Kafka képekben – Tizedik rész
Vajon Kafka titkos kabbalista volt?
Igen, de annyira titkos, hogy erről saját maga se tudott. Az utóbbi időben a kabbalisták titkosak. Miért? Mert a közvélemény nem veszi őket komolyan. Ki a kabbalista? Aki a kabbala nevű bölcselettel foglalkozik. Mi a kabbala? Az a bölcselet, mely a Tóra minden betűjének fontosságot tulajdonít, önálló életet sejt mögöttük. Ezért a kabbalisták alapvető tulajdonsága az elővigyázatosság, mert a betű, a tanulás vagy elmélkedés során, megmakacsolhatja magát és a szerzővel szembefordul. Ez az elővigyázatosság sokszor valóságos félelembe torkollik. Franz Kafka írás közben is félt az apjától. A Levél apámhoz ennek a félelemnek az intim dokumentuma, amely eljutott Hermann Kafka éjjeli szekrényére, ahol sokáig olvasatlanul hevert, míg odébb nem tette valaki. Max Brodot, – a szófogadatlan barátot – azért teremtette a Gondviselés, hogy többek között ezt a munkát is megismerhessük és az „izsáki félelem” újkori feljegyzése ne maradjon olvasatlan. Egy hátrahagyott kézírásos levélből Brod azt az utasítást kapta, hogy minden birtokába jutott kéziratot semmisítsen meg. Kafka ezt sorsot szánta a Pernek, a Kastélynak, az aforizmáknak és a fent említett Levél apámhoz c. vallomásának. Az utasítást, – nevezhetjük testamentumnak – Brod soha nem teljesítette, ehelyett Kafka műveit megismertette a világgal és az írásokat nem remélt magaslatokba emelte.
Ábrahám Abuláfia kabbalista, majdnem próféta: márványgolyókon lépked, és közben magában beszél. Pontosan érzi, amit ilyenkor éreznie kell. A márványgolyók felületére gyakran ételmaradék tapad. A próféta összehúzza magát, mert ebből él. Senki nem érti, hogyan képes éhezni heteken keresztül. A prófétának két szája nőtt, és mindig abból beszél, amelyik neki kényelmesebb. Rómába érkezésekor elővigyázatosságból mind a két szája zárva maradt. Ellenkező esetben két szájjal hirdette volna, hogy Rómába érkezését követően a pápa napokon belül meghal. Így is történt.
Az alef
Uri Asaf: az alef
Festett sziklák
Noával a festett sziklákat számoltuk a fűben. A zöld szikla zöldebb a fűnél. A hét szikla közül hat festett, egy pedig festetlen, természetes és magára veszi a mögötte lévő fatörzsek színét. A hatodik szikla színét nem tudom meghatározni. Arra gondoltam, hogy sírkőszín, vagy egyszerűen ókori. Noa piros felsőrészben van. A park színes sziklái között pelenkát cserélnek neki, közben ezt énekli: hull a pelyhes fehér hó. Mindkettőnk kedvenc fája a magnolia grandiflora. A „grandiflora” jelző nagyon mulatságos a három éves gyermek számára, aki pontosan tudja, hogy a fa ettől hivalkodóbbnak tűnik, mint a többi fa. A magnólia bőrlevele keményebb, mint vízbe mártott szarvasbőr. A magnólia minden porcikája szemrevaló.
A Zohár szerzője
Mose de Leon, a Zohár szerzője, kedvenc szokása szerint gyakran belenéz a reggeli napsugárba, mely Áv hónapban erős fénysugarakkal pásztázza az alacsony mennyezetű szobát. Aztán behunyja a szemét és szivárványt lát. Tisré hó szürke napjaiban, napfény nélkül is elő tudja varázsolni a szivárványt, a behunyt szemét egy ujjal lenyomva, majd elengedve, óvatosan figyeli az így keletkező fényjelenséget, melyben angyali küldöncöket lát. A küldöncök a prizma által elválasztott színes sugarakon ülnek, vagy köztük lépegetnek. Elmosódott szélű, kerek arcuk van. A hunyorgatás és a varázsos rajzok kellenek a munka hangulatához, az éjjeli penzumhoz. Mose de Leon nappal emberekkel tárgyal és a kézzel fűzött pergamen könyvecskéit árulja. Munka közben a gyertyaláng ügyel rá, de gyakran fel is izgatja, mert a láng női hajfonatnak tűnik, melynek remegése nagyon is valódi, és amely Mose de Leon egész testére kiterjed.
Egész életében a fényekkel játszott, az Élet fája körüli patakokra gondolt, a folyékony fényre, melyről végre szabadon írhatott, mert az érdeklődés egyre nagyobb volt. Ismeretlenek jöttek a füzetekért, a messzi Languedoc-ból és Geronából. Ma ötvenhat éves, de erről senki nem tud. Ma úgy érzi, hogy sokat fog írni. A nappali fényben soha nem kísérelte meg az írást, mindig a gyertyagyújtásra várt. A gyertyaláng volt a legjobb barátja, aki rendesen súgott. A fejében már késő délután volt, a homloka mögött rendezett római légiók, adószedők és kínvallatók masíroztak, az orrnyergén lovasok ágaskodtak. Az író a gyertyaláng fényére kinyílt. Példaképe, a régi mester ott várta a sötétben és minden sort biccentéssel nyugtázott. A régi mester szakállából homiletikák szálltak fel, dicséretek és dörgedelmek. Ő abból a világból beszélt, melynek neve arámiul álmá de áti, az eljövendő világ.
Kafka képekben sorozat
- rész – Az új zsidó temető, Prága
- rész – Paul Celan és a megrontott nyelv
- rész – Jakob von Gunten és a semmi
- rész – Az éhezőművész és Oszlopos Simeon
- rész – Szomjúság
- rész – Szentföld
- rész – Leíró lélektan és a lélek
- rész – Rilke haja
- rész – Georg és Gregor
- rész – Vajon Kafka titkos kabbalista volt?
- rész – A mi költőnk nem várta be az özönvizet
- rész – Josef K. és az angyalok
- rész – A festő portréja
- rész – El Greco felhősáljai
- rész – De profundis
- rész – A képmás belső oldala
- rész – A diaszpóra talaja
- rész – Kabbala és talmud
- rész – Az apokrifek legkiválóbb ismerője
- rész – A csoda és a szombat
- rész – Ánizs és vízüveg
- rész – Erénytelen Hold
- rész – Emberbarát jelenség
- befejező rész – A Talmud