A régi formák elvetése és az új kifejezésformák keresésének avangarde forradalma különös helyet és módot talált magának az elmúlhatatlan lüktetésre. A helyszín Japán, módja pedig paradox módon éppen az, ami ellen a formabontó törekvések kifejeződtek: a hagyomány és az állam.
Japánban egy lakás megtervezésekor nincsenek tabuk, szinte bármi beépíthető a lakótérbe. Az olykor hajmeresztő építészeti megoldásokat nem a tehetősebb osztályok extrovertált luxusigénye ösztönzi. A különös lakások tulajdonosai átlagos középosztálybeli állampolgárok, akik az ötleteik és kísérleteik oltárán kockára merik tenni új otthonuk esztétikáját, hatékonyságát, sőt a kényelmét és akár a nyugodt magánéletük feltételeit is.
A lakás értéke, vagy értéktelensége
A nyugati társadalomban egy lakás értéke az eladhatóság feltételeihez kapcsolódik. Ha egy lakás nem a konvencionális formai megoldásokkal épült, specialitása miatt sokkal nehezebben válik eladhatóvá, idővel pedig könnyen értékét is veszítheti.
Japánban azonban az ingatlanokat nem szokás eladni, az épületek 15 év után maguktól elértéktelenednek, maximum 30 év után pedig minden lakóházat lebontanak, hogy teljesen újakat építsenek a helyükre.
Japán csökkenő népessége ellenére a lakáscélú beruházások volumene évek óta változatlan. A lakóingatlan-vásárlások 87%-a új lakások vételében mutatkozik meg, szemben a nyugati országok 11-34%-os átlagával.
A japánok nem szeretik a régi lakásokat?
A kérdés megválaszolásához, kicsit jobban meg kell ismerni Japánt és a japánokat. A jelenség mögött kulturális és azzal összefüggésben a szigetország sajátos természeti, elsősorban geológiai jellegzetességei állnak. A japánok újdonságokkal szembeni fetisizmusa, valamint a gyakran ismétlődő súlyos földrengések traumái az extrém kreativitás és az innováció szárnyalásának adott otthont az építészetben.
Japánban a múlandóság, az elmúlás, spirituális jellegeket is magára öltő, filozófia a hétköznapi ember életébe is beépült, amelyek bár önmagukban is szép magyarázattal szolgának a különös otthonok elterjedésére, még midig nem válaszolják meg az ingatlanok gyors értékvesztésének kérdését. Ehhez az elmúlt évtizedek rövid történelmét is jobban ismernünk kell.
Japán történelmének legdinamikusabb időszaka tulajdonképpen a XX. század fordulója óta folyamatosan tart. A gyorsan végbement iparosodás, valamint a II. Világháború pusztítását követő újraépítés során elterjedtek a gyorsan felépíthető, alacsony színvonalú lakóingatlanok az egész ország területén. E rossz minőségű lakások felújítása nagyobb kiadással járt volna, mint maga az épületek bekerülési költsége, így egyszerűbb volt azokat pár évtized után lebontani és egy újat építeni a helyükre.
A II. Világháború háború után a gazdaság élénkülése telekár-robbanást eredményezett. Az 50-es és 80-as évek között sokszorosára nőtt árak, egymáshoz képest is aránytalanná tették a telkek és a rajta fekvő lakóingatlanok értékét. Tokió egyes negyedeiben 1987-ben 1 – 1,5 millió dollár/m2-es telekárak voltak, ami máig történelmi világrekordnak számít. A helyzet azóta se sokat változott és a jelenlegi politika sem kíván ellenlépéseket tenni. A kormány továbbra is mesterségesen magasan tartja a telekárakat, mindannak ellenére, hogy sok jel árulkodik ennek tarthatatlanságáról.
Ezek a tényezők együttesen alapoztak meg a „használat után eldobható” ingatlan-hasznosítási szokásoknak a szigetországban.
Robot és immobilitás
A japánok munkamorálja világhírű, a munkával szembeni elkötelezettségük mértéke felfoghatatlan nyugaton. Japánban máig működő modell az életen át tartó munka, egyetlen munkahelyen. A stabil és állandó munkaviszony biztos pénzügyi környezetet teremt a lakáscélú hitelek számára is.
Ennek előnye, hogy a fiatal családok egy stabil munkaviszony mellett rögtön egy új lakásban kezdhetik el az életüket. Hátránya azonban, hogy mire a kötelességtudó alkalmazott megtéríti az összes tartozását, az ingatlan értéktelené válik.
Egy különös spirál alakul ki: a törlesztési kötelezettség röghöz köti a munkaerőt, a kényszer pedig erősíti az egyetlen munkahely modelljét is. Nem véletlen, hogy a japán munkaerőt földrajzi immobilitás jellemzi, az új otthon egy életen át tartó földrajzi és egzisztenciális csapdát is jelent.
Mivel a használt lakásokat képtelenség eladni, 15 év törlesztést követően csak a jelzálog-fedezetként megmaradt telek marad meg hasznosítható értékként, ami a rajta lévő ingatlan „eltakarításával” válik végül eladhatóvá, azaz még a bontási költségekkel járó kiadások is terhelik a törlesztések végén a tulajdonosokat.
Az avangarde közösségi környezete
Először is, Japánban a tervezőknek nem kell azzal számolniuk, hogy egy megrendelőnek 8-10 év múlva milyen igényei támadhatnak az ingatlannal kapcsolatban. Ez nagy szabadságot ad mind a megrendelők, mind az építészek számára, ötleteik, elképzeléseik megvalósításához.
Másodszor, Japánban nincsenek lakóközösségek, a lakók pedig érdektelenek és tehetetlenek a szomszédszágukban épülő ingatlanok esztétikai és környezeti problémáinak megvitatása terén, ami segíti az extrémebb kezdeményezésék megvalósulását. Ez a körülmény a mérnöki kreativitásnak ad teret, ugyanakkor gátolja a lakóövezetek egységesítését célzó elképzeléseket is.
Harmadszor, ez embereket nem érdeklik a „szémszéd dolgai”. A polgári perek ritkák. A nyugati tervezők a jogi viták miattóvatosabbak, a japán építészek azonban szabadabban mozognak és nagyobb kockázatokat is vállalhatnak.
Ezek az egyszerű tényezők teszik az építészeket és a megrendelőket is kockázatvállalóbbá és teszik Japánt az új innovatív ötletek tesztterepévé. Természetesen itt is lehetnek balul elsült próbálkozások, egy rossz dizájn egy egész életre szóló nehéz örökséggé válhat a család számára.
Megható ahogy a japán családok szinte rabszolgaként dolgoznak új otthonuk megteremtésén, miközben végignézik munkájuk gyümölcsének elértéktelenedését.
Alastair Townsend, építész az ArchDaily hasábjain találóan fogalmaz:
ezek az avantgárd házak a japán otthonteremtés hiábavalóságának fatalista mementói.
A körülményekkel szembeni tehetetlen elfogadás és az otthon szükségének kényszere, néma lázadás elegyét alkototta meg, ami talán a legszebb formában ölt testet Japánban: a tervezésben.
Lépcső(ház) kert
Blokkfalház
Hullámlemez ház
Felhasznált irodalom: Alastair Townsend. „Why Japan is Crazy About Housing” 21 Nov 2013. ArchDaily. Accessed 19 May 2024. ISSN 0719-8884
