Kafka képekben – Harmadik rész
Jakob von Gunten és a semmi
Jákob gyorsan öregedett. Halála után, egyiptomi szokás szerint múmiát csináltak belőle. Aztán a fiai felszállították Kánaán földjére, a hebroni családi sírhelyre, ahol cím szerint, de kirabolva ma is megtalálható. Befáslizva fekszik a Machpéla barlangjában, annyi év óta. Ó ti gonosz, modortalan sírrablók, ha ott lettem volna! Ha láttam volna, amit tettetek! Maradt nekem tekerni való fásli, de az a gyanúm, a fásli alatt semmit se találok. Semmit. Robert Walser, élete mentén és az írásaiban ezt a láthatatlanná tevő szövetet szőtte, mely felszívta, eltüntette, elporlasztotta a lét minden maradványát. Számára csak a semmi ünnepélyes mozgása maradt, ez a hideg és profán és kissé unalmas csomag. Susan Sontag szerint Kafkát, Walser prizmáján keresztül látjuk. Lehet, hogy ez egy pillanatra igaznak tűnt, de Kafkának már rég nincs szüksége optikai szerszámra, hogy a fény útját egyengessék. Ő nagyra becsülte Walsert, a Jakob von Guntent kézbe is vette és elolvasta, pedig semmilyen friss és üdítő dolog nem ered Jákob von Guntentől, akire ráfagyott a tökéletesen értelmezett szolgalét. A családneve is olyan, mint egy tréfa, mondja a szerző. Walser számára a Jákob név jó modorra kötelez. Jakob von Gunten modort tanul. A szentírást is úgy értelmezi, hogy Ábrahámtól Józsefig minden a jó modorról szól. A modor pedig, része a semminek. Kafka mint tudjuk, később született, mint Walser és korábban halt meg, együtt a nyár ígéretével. Szeretem a nyár ígéretét. De mit ígér a tél? Sétát Walserrel. A hóban felejtett nyomokból látom, ahogy a járása egyre bizonytalanabb. De így is érzékinek találja a havat. Thalwil mellett elalszik a hóban, örökre.
Angyalok járnak-kelnek
Josef K. egy napon két világ határán ébredt, ahol angyalok járnak-kelnek, akárcsak Jákob lajtorjáján. Nevük angelosz, jövevény, férfiú, stb. Ábrahámnál olvassuk: „Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő ül vala a sátor ajtajában, a hő napon. És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte.” Josef K.-nál pedig ezt olvassuk: „Rögtön kopogás hallatszott, s egy férfi lépett be, K. sohasem látta még ebben a lakásban. Karcsú volt, s mégis erős alkatú, testhez álló fekete ruhát viselt, olyan útiöltönyszerűt, sokféle redővel, zsebbel, csattal, gombbal s egy övvel, úgyhogy, bár nem lehetett tudni, mire jó, nagyon célszerűnek látszott. – Maga kicsoda? – kérdezte K., s tüstént fel is ült félig az ágyban.” Ábrahám pontosan tudta, ki áll vele szemben, K. műveletlen volt, vagy túlságosan „új” ember, aki a hitét rég nem gyakorolta, és ebben áll a vétke. A jövevények Ábrahámnak fiúgyermeket jövendöltek, Josef K.-nak pedig letartóztatást. Josef K.-nak nincs tudathasadása, ahogy kutatni kezd maga körül, be kell lássa, rajta kívül sokan élnek ebben az árnyékvilágban, melyet egy láthatatlan kéz forgat és közben áthatolhatatlan ködöt formál körülöttük. Ez a kéz diktál Josef K.-nak, aki épp úgy, mint szülő apja, Kafka, vakon engedelmeskedik a gondviselés kísértetének. Én csak a testetlen hangoktól vagyok boldog. Ne kísérje a hangot gazdátlan test. Egy napon nem leszek itt. Addig várok. Ahol a próféták kihaltak, az angyal hangja ritka jelenség.
Az erdő szélén, Morvaországban vadászokkal találkoztam, akik félig megnyúzott kerubot vittek a vállukon. Durvák és lelketlenek voltak, nem tudták, mit tesznek. Csend volt, a soros angyal ide se mert nézni. Sírtam és elbújtam a sűrűben.
