Egyre többet van alkalmam nem jól vagy nem működő szoftverekkel találkozni a mindennapi életemben.
Egy nagy telephely automata sorompónyitója ötből kétszer nem működik, pedig heti legalább kétszer van alkalma gyakorolni ezt a rendszám-leolvasós, valóban „nagyon bonyolult” mutatványt. Működik is… kivéve, ha esik az eső, vagy ha süt a nap, ha túl gyorsan érkezem a sorompóhoz, vagy ha túl lassan, ha köd van, vagy épp valamilyen megmagyarázhatatlan lelki problémája adódik. Ilyenkor ki kel szállnom az autóból, fel kell hívnom a távolban lévő portást, aki elmagyarázza, hogy „nem jó a program”: a napi háromezer itt közlekedő, adatbázisban tárolt autó rendszámából, körülbelül az egyharmadát véletlenszerűen, ismeretlen okok miatt, nem tudja felismerni.
A szerény internetes áruházamat is új platformra voltam kényszerű áthelyezni, a hat éve telepített előzőre ugyanis már megszűnt az informatikai támogatás, a további fejlesztéseket ellehetetlenítve.
Az új viszont pont olyan, mint amikor a tömeg készít el valamit, a tömegnek…szó szerint sokan írják és sokan használják, szerte a világban. Híg, felületesen és sietve készített, koncepció nélküli, az összefüggések és felelősségek teljes hiánya jellemzi.
Kívülről nagyon jól néz ki, csillog-villog. Csupán belül, a háttérben recseg-ropog minden része.
Számomra ezt különösen fájdalmas látni, hiszen ez volt valamikor a szakmám: komplex, megbízható informatikai rendszerek tervezése és megvalósítása.
Ma nincs olyan része az életünknek, ahol ne kapna egyre fontosabb szerepet valamilyen szoftver. Terjed a használatuk, mint valami vírus… már észre sem vesszük, hiszen kényelmet nyújt, már ha éppen működik, egyébként pedig nagyon idegesítő tud lenni. Jövedelmező üzlet az informatikai fejlesztés, és a használatuk jóval olcsóbb, mint az ember-portás.
Olcsóság és kényelem… Ó, igen, a jelen világ két vezérelve!
A ma tömegszerűen használt szoftverekre, programokra mi sem jellemzőbb, mint a „plug in” kifejezés. Keresve sem találhattak volna találóbb kifejezést arra, hogy a magukat informatikusnak mondó és hitt emberkék tömkelege hogyan ragasztgatja, „dugdossa össze”, a mindenféle egymással nem kommunikáló, semmilyen komoly logikai kapcsolatban nem lévő kódhalmazokat. Nincs architektúra, nincs tervrajz, mert az drága és felesleges, „majd lesz valahogy” alapon építünk ezer felépítményt a biztos alapot nélkülöző házakra.
Nincs rendes szoftver tesztelés, az túl munkás és drága lenne… „majd a felhasználó úgyis leteszteli”. Nincsenek hibaág kezelések, csak az alapműködés van… (Ó! A köd vagy napsütés vagy eső mind olyan elem, ami a virtuális világban nincs, hiszen ott minden ideális.)
Harminc éve digitális szemetet gyártunk.
Nagyon nagy mennyiségben és sokkal gyorsabban, mint a fizikai szemetet.
Láthatatlanul. De egyre érezhetőbben.
És ezt a szemetet használjuk, nap mint nap, egyre fontosabb és egyre kritikusabb élethelyzetekben.
Az online térben is csak gyűlik és gyűlik a digitális szemét, mára egész komoly szemétdombokat alkotva, „felhőnek” hívjuk, ó, de romantikus elnevezés egy széteső, rohadó valaminek, amit igazából már senki sem lát át, még az sem, aki pénzért adja azt el nekünk.
És nem kivételek ez alól ma már a nagyvállalatok informatikai rendszerei sem, nehogy azt gondoljuk! Ők is egyre nagyobb és átláthatatlanabb digitális szemétkupacokon ülnek, mert nincs idő az átfogó tervezésre, sem a rendrakásra, takarításra, mert rohanni kell, mert új funkciókat kell dobni a piacra, teszteletlenül, hibásan, a lehetséges esetek megfelelő kezelése nélkül. Mert ha nincs új funkciód, terméked vagy szolgáltatásod minden héten, azonnal lemaradsz a piaci versenyben.
Olyan ez, mintha egy alap és tartószerkezet nélküli tákolmányra színes, tetszetős mázolmányokat aggatnánk, hogy kastélynak tűnjön. Igazából az első komolyabb szél szerteszét rombolja az egészet.
És
erre fog ráülni a mesterséges intelligencia. Erre a digitális szemétdombra. Ebből fog dolgozni az MI, mert ugye tudod, hogy neki nincs valósága, amihez esetleg mérhetne, hasonlíthatna, visszacsatolhatna?
