Nádor Judit Keya
Nádor Judit Keya (1953) festő grafikus, képzőművész, antropológus.
Ötvös szakot végzett a pécsi Művészeti Szakközépiskolában, majd grafika szakon folytatta művészeti tanulmányait a bukaresti Képzőművészeti Akadémián (1971-1975). A firenzei Művészeti Akadémián végzett posztgraduális tanulmányokat. A pécsi Művészeti Szakközépiskola tanára 1975-1977 között. A Pécsi Grafikai Műhely tagja. 1977-től Spanyolországban élt, majd Pécsett. Latin-Amerikában dolgozott 1998-1999-ben. Festészet mellett képgrafikával foglalkozik. Könyvillusztrációkat is készített pályája kezdetén. Egyéni kiállítása egyebek mellett 1976-ban a Pécsi Galériában, 1991-ben a Párizsi Magyar Intézetben volt. A Pécsi Grafikai Műhely tagjaként gyakran szerepelt hazai és külföldi csoportos tárlatokon.
A Sámánság – a művelés művészete, A tudat eksztázisa és A mágia gyakorlata című könyvek szerzője.
Weiner Sennyey Tibor: Merre jársz most éppen?
Nádor Judit Keya: Cuscóban, az Inka Birodalom egykori fővárosában, ahol Dél-Amerika legjelentősebb magaskultúrája létrejött.
WST: Mikor jártál először Dél-Amerikában?
Nádor Judit Keya: 1980-ban, de ez akkor még nem volt tudatos utazás, vagyis akkor még nem „láttam”, hogy más dolgom is lenne ezzel a földrésszel, mint az, hogy a gyermekeim apja chilei. És bár jártam itt később is, az első valóban keresésnek mondható útra csak 1998-ban került sor: februárban indultunk el akkori párommal Miamiből egy végül másfél évig tartó útra, melynek végén eljutottunk Patagóniáig.
WST: Miért mentél oda?
Nádor Judit Keya: 1986-87-ben a firenzei akadémián egy posztgraduális kurzuson vettem részt: itt és ekkor kezdtem helyszellemekkel foglalkozni. Az amerikai kontinens különösen markáns helyszellemeiről már voltak tapasztalataim, ezt szerettem volna elmélyíteni. Ez az út elsősorban festészeti projektnek indult, de hamar „elfajult”: rendhagyó jegyzeteket kezdtem készíteni a megismert prehispán kultúrákról. Hamarosan
kirajzolódott előttem egy jóval nagyobb, az egyes helyek szellemi entitásain túlmutató összefüggés:
a Hamvas által Géniuszoknak nevezett, kisebb-nagyobb térségek ökoszisztémáit irányító erők rendszere.
WST: Mit találtál?
Nádor Judit Keya: Egy hatalmas tudatot, amely a földi ökoszisztémát vezérli: akit őseink Földanyának neveztek.
WST: A tudománytól találtál el a művészethez, és a festészettől találtál el a spiritualitáshoz, vagy fordítva?
Nádor Judit Keya: Nagyanyám biológus volt, ő plántálta belém a tudományos igényű megközelítés igényét, ami később a lila ködök kísértésétől is megvédett. Ugyanakkor ő volt az is, aki kezdettől fogva támogatta művészet iránti érdeklődésemet, segítette intuitív gondolkodásom kifejlődését.
WST: Nagyszerű trilógiád első része meghatározó olvasmányélmény volt számomra. A „Sámánság – a művelés művészete” az Akadémiai Kiadónál jelent meg, majd ezt követte A tudat eksztázisa és A mágia gyakorlata. A három könyv rengeteg személyes élmény mellett egyre mélyebben behatol a sámáni világ természetének ismertetésébe, mindvégig megtartva a személyesség őszinteségét. Miért és mikor írtad ezeket a könyveket és mi volt a célod velük?
Nádor Judit Keya: Amikor 2002-ben Bogotában ráébredtem, hogy
valójában nem is a helyszellemek, hanem azok az emberek érdekelnek elsősorban, akik képesek kapcsolatba lépni velük,
a mindaddig meghatározatlan indíttatás irányba rendeződött bennem. Ez az irány egyértelműen a sámánság felé mutatott, és én gondolkodás nélkül ráléptem az ösvényre. Antropológus „kollégáim” irányítottak Kajuyalihoz, egy dél-kolumbiai ayahuasquero sámánhoz, aki a mesterem lett. A malokájában kapott látomások mutatták meg azt, hogy korántsem az érdeklődésemet felkeltő téma tanulmányozása a feladatom, hanem annak magyar vonatkozásaival lesz dolgom. Nem mondhatnám, hogy ez lelkesített, sőt: a doktorimon dolgoztam a pécsi egyetem művészet karán, de 1976 óta Spanyolországban éltem, és ezen nem szándékoztam változtatni. De mint később kiderült, ezt nem én döntöm el.
Az első könyv a disszertációmból nőtt ki (aminek a „A láthatalan morfológiája” volt a címe), és Hoppál Mihály ösztönzése erősen közrejátszott abban, hogy könyv lett belőle.
Fontosnak éreztem, hogy átadjak minden, Dél-Amerikában megszerzett tudást:
a mi sámáni tradíciónk a kereszténység nyomására gyakorlatilag eltűnt, és amennyiben újra működőképesé szeretnénk tenni szellemi hagyatékunkat, csak élő sámáni kultúráktól tanulhatunk.