Kafka városa
Pisilő bronzszobor. Nem ide való paródia. Prágában éppen „kastélyfény” van, piszkos hóval azonosuló szürke ég. A kiállítás helyszíne a gerenda-padlás, vak aktafiókok, fakszimilék, vitrinek. A Kastélyról szóló filmen glóriás alakok küzdenek a hóban. Szögesdrót is felbukkan, de ilyesmit K. soha nem látott. Rajzok a Metamorfózisról, egy kezdetleges kivégzőgép modell. Én a pályaudvart is a kiállításhoz csatolnám: Franz Kafka Station, Praha Holesovice Nadrazy, és a sörszagú váró. A fűtött 12-es villamos hangulatos lehetne, de halszag árad az ülések alól. A Kafka bolthoz át kell menni az udvaron, a pisilő szobrok mellett. A boltban Kafka bögréket árulnak. A jegyszedő álmosan várakozik, a száján tejfölmaradék, a kabátja hajtókáján tölgyfamakk. Furcsán pislog. Kafka ezzel szemben egyszeri és megismételhetetlen.
Felettem madárraj köröz, az ég az ő kedvükért van. Amikor a madarakat teremtették, a szárazföld üres volt és haszontalan. Hol voltak a rózsaszín rétek, az ismeretlen leány karja, a hosszúszárú margaréták! A régvárt eső, és a vörös föld, a terra rossa. Leszállok a pergő homokba, a szülői gondoskodásba. Nem vagyok itt. En Káremben vagyok, lent a völgyben, és mindenütt, amely azon túl megfogható és elérhető. Ahol a levegő járható, megszűnik a távolság. A napégette város hűvös, nyugati szélén minden megközelíthető. Csak az ujjam hegyével érintem, az érintéstől megfogan a tudás, a szögletes betűk élete, az erjedés és a moraj. A kertben olíva és vadontermő, mélyvörös tulipán. A sziklakerti tóban terepszín béka brekeg, egész teste hangszer. Ugyanott tavirózsa lótusztálon, fakóvörös, mintha selyemből lenne. En Káremben vagyok, lent a völgyben, a város nyugati határán. A teraszos édenkertek egyikében született az egyszeri és megismételhetetlen Johánán, Keresztelő János. Tarkóján, – azon a ponton, amit az ember a magáén soha nem lát – egy pár szem és sok haj, fekete szálak és hajfonat. A fejhez nem tartozik test.
Ismeritek Bruno Schulzot?
Bruno Schulz Lembergtől délnyugatra, Drohobics városkában élt, és a Monarchia utolsó csalfa napsugarai közt nőtt fel. Schulz távoli rokonom, hajlott a háta, de nem szégyelli. Vérízű bőség veszi körül, de látszik a szemein a várakozó rettenet, még inkább a modoros rajzain. Minden hajlik, torzul, mintha viaszból formázna. Hogyan lehet egy világról írni, mikor az alattad omladozik? Hogyan lehet nagy irodalmi terveket szőni? Nem lehet, hogy ne tudná! Schulz az az ember, aki a zsinagógát alig ismerte, és lengyel írónak hitte magát. A megvalósult rettenet nem engedi, hogy közel engedjem magamhoz a hangulatait. Félek a Fahajas boltoktól, szorongást érzek a pókhálóval sűrűn benőtt helyiségektől, amelyekről tudom, hogy hamarosan szétszórja őket a mérgezett szél. A groteszkségei erőtlenek és hamisak. Ha Kafkával is az történt volna, mint a saját testvéreivel, ugyanígy képtelen lennék olvasni az írásait. Úgy érezném, a rettenet kiszívta a vért minden sorából. Mindössze arról van szó, hogy Kafka halálozási éve korábbi, mint Schulzé (1942 helyett 1924) és ez lehetővé teszi az életmű, és az azt követő utóélet elfogulatlan szemlélését. Az írók élete és utóéletük közé általában nem ékelődik vérzivatar és erőszakos halál. Ha mégis, mint Bruno Schulz esetén, a szörnyű hiátus miatt minden felborul, a hátrahagyott darabok olvasata kiüresedik, kiég. Franz Kafka elhalálozási évének szerencsés időzítése megaranyozta utóéletét, s ez az utóélet egyre csak terebélyesedik, mint egy véget nem érő teremtés.
Kafka képekben sorozat
- rész – Az új zsidó temető, Prága
- rész – Paul Celan és a megrontott nyelv
- rész – Jakob von Gunten és a semmi
- rész – Az éhezőművész és Oszlopos Simeon
- rész – Szomjúság
- rész – Szentföld
- rész – Leíró lélektan és a lélek
- rész – Rilke haja
- rész – Georg és Gregor
- rész – Vajon Kafka titkos kabbalista volt?
- rész – A mi költőnk nem várta be az özönvizet
- rész – Josef K. és az angyalok
- rész – A festő portréja
- rész – El Greco felhősáljai
- rész – De profundis
- rész – A képmás belső oldala
- rész – A diaszpóra talaja
- rész – Kabbala és talmud
- rész – Az apokrifek legkiválóbb ismerője
- rész – A csoda és a szombat
- rész – Ánizs és vízüveg
- rész – Erénytelen Hold
- rész – Emberbarát jelenség
- befejező rész – A Talmud