Király Levente
Király Levente (Szeged, 1976. november 13. –) író, költő, szerkesztő. 1995–2001 között az ELTE BTK magyar-kommunikáció szakos hallgatója volt. 1996–2000 között a Sárkányfű című irodalmi folyóirat alapító szerkesztője volt. 2000–2002, majd 2008–2015 között a Magvető Könyvkiadó szerkesztője. 2015 márciusától a Corvina Könyvkiadó szerkesztője. Könyvei: A legkisebb (versek, JAK-Kijárat, 2000), Így irtok én (paródiák, Korona Kiadó, 2004), Szánalmasan közel (versek, Parnasszus könyvek, 2005), Nincs arany közép (versek, Magvető, 2007), Hová menekülsz (novellák, L’Harmattan, 2010), Énekek éneke (regény, L’Harmattan, 2011), Égre írt könyv (regény, L’Harmattan, 2013), Pergamen (versek, L’Harmattan, 2014), Диктати (bolgár nyelven, novellák, 2015), Van egy kutyánk… (gyerekversek, Igor Lazin rajzaival, Manó Könyvek, 2016) – Díjai: Gérecz Attila-díj (2000), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2001), NKA alkotói ösztöndíj (2009, 2014).
Bundi kutyánk pumi fajta,
pumi volt az apja, anyja.
„Hurka, kolbász,
ma mit kívánsz?” –
én vagyok a rajongója.
„Bundáskenyér Bundi étke,
nem kérek én mást ebédre”,
ezt vakkantja,
s így folytatja:
„Csak sétálni menjünk végre!”
—
Pöttöm egész nap henyél…
inkább kóbor eb legyél!
Jól eladlak
eszkimóknak –
sárga hóból ne egyél!
Ne lépj rá a fókára,
jegesmedve orrára,
s pingvinekkel,
hogyha nem kell,
ne járj együtt jógára!
—
Törpespiccünk neve Réka,
korhely kicsit, no meg léha:
nagy jó kedvvel
spiccert rendel,
ettől aztán spicces néha.
Vígan dalolt: „teringettét,
a babámra tekintgetnék”.
Kocsmából hát
csak kidobták:
ezt a nótát nem ismerték.
—
Van egy kutyánk, Szafaládé,
lába töpszli, füle csálé.
Szőre loncsos,
farka lompos,
de nem lesz ő soha másé!
Szégyent sose hozna rátok,
okosabb, mint gondolnátok!
Ugat, ha kell,
almot nevel,
s művtöriből diplomázott.
—
Pincsink, Kuglóf meditál,
előtte egy teli tál:
hozzá se nyúl,
füle konyul –
vagy csak nagyon hezitál?
Azon rágódsz, Kuglicsek,
télen miért van hideg,
van-e isten,
s hely a priccsen?
Nagy falat egy pincsinek!
—
Ír szetterünk, Magdolna,
sosem járt ő angolra.
Tesire sem,
mégis lesem,
siklik, mint az angolna.
Magdolna, az ír szetterünk…
hiányától úgy szenvedünk!
Metróra szállt,
elkóricált…
gyere haza, úgy szeretünk!