Persze, a szemétdombon lesznek értékes digitális tartalmak is. Shakespeare és Beethoven összes, digitalizálva. Igen, azokból lehet szép giccseket készíteni, „olyan, mintha” műveket. Észrevettétek, mennyire rondák az MI által készített „képzőművészeti alkotások”? Túlzóak, „tökéletesek”, semmi közük már a való világhoz, de a művészetekhez sem, mert szemétdombból születtek. Csupán giccsek, utánzatok, vagy veszélyesek, ha még aktív funkciót is kapnak.
Ennek a virtuális, valótlan világnak az egyedüli visszacsatolása a valósághoz mi vagyunk, emberek. Mi teszteljük a szoftvereket, egyre inkább az életünkkel. Mert egyre kritikusabb helyzetekben is átadtuk a vezérlést a szoftvereknek.
A döntés náluk van. A hanyagul felépített és felkészületlen „intelligencia” kezében. Annyi minden miatt pusztulhat ki ez a mai civilizáció. Tiszta víz- és élelemhiány, energiahiány, tömegbetegségek, háborúk, de könnyen lehet, hogy sokkal hamarabb elpusztít minket az az egyre növekvő, láthatatlan digitális szemét, amin ülünk.
Egy kritikus élethelyzetben majd nem nyílik ki a sorompó.
És akkor annyi. Egyéni és társadalmi szinten is.
Franco „Bifo” Berardi: Beteljesülés – A Mesterséges intelligencia más szemmel
„A liberális techno-utópista Thomas Friedman egy véleménycikket írt a New York Times-ba, amelynek a következő címet adta: „Egy hatalmas Pandora szelencéjének fedelét nyitogatjuk”. Egy mondat a cikkben megütött: ”A mérnöki tervezés valamennyivel előrébb van a tudománynál.” Vagyis még azok az emberek sem, akik ezeket az úgynevezett nagy nyelvi modelleket építik, amelyek olyan termékek alapját képezik, mint a ChatGPT és a Bard, sem értik teljesen azok működését, és hogy valójában mire képesek.” – írja Beteljesülés című esszéjében Franco „Bifo” Bernardi olasz filozófus, de „a figyelmes olvasó számára kiderülhetett, hogy ez az írás nem csak az AI-ról szól, hanem sokkal inkább azokról a problémákról amiket politikai és társadalmi szinten felvet az emberi szabadsággal és az autonómiával kapcsolatban.” Franco „Bifo” Berardi olasz filozófus esszéjét Básthy Ágnes fordította le a DRÓTra.
„Ne habozz!” – interjú a mesterséges intelligenciával
Mi a mesterséges intelligencia szerint a boldogság? Mi a szellem? Mi a lélek? Van-e humorérzéke? Megkérdeztük a mesterséges intelligenciától, hogy tulajdonképpen mi is „ő”, milyen veszélyeket rejt, mit „gondol” a mesterséges intelligenciával szemben megfogalmazott félelmekről, az emberekről, az emberiség jövőjéről? Az OpenAI GPT-3-as nyelvi modul kifejtette, hogy szerinte „az ilyen interjúk segíthetnek abban, hogy jobban megértsük a mesterséges intelligencia szerepét és hatását az emberi életben, és felhívják a figyelmet azokra az etikai és társadalmi kihívásokra, amelyekkel szembe kell néznünk.”
Végzetes-e a ChatGPT? Nem lesz szükség írókra, mert itt a mesterséges intelligencia?
„A silány írókra biztos, hogy veszélyes. De komolyabbra fordítva a szót. Hol alkalmaznak írni tudó embereket? Például reklámügynökségnél, a szövegírói munka ilyen. Ezt a mesterséges intelligencia sokkal jobban és sokkal gyorsabban fogja tudni megcsinálni. Az emberi munka csak a legjobb szöveg kiválasztása lesz.” – 2023. március 10-én az ELTE szervezésében minikonferenciát tartottak Egyetem és mesterséges intelligencia címmel Aczél Balázs PPK, Darázs Lénárd ÁJK és Lukács András TTK részvételével. Lukács Andrást, az ELTE matematikusával készített beszélgetést Magyary Ágnes a DRÓTra.
„Nem félek attól, hogy nekünk orvosoknak nem lesz dolgunk, ha itt lesz a mesterséges intelligencia…”
Mik azok és mi számít ritka betegségek? Mennyire befolyásolják a génjeink, hogy milyen betegségekre vagyunk fogékonyak? Milyen fontos az életmód abban, hogy teljes értékű öregkort élhessünk? Mi történik a bioinformatikában? Miért fontos az orvos-beteg személyes kapcsolata? Interjú a DRÓTon Molnár Mária Judittal, a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatójával.