Természetesen nem a formákat, hanem a „know how”-t, ahogy saját régi (és legjobb esetben is csak töredékes) formáink sem használhatók:
a sámánság – és a szellemiség – lényege és ereje éppen a folyamatos felülírásban rejlik, amit az új helyzetek és lehetőségek körültekintő integrálása biztosít.
A második könyv a tudat és a szellemiség összefüggéseit vizsgálja, és a harmadik arról számol be, hogy mit sikerült mindenből 2012 decemberéig gyakorlatban megvalósítanunk.
WST: Kéziratban olvasom legújabb könyvedet, a vaskos és fundamentális, mindeddig kiadatlan Kövek és szellemek című meghatározó műved. Röviden összefoglalnád a saját szavaiddal, hogy miről szól ez a könyv és miért lehet érdekes szerinted a magyar olvasók számára is?
Nádor Judit Keya: Lényegében a latin-amerikai prehispán kultúrákról. Nem hagyományos elemzésről van szó, a látvány alatti belső összefüggéseiket vizsgálom multidiszciplináris alapon. Ilyen könyv nem csak nálunk nem létezik, Ecuadorban, Spanyolországban és Kolumbiában is érdeklődnek a fordítás lehetőségéről.
Tizenhét éve írom, de a sámánság tanulásával párhuzamosan mindig újabb és újabb információk és szempontok jelennek meg, amiket folyamatosan beleépítettem. A digitális lehetőség, hogy a hozzá tartozó több mint ötezer fotót is hozzáférhetővé tehetem, végül meggyőzött arról, hogy valahol be kell fejezni…
WST: Mi az amit most kutatsz? Miért vagy most úton?
Nádor Judit Keya: Alázattal kell tudomásul vennünk, hogy
a sámáni tudás gyakorlati alkalmazásának lehetőségeiről nagyon keveset tudunk.
A sámánság elméleti kutatása is fontos, de a gyakorlathoz a személyes közvetlen tapasztalatszerzés megkerülhetetlen, és nekem adottak az eszközeim hozzá: mintha minden amit eddig megéltem, erre készített volna elő. Minél többet tudok, annál nyilvánvalóbbnak érzem, hogy sok tanulnivalóm van.
WST: Miért lehetnek mindezen kutatások fontosak a magyar emberek számára?
Nádor Judit Keya: Ez nem egy elméleti kutatás: a Concordantia Carpatiensis program, amit 2009-ben indítottunk el, a Kárpát-medence (azon belül is a Pannon-medence) Géniuszával kíván kiegyensúlyozott kapcsolatot kiépíteni. Térségünk rendkívül bonyolult energiaképletére elsőként Hamvas Béla hívta föl a figyelmünket „Az öt Géniusz” című esszéjében, jelezve az összehangolatlanság veszélyeit.
A kollektív tudat és az élőhely szellemi entitásának kapcsolata sámáni jellegű beavatkozásokkal javítható:
erre a „primitív” törzsi kultúrák sok ezer éves fennmaradása a legékesebb bizonyíték. Az optimális kapcsolat hiánya testi és lelki szinten betegségekként jelentkezik, amire felesleges lenne bővebben kitérni: tudjuk, hogy baj van ezen a téren. De azt kevesen tudják, hogy egy harmonikusan működő szellemi tér képes maga alá rendezni az alacsonyabb szinteket, és ennek módját ma már csak egyes törzsi kultúrák sámánjaitól tanulhatjuk vissza.
WST: Egyszer meséltél nekem arról, midőn Pécs melletti otthonodban meglátogattunk, s aztán valamelyik könyvedben erről olvastam is, hogy valami nagyon nagy baj, zűrös ügy történhetett őseinkkel a messzi múltban, amely máig hat a társadalom és az egyén életében, mire gondoltál pontosan?
Nádor Judit Keya: Amikor megérkeztünk a Kárpát-medencébe, még voltak sámánjaink. Ők bizonyára tisztában voltak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk népüket „beleírni” az új ökoszisztéma rendszerébe, ezért ajánlhatták a vezetőknek a továbbvándorlást. Ami mint tudjuk, nem jött, nem is jöhetett össze az akkori Európában:
keresztényekké kellett lennünk fennmaradásunk érdekében. Ez a folyamat, mint tudjuk, nagyon gyorsan zajlott le, és mivel a sámánokat kiirtották, nem történhetett meg a kiegyenlítés,
ami feltevésem szerint legalább húsz, de inkább negyven év koordinált együttműködést igényelt volna.
WST: Súlyos beteg voltál egy időben, s most megint a világot járod. Mondanál pár szót arról, hogy mi volt ez a betegség, hogyan gyógyultál meg, s most mi az, ami ennyi energiát ad, hogy oly távoli országok elveszettnek vélt hagyományát kutatod?
Nádor Judit Keya: 2011-ben rákot diagnosztizáltak bennem, amin – bár soha nem számoltam vele – nem lepődtem meg. „Látó” barátaim (Kubából, Kambodzsából és Spanyolországból) egybehangzóan azt tanácsolták, hogy az „itt és most” szereit és módszereit kell igénybe vennem, amit csodálkozva bár, de alázattal elfogadtam. Nagy és nagyon szükséges tapasztalat volt, hálával gondolok rá, hogy megadatott.
Az energiámról csak annyit mondhatok, hogy amíg van feladatom, energiám is lesz hozzá!
