagyok, csukott szemmel is érzem merre van kelet és merre van nyugat. Fontos tudni, mert a hőn áhított eső nyugat felől jön, Nemcsak Steyer és Weyer városok reneszánsz kapui felől és az alpesi rétekről, hanem Josephus Flavius római házából, és a júdeai zsoldos katona sírja mellől Nyugat Pannoniában. A föld ilyenkor szokatlanul vékony gilisztákat hord a hátán, vékonyabbakat és rövidebbeket a szokásosnál. Hajszálgiliszta, de nem az alultápláltság okán. A esőfelhők a János-hegyi kilátó fölé tornyosulnak, azután hamar az ablakom alá érkeznek, a nagy mogyorófa lombjaihoz. A villám fénye, melyet mennydörgés követ, majd élettelen tárgy koppan a tetőn.

Egy végrendelet beteljesülése

Mielőtt a németek bevonultak, az író Max Brod, Kafka barátja és bizalmasa 1938-ban elhagyta Prágát az utolsó vonattal, és a feleségével Palesztinába utazott. Egy nagy bőröndben vele voltak Kafka kiadatlan kéziratai, naplói és levelei, hatalmas kincs, melynek jegyzékét ma sem ismerjük teljes pontossággal. A Kafka végrendelete által megsemmisítésre szánt kéziratok végül biztonságos helyre kerültek. Kafka még a halálos ágyán is a kierlingi kórházban egy kertről álmodott, amit Izrael földjén megművelne, de soha nem hitte, hogy a saját művei lesznek ama távoli kert palántái, az újdonsült kertész, Max Brod kezében. Kafka noteszpapírra kézzel felrótt szokatlan tartalmú levele, amely a törvény szerint szabályos végrendeletnek számít, (ld. alább) minden nála megőrzött írás elégetését követeli a drága baráttól vagy bárki mástól. A levél Max Brod kezébe került, de esze ágában se volt barátja munkáit elégetni. Ehelyett gondoskodott a hagyaték feltárásáról. A végrendelet végrehajtásának megtagadását és az írások önkényes megváltását, Kafka álmának beteljesülése igazolta. A negyvenes évek végére a kincses bőröndben fellelt jegyzetek és naplók Brod gondos szerkesztésében Salman Schockenhez kerültek, aki ezután sorban kiadta Kafka munkáit. Hála a szorgalmas kertésznek és a kis tel-avivi veteményeskertnek, (Brod dolgozószobája) Franz Kafka hamarosan a világirodalom díszpolgára lett.

Kafka végrendelete:

„Liebster Max, meine letzte Bitte: Alles, was sich in meinem Nachlass (also im Buchkasten, Wäscheschrank, Schreibtisch, zu Hause und im Büro, oder wohin sonstirgendetwas vertragen worden sein sollte und dir auffällt) an Tagebüchern, Manuskripten, Briefen, fremden und eignen, Gezeichnetem und so weiter findet, restlos und ungelesen zu verbrennen, ebenso alles Geschriebene oder Gezeichnete, das du oder andre, die du in meinem Namen darum bitten sollst, haben. Briefe, die man dir nicht übergeben will, soll man wenigstens selbst zu verbrennen sich verpflichten” Dein Franz Kafka