Kafka képekben – Huszadik rész
A csoda és a szombat
A szombat örökszépidővel kezdődik, csattognak a madarak, és csak ők. A napfény feljebb kúszik a szőnyegen, majd felszáll az ágyra. Ilyenkor látom, ahogy a hajad szálai között átlátszó az ég vagy ketté nyílik a tenger és ott áll egy izraelita a hullámok előtt, Mózesben és a csodában bízva, a neve Nahson, az első, aki a Nádas-tengerbe ugrott. Az egész nép ment utána, és száraz lábbal átkelt a tengeren. A csoda része a teremtésnek, az ismétlődő gyönyörködtetés. Ablak előtt rács, azon kúszik a védelmező bíbor bougainvillea, és a madarak hangja láthatatlan függönyt von a ház homlokzata, a tenger és azon túl az egész világ közé. A függöny mögül nem léphetek elő, csak úgy, ha többé nem térek vissza. Ha átlépem az oltalmazó határt, elhagy a lélek, és örökre elválaszt a Teremtő árnyékától. A test marad, vagy visszatér, számára nyitva áll a visszaút, de imádkozni képtelen. A lélek illékonyabb a testnél, és ez lesz az ember veszte. A bölcs Maimonidesz szerint a teremtés harmadik csoportja a test nélküli formák, az angyalok, akik egymástól különböznek és megfelelnek a hierarchia törvényének, de nem lázadnak ellene. A hierarchia lehetővé teszi az egyidejűséget: az angyalok egyszerre vannak jelen és végzik a dolgukat. És a lelkek? Gondolom, ha kiérdemelnek valamilyen megbízatást, ugyanígy viselkednek. Bizonyos életkor felett úgy hisszük, hogy velünk együtt pusztul a világ. Próbálok nem gondolni rá, figyelek, mert most válik el a jó, és felszabadítja a boldogságot a szokásos kötelékeitől. Olyan ébredés ez, mint a legyező hangja, az eső utáni kert, a napvilág, mikor a felhő elfedi a ciprusok csúcsát. Akárhonnan látjuk, ahogy megszűnik a fokozatnélküliség, hogy megmutatkozzon a köztes lények hierarchiája. Mögöttünk feltisztul az atmoszféra, a szombati csend a fákon is érezhető. A napsugárnak ujjai nőnek, hosszú körmökkel, és minden a szombat sátra alatt zajlik, a puha meleg hamuban. Ritkul a mozgás, az idegek elernyednek. A szombat égen-földön kifeszíti a saját erővonalait.
A rabbi sírja
Ott már csak gyomnövény él, és körülveszi azt az épületmaradványt, mely valaha a könyörgést táplálta és a gazdagságot, amely a hászidok torkán fennakadt. A mezericsi rabbi sírja körül nap mint nap kecske legel. Vajon a hászid lelke lakozik benne? Jóhiszeműen mondva, ez a lélekvándorlás példája. A kecske közömbösen, csalánlevéllel a szájában felnéz a sírra. A kövön lévő titkos üzenet nyálat fakaszt a szájában. Eközben halottaink a közeli erdőben, az emlékezés iszonyatából táplálkoznak.
Heinrich Heine egyik hőse, a bachrachi rabbi, a terített asztal alá néz, de arról, amit az asztal alatt lát, vendégeinek egy szót se szól, fiatal feleségével kioson a házból, és lehajózik a Rajnán egy biztonságosabb város felé. A pászka ünnepe veszélyes időszak. Ha menekülésre kerül a sor, a zsidók egy másik fejedelem szárnyai alá kérezkednek, és szó nélkül újra kezdik. A pászkát vérvád, a vérvádat pogrom követi. A pogrom olyan, mint amikor Káin elindul: fekete vérfolyam, mely csak magától áll meg. A kiontott vér a föld alá jut és ebből ugyanolyan emberek születnek. A pogrom a mélyben megláncolt feketeség, amiről alig tudunk valamit. Gyerekkoromban sokat meséltek erről a rokonaim, és a rokonaim rokonai, az arany, bíbor és zöld selyemhernyókról, melyből valaha papi ruhát szőttek a béke sátra alatt. Mikor lesz a következő pogrom? Az élet az éjszaka és a nappal váltakozása.
Dűnék
Az utolsó tűz óta minden szikrával van tele, a lepedő, a takaró, a hajam sűrűje. A sivatagot magázom, megszoktam, hogy a datolyapálmák a tengerben állnak. A levegőben fából készült légcsavar áll, a remény eszköze. Saját nevemet próbálom újra leírni, de akárhogy igyekszem, nem sikerül. Zsíros arcom elnyeli a szememet, arcomnak nincs széle, körvonala, még fiatal vagyok, Karácsony Benővel együtt a gettóban. Benő ezüsttálon hozza a szerencsétlen humanizmusát a magyar testvérek elé. Majd, hatvanhét év után is itt van, és arra vár, hogy még egyszer meghallgassam. A felszálló köd szörnyeteget fed fel, körülötte a földön szétszórt csontok. Annyi minden van már a hátam mögött, megtámaszkodom a puha falban és elmélkedek. De sietni kell. Velünk szemben átfésülik a dombokat. Páncélosok raja halad végig a dűnék között, de világos, hogy nem áll szemben komoly ellenség. Várok, és felmerül a földrengés lehetősége, ahogy egy műtét is számba jöhet. Vajon a dűne alatt megnyílt a föld? Sose szerettem magamat eléggé.
Kafka képekben sorozat
- rész – Az új zsidó temető, Prága
- rész – Paul Celan és a megrontott nyelv
- rész – Jakob von Gunten és a semmi
- rész – Az éhezőművész és Oszlopos Simeon
- rész – Szomjúság
- rész – Szentföld
- rész – Leíró lélektan és a lélek
- rész – Rilke haja
- rész – Georg és Gregor
- rész – Vajon Kafka titkos kabbalista volt?
- rész – A mi költőnk nem várta be az özönvizet
- rész – Josef K. és az angyalok
- rész – A festő portréja
- rész – El Greco felhősáljai
- rész – De profundis
- rész – A képmás belső oldala
- rész – A diaszpóra talaja
- rész – Kabbala és talmud
- rész – Az apokrifek legkiválóbb ismerője
- rész – A csoda és a szombat
- rész – Ánizs és vízüveg
- rész – Erénytelen Hold
- rész – Emberbarát jelenség
- befejező rész – A Talmud