Kafka képekben – 18. rész – Kabbala és talmud

Kafka képekben – Tizennyolcadik rész

Kabbala és talmud

Nincs még olyan szókimondó, mint a hajnali záporral kísért álom. Az eső tűszálai hűvösek, s az ég repedéseiből illatokat hoznak, mintha a tölgyerdő a földről az égbe költözött volna. Ezzel szemben, ha kilépek az álomból, a padlón nem lehet megállni, mert az ide-oda mozog és behorpad. A mosogató felé csúszom, ahol az egyetlen kiút a lefolyónyílás. E rejtélyes kép oka a testből kiütköző csontok, a vászonnal álcázott szegek, az arc fintora, vagy a névtelen éhezők átka. Aki jóra érdemesült ezen a földön, az kizárólag az Édenben elvetett mag.

Az Éden csodálatos táj, a színei fényes nappal jól látszanak, mikor a sötétbarna umbra és a kékesfekete kék zavartalanul ragyog. A Zohár könyve azt állítja, hogy ez a kékesfekete a gyertya lángjában is fellelhető, vagy a kardvirág (gladiólusz) bársonyán, amely nappal vörös és éjjel hamuszürke. Mindezzel együtt az Éden, embertelen, mivel túl későn hintették el benne az ember magját. A jó magok közül Noé volt az első, a kísérleti ember, a „jó példa”. Vannak, akik azt mondják, hogy ez a hely a kiválóságok faiskolája. Az erre utaló Kabbala kevéssé hihető, miszerint csak a „kiválóak” remélhetnek engedélyt a bejutásra. Szívünkhöz közelebb áll a Talmud, melynek fontos az ember, és ebben nem tesz kivételt. A Talmud Szanhedrin című traktátusa azt tanítja, hogy epizód életünk hatalmas öröklétben evez, amely mindannyiunk sajátja. Ezekről a tanításokról az író megőrzött néhány fontos következtetést, amit a Züraui aforizmákban némi fenntartással együtt lejegyzett.

Egy csillag és két próféta

„Itt soha nem jártam, itt másképp lélegzem, és a nap fényét beárnyékolja egy mellette lévő csillag” (no. 17). A züraui aforizmák eme gyöngyszeme, a költő-próféta ritka és kiváltságos tudásának kinyilvánítása. Az aforizma párját nem kell sokáig keresnünk, míg megtaláljuk a Héber Bibliában, Ésaiásnál: „És olyan lesz a hold világa, mint a nap világa és a nap világa hétszer olyan, mint a hét nappalnak világa, amely napon bekötözi az Örökkévaló népének törését és a rajtaütött sebet meggyógyítja” (30, 26).

Kafkának megmutatkozó „mellette lévő csillag” azonos az Ésaiásnál megjövendölt hétszer hét nappal, amely negyvenkilencszer felülmúlja a nap fényét és gyógyulást és megváltást hoz a beteg, száműzetéssel sújtott nép számára. A próféták eme csillaga kegyesen a nap mellé áll, hogy megszűnjön az ősi szorongás, minden költő-próféta betegsége. Kafka jól tudta, hogy a próféták a jövőbe néznek, ezért csak jövőbeli boldogulásról tudósíthatnak. Mikor és hogyan? A jövő mondja meg. Vagy: Hol állok én, hol az én helyem a jövőben? Nincs ok aggodalomra, az üzenet nem csak azt ígéri, hogy egy csillag a nap mellé áll, hanem nyugodt lélegzetvételt varázsol a szorongó beteg szívében. És valóban: „itt másképp lélegzem”. Az aforizma úgy hangzik, mintha álmodták volna, de feltételezzük, hogy az álomlátás napjától számítva, a jövőben akármikor begyógyulhatnak a sebek. A próféta álma ígéret, mely egymagában is elegendő, nem számít, mikorra ígérték. Egyszer boldog lesz az a nemzedék, és a személy, akinek üzenik, soron kívül megszabadul a szorongástól.

A filozófus álma

Az álom édes és puha, mint a madár szárnya. Utána gyakran az történik, hogy valami a helyére kerül, amiről nem is tudtam, hogy hiányzik, egy név, amire nappal nem emlékeztem. Ó, Te drága, aki üzeneteket küldesz nekem, minden nap elfelejtek két nevet, de a segítségeddel a következő hajnalra visszaszerzem. Ezzel szemben vannak dolgok, amelyek az álom közben eltűnnek a helyükről, miután nap közben bosszantó jelenlétükkel tüntettek. Ilyen a végzetes betegség, amely bennünk fészkel. Az álom elvezet minket a hiányzó szavakhoz, a pillantásokhoz, az érintésekhez, és a fájdalmas dolgokat eltünteti előlünk. Ezért édes és puha, mint a madár szárnya.

Mégis, az álom néha groteszk tréfát űz velünk és olyasmiről tudósít, amit nem kívánunk hallani. Egyszer Wittgenstein álmot látott: egy huszonnégy könyvből álló testet, fej nélkül. A filozófus, álmából kijózanodva kitalálta, hogy a fejnélküli test az Ótestamentum, régi nevén Tánách, és hozzá fejet képzelt, ez volt az Újtestamentum. Nem tudom, mire vélte ezt az álmot, se a nappali megfejtését. A huszonnégy könyvnek nem volt ahhoz ereje, hogy tiltakozzon, vagy szót emeljen. Ahhoz se, hogy örüljön annak, hogy a kifundált fejre még korona is került a filozófus jóvoltából. Miféle korona? A hiányzó fej koronája az Apostolok levelei nevezetű írás lett. Így vált teljessé a gólem, indulásra készen, hosszú és győzelmes útjára, csak a szép szóra várt, hogy cédulára írják és a nyelve alá tegyék. Wittgenstein kissé megborzongott a saját álmától, és önmagát csitítgatva visszakozott, hozzátéve: „azt mondanám: a fej még mindig hiányzik a testről, ezekre a kérdésekre még mindig nincs válasz. E remények beteljesülése még várat magára” (Culture and Value).