Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született a kovászna megyei Árapatakon, Romániában. Irodalomtörténész, könyvszerkesztő, műfordító, kiadó. Illetve valamiféle ki nem nevezett, tudását tekintve tulajdonképpeni egyetemi professzor. Szerkesztéseiben legtöbbet talán Jókaival foglalkozott, de egész élete a magyar irodalom legkomolyabb értelemben vett ápolásáról szól, határoktól függetlenül.
1956 forradalom volt. Nem magától értetődő, hogy ma már szabad a korszakot és a gyikosokat néven „nevezNI”. Ha nem is történészi alapossággal ismerjük a forradalmat (a történészeknek is akad munkája ezzel bőven), mégis él bennünk valamiféle hősies kép a hatvan évvel ezelőtt történtekről. Nem könnyű terület, de talán nekünk már van alkalmunk rendezni magunkban a kérdést.
…1956 őszén nekünk, határon kívülieknek jószerével csak a túláradó együttérzés és a tehetetlen aggodalom jutott. Kevesen voltak, akik akkor valaminő cselekvésig eljutottak…
– idézte a szerzőt az este folyamán Pécsi Györgyi. Erdélyben, ahogy más határon túli területeken, a forradalom nem válthatott ki ugyanolyan erőteljes megmozdulást, mint Magyarországon, viszont, ahogyan a rendezvényen elhangzott, még az a kevéske cselekvés is brutális megtorlásban részesült a román pártvezetés részéről. Fájdalmas ráébredni, hogy míg Magyarországon a rendszerváltás környékén elindulhatott a szembenézés a történtekkel, ahogy Pécsi Györgyi elmondta, Erdélyben csak a kétezres években jelenhettek meg az első tudományos munkák a forradalommal kapcsolatban. Ezek közül a munkák közül Dávid Gyuláé volt az egyik első.
A szerző 7 éves börtönbüntetést kapott a „forradalom napjaiban tanúsított magatartásáért”, ráadásul várandós felesége és négyéves kislánya mellől vitte el a Szekuritáté.
Ez önmagában elegendő lenne ahhoz, hogy egy megtört, mindenből kiábrándult, keserű öregember visszaemlékezéseit hallgassuk. Dávid Gyula azonban se nem megtört, se nem kiábrándult (legfeljebb már nem annyira optimista, mint korábban), sőt, még öregnek se mondható. Gondolatmenete, tudása és beszédstílusa, fogalmazása körülbelül egy ötvenes éveiben járó elismert nyugati professzort idézett elénk az este folyamán, aki bevallotta, ha megéri, élettörténetét is megírja, mivel, ahogy a jelenlegi könyve esetében, úgy a továbbiakat illetően is kötelességének érzi, hogy a tudását a lehető legpontosabban, legelfogulatlanabbul adja át a jövő generációinak.
A szerző azonban nem csupán saját történetét írja le könyvében, hanem azon keresztül az erdélyi történéseket is, történelmi dokumentumokra, feloldott levéltári anyagokra hivatkozva, méghozzá tudományos pontossággal, állította az est moderátora. Ezt igen könnyen elhihetjük neki, mivel a szerző valóban részletesen, indulatok nélkül, kritikus hangvételben adta át tudását.
Dávid Gyula könyve elsősorban erdélyi nézőpontból vizsgálja 56-ot, de egyben határokon túlnyúló problémakörökhöz is nyúl,
a hruscsovi enyhülésről, irodalmi és ifjúsági körök szervezkedéseiről, nagygyűlésekről, koncepciós perekről (Bolyai-perek), a kommunista értelmiségiek értelmezési dilemmáiról és a fiatalság behálózásaira tett kísérletekről.
Sajnos a már korábban emlegetett generációk ifjabb tagjai nem voltak jelen az esten. Nem lehet őket hibáztatni. Ha tudták volna, hogy élnek köztünk komolyan vehető, hiteles hangok (hál’ Istennek nem ő az egyedüli), és
ha ezek a fiatalok tudtak volna erről az eseményről, minden bizonnyal többen eljöttek volna közülük.
Érdemes egy kicsit jobban figyelnünk arra, hogy az ilyen programoknak a híre a megszokott körökön túl is eljusson, mert az 1956-os forradalom alapjaiban és hosszútávon meghatározó, sorsdöntő esemény mindannyiónk számára akkor és most, határon innen és túl.
Dávid Gyulának köszönjük, hogy segít nekünk emlékezni és egyben kritikusan tekinteni saját múltunkra.
„Ennek a kötetnek az írásai az 1956-os magyar forradalom erdélyi/romániai eseményei és a forradalom leverését követő romániai megtorlások témája köré szerveződnek. Nem vagyok történész személyes érintettség révén van közöm a történésekhez: a második Bolyai-per fővádlottjaként hét évet kaptam és ültem le Románia különböző börtöneiben és kényszermunkatelepein. 1989 után ugyancsak ebben a minőségben kértek megszólalásra nemegyszer írásban is, a forradalom évfordulóin vagy azoktól függetlenül, ünnepségeken, konferenciákon vagy azokon kívül is.
A történetírás területeire való betolakodásom legfontosabb eredménye az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 19561964 (Kolozsvár, 2006), amelyet munkatársakkal sikerült tető alá hozni, első bár korántsem teljes számbavételeként a forradalom leverését követő romániai megtorlásoknak. Akkor még csak igen korlátozottak voltak a lehetőségeink a perek iratanyagához való hozzáférést illetően, innen adódik, hogy amikor az állambiztonsági levéltárak végre számunkra is megnyíltak, nem tudtam lemondani arról, hogy néhány, azokból adódó részlet feltárásával, néhány szereplővel vagy mozzanattal kapcsolatban, ne járuljak hozzá közelmúltunk e sötét időszakának jobb megismeréséhez.
Nekünk, akik megéltük és átéltük azokat az időket, nem lehet más feladatunk, mint tovább adni az unokáknak a megélt történelmet. Mert túl azon, amit a történetírók ilyen vagy olyan beállításban arról a korszakról megírnak, nemzetünk történelemtudatához elválaszthatatlanul hozzátartozik a nemzedékről nemzedékre átörökített múlt. Sőt talán ez az igazi, amely bennünket megtart, bármilyen történelmi viszontagságok között.” Dávid Gyula
1956 Erdélyben és ami utána következett Dávid Gyula. Nap Kiadó, 2016. MAGYAR ESSZÉK sorozat. 288 oldal.
